Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

196. országos ülés 1897. deczember 13-án, hétfíln. 327 az eszközöket. Ha valahol, ennél a törvényjavaslatnál kell megtalálnunk az arany középutat, hogy e törvény, a mely meg lesz alkotva, mint egy tükör olyan legyen, hogy munkás és muukaadó ne azt lássa benne, hogy ők a kenyér kérdésnél mint halálos ellenségek állanak egymással szemben, hanem lássák azt, hogy nekik ki kell egyezkedniük, ők két olyan tényező, a kiknek kérdését egymás között bölcseséggel és kölcsönös jó akarattal kell megoldani. (Igaz! Úgy van! a szélső halóidalon.) Azt is kimondom egész nyíltan, t. képviselőház, hogy úgy a kormányt, mint magát a törvényhozást vádolom azzal, hogy ez a kérdés oly későn jön megoldásra. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Harmincz esztendeje, hogy alkotmányos életet élünk, alkotunk egy egész sereg törvényt és tisztán egyetlenegyet, a mely a munkás kérdést felöleli, (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) ez is csak azt mondhatnám, egy-két szakaszból áll. íme ennek az országnak, a mely legnagyobbrészt földmiVelő ország, nem jutott eszébe az, hogy a munkáskérdést meg oldja; Nagyta ezt a kérdést, ez maga magát nőtte ki így, ez a kérdés kopogtatott már itt a képviselőház ajtóján nem lett beeresztve, ennek sóhajok és dacz között kellett megnőni, ennek a kérdésnek vérben kellett előbb megfürödnie, míg méltónak találtatott arra, hogy e törvényhozás ajtaján bejöjjön. (Úgy van! a szélső baloldalon.) S itt meg kell említenem, hogy még sok nagy mezőgazdasági kérdés van: a hitbizományok, a haszonbérletek, a gazdatisztek ügye, a melyekről senkisem készít törvényjavaslatot, sőt nem is gondolnak rájuk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én a jelen törvényjavaslat legfőbb hibáját a megtorlás szellemében látom. Azok előtt, a kik alkották, az idei aratás képe állott, a mikor szocziális mozgalom folytán a munkás letette a kaszát. De nemcsak szoezialista munkásaink vannak ; vannak ezren és ezren olyanok, a kik minden izükben ép olyan magyarok, mint a föld, a melyet munkálnak. En látom azt az öreg munkást is, a ki 48-bau küzdött a hazáért; ismerem azt az ifjabbat, ki a hazának most is meghozza a legnagyobb adót: a véradót. Azt a munkást nézem, a kinek egyedüli vagyona karja, kinek egész élete három szóban foglalható össze: bölcső, veríték és koporsó. Ezt a munkást nézem s midőn az emberszeretet egész melegével lehajolok hozzá, védem benne egyrészt hazám fiát, másrészt embertársamat. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Aggályaim két részre oszlanak. Egyrészük bennem mint jogászban ébred, másrészüket a törvény előtti egyenlőség, az egyéni szabadság és az emberi méltóság nagy eszméje támasztja bennem. A mi a jogászi szempontot illeti, azt hiszem, röviden jellemezhetem azt az alapgondolatot, melyen a törvényjavaslat nyugszik. Mi a munka? Az emberben rejlő anyagi vagy szellemi erőnek megnyilvánulása. Ha ez a munka másnak felajánl tátik, már szerződés tárgyát képezi, ha elmulasztatik és ezen mulasztás folytán károkat okoz, előállott a büntethetőség lehetősége. Ugyebár, t. miniszter úr, helyesen állítottam fel a jelen törvényjavaslatnak eire vonatkozólag jogalapját? De ha helyes ez, akkor engedje meg a t. miniszter úr, hogy egy kérdést intézzek hozzá. Ha áll ez a tételem a fizikai munkáról, akkor áll a szellemi munkáról is. Es a mint s törvényhozásnak joga van a törvényjavaslatot készíteni a szerződött fizikai erőről, épen annyi joggal megtehetnők, hogy törvényjavaslatot készítenénk a szerződött szellemi munkáról és büntető §-okkal vennők körül az elmulasztott szellemi munkának kérdését. Már most mit szólna a t. miniszter úr, — a legközelebbről fogok venni példát, — ha egy törvényjavaslat volna itt a ház asztalán, a mely szabályozná a t. miniszter uraknak munkamulaSztásait ? Pedig a t. kormány is szellemi munkás; munkaadója a nemzet, az ország. És önöknél is okozhat súlyos károkat a mulasztás. Itt van például a külön vám és önálló bank kérdése, a melyeknél a mulasztás kiszámíthatlan károkat okoz az országnak. Mit szólna hozzá a t. kormány, ha az így beterjesztendő törvényjavaslatban oly szakaszok volnának, mint a mostani javaslatban, hogy a későn jövő munkás, vagy a ki munkaeszközeit nem hozza magával, tehát a későn jövő miniszter urak, vagy azok, a kik munkaeszközeiket, tehát okmányaikat nem hozzák ide a házba, mint kijelölt munkahelyre, hogy ezen t. miniszter urak 60 napi elzárással lesznek büntetve. (Derültség. Felkiáltások a szélső baloldalon: Az kevés

I) Ugy-e bár, mosolyt gerjeszt ez az okoskodás, pedig a jogaiapja teljesen ugyanazonos, mint itt, és csak azért hoztam elő, hogy bebizonyítsam, hogy bármi helyes jogalapon nyugvó törvény is, ha túlmegy a méltányosság határán, helytelen és másrészt nevetségessé lesz. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Azért szerintem a tiszta jogalap ezen törvényjavaslatban csak az volna, hogy a fizikai munka, a mennyiben szerződés tárgyát képezi, magánjogi elbírálás tárgya legyen, és a mennyiben károkat okoz, a magánjogi útra tartozzék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tisztán egy esetben engedném meg, hogy büntető szigorítással legyen ellátva, és pedig aratás esetén, mert aratás idején a munkás és munkaadó közötti viszony lényegesen megváltozik, a mennyiben a munkás egyszerűen csak fizikai munkáját mulasztja el, de a munkaadónak kiszámíthatatlan károkat okoz, és mert a munkaadó vagyonát, tehát a nemzeti vagyont is károsítja. Ez sem tiszta jogalap, de a szükség kény-