Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-202

gg 202. országos ülés 1897. Úgy van! a szélső baloldalon.) De kérdeni, hát abban aztán van-e bölcseség, hogy mi, a kiket a törvény tíz évről tíz évre Ausztriához csatol, most, midőn eljött a pillanat, hogy ezen kötelékektől megszabaduljunk, föl nem akarjuk használni a pillanatot, hanem arra törekszünk, hogy magunkat továbbra is hozzákössük azon Ausztriához, a mely, úgy látszik, velünk olyan közösségben tovább maradni nem akar, a mikor látjuk, hogy a lajtbántúliak alkotmányos megnyilatkozását a legnagyobb erőfeszítés daczára, elérni nem lehet. (Igaz! Ügy van! a szäső baloldalon.) Ez az a kérdés, t. ház, a mit szerintem itt még kell vitatni. Még pedig két szempontból ; az első szempont az, hogy az év végén lejár a köztünk és Ausztria közötti szövetség. A szerződő fél, Ausztria alkotmányos képviselete ezen szerződést megújítani nem akarja. A másik szempont pedig, a melyet figyelembe kell venni, az, hogy vájjon Ausztriával, annak alkotmányos megnyilatkozásán kivíü, tehát az abszolút hatalommal eljáró osztrák kormánynyal szabad-e s helyes-e újabb szövetségre lépni, vagy a mint mondani szokták, a most fennálló szövetséget meghosszabbítani? E kérdéseket, t. ház, megvitatjuk egyszerűen a szerződési jogszabályok értelmében, Mert hiszen az a szövetség, a mely közöttünk és Ausztria között fennáll, ha államjogi szövetség is, mégis csak szerződés, tehát oly szerződési jogszabályok alá tartozik, mint a magánfelek, vagy erkölcsi testülelek között kötött szerződések. Ez a szövetség mindenesetre kétoldalú szerződés és mi most egy kétoldalú szerződést akarunk létrehozni a magunk egyoldalú hozzájárulásával. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindezen törvényben, vagy a mint magát a törvény kifejezi: az állapot fentartásával egyoldalú míveletre törekszünk, akkor, a mikor — mint mondom — Ausztriának alkotmányos megnyilatkozása ezen viszony további fentartásához kieszközölhető nem volt, a mikor tehát mi ezen szövetségünket az abszolút hatalommal eljáró osztrák kormány segítségével Ausztriára a szó szoros értelmében rá akarjuk oktrojálni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És, t. ház, mikor mi oly nagyon sietünk a szerződés megkötésével, talán Ausztriától valami előnyt, valami áldozatot akarunk elérni? Nem. Sőt ellenkezőleg. Mi Magyarország, hozunk áldozatot ismét Ausztria részére, a mint ezt a múltban sok időn keresztül megtettük. Ily körülmények között valóban csodálatos, hogy egy kierőszakolt, kierőltetett egyezséget tartsunk fenn. Ilyen erőltetett szövetkezéseknek, t. ház, sohasem volt jó eredménye. (Helyeilés a szélső baloldalon.) A 6i-iki országgyűlési viták alkalmával, az 1861-iki feliratban találunk erre vonatkozólag egy hatalmas argumentális passzust. Leszek bátor deciember 21-én, kedden. ezt felolvasni. (Halljuk/ Halljuk! a szélső baloldalon.) Az 1861-iki feliratban azt mondja a felirat szerkesztője Deák Ferencz (olvassa); »01y szorosabb egyesülés, mely az illetőknek teljes szabad akaratával, önként történik, gyakran hasznos és legalább módjára nézve nem igaztalan. De midőn valamely alkotmányos országban a fejedelem hatalmának teljes súlyával kényszerít egyesülésre, lehet-e ily módon czélszeríí és igazságos az egyesülés, fogja e az ország szívesen védeni és támogatni azon állapotokat, melyeket keserű érzelmekkel tűr, nem fog-e örülni minden veszélynek, minden bajnak, mely az egészet fenyegetvén, neki alkalmat nyújt, hogy talán szabadulhat azon bántalmaktól, a melyekkel akarata ellen egymáshoz kötötték. Kényszerített egyezség nem teszi erőssé a birodalmat; az egyes országoknak sértett önérzete, a kényszerből származott keserűség szétválási, sőt talán végelszakadási vágyakat ébreszt, e mellett a birodalom akkor lesz majd a leggyengébb, mikor összes erejére, népeinek egész lelkére a legtöbb szüksége volna.* Ezt mondotta akkor a 61-iki feliratnak a szerkesztője, alkalmazva ezt akkor reánk, Magyarországra. Most ugyanezt mondhatjuk, alkalmazhatjuk Magyarországra, de alkalmazhatjuk arra az Ausztriára is, a mely a szövetséghez szinténcsak kényszerített módon járulna. (Igaz! (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezelőtt 30 évvel, 1867-ben, volt egy bölcs: a haza bölcse, a ki minden esetre tiszta hazafias érzelmektől vezéreltetve, de bizonyára nem elég politikai bátorsággal, és a magyar nemzet lovagiasságára túlhajtott ráliczitálássál és az opportunitás politikájának inaugurálásával hozzáfűzött bennünket a kiéhezett Ausztriához, ahhoz az Ausztriához, a mely nemzetünk testébe bocsátva szívó fulánkját, 30 éven keresztül élődött rajta. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Most 30 év múlva, 1897-ben előáll egy másik bölcs és e szétbomlásban, szétválásban, felbontásban lévő Ausztriát akarja újabb időkre hozzánk csatolni, hogy továbbra is e hullát czipeljük magunkkal, mert vaknak kellene lenni, ha nem látnók azt, hogy odaát az ausztriai részben az államszerkezetnek jelen alakjában való megmaradását legalább is nagyon kétségesnek kell tartanunk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nemcsak a nemzetiségek folytatnak egymás ellen élet-halálharczot, hanem a politikai pártok is elvadult szenvedélylyel küzdenek egymás ellen, hát lehet-e abban bízni, hogy Ausztria megmarad továbbra is annak az egységes alkotmányos Ausztriának, a melylyel mi az 1867-iki kiegyezést megkötöttük?Lehet-e bízni abban, hogy ez a több testből összealkotott ország nem hull-e szét elemeire, vagy legalább nem változik-e olyan államszerkezetté, a