Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

324 1$>5- országos ülés 1897. áeczember 13-án, hétfőn. nevezetesen a Földmí?elő nevű szocziaíista lap teljesen ellenkező irányban zsarnoki, brutális intézkedéseket lát ezen törvényjavaslatban, és azokat ki nem vihetőknek és az emberi jogokat legmélyebben sértőknek nézi. Ilyen két extrémum kőzött, úgyszólván minduntalan a Seylla és Charybdis között mozog ez a törvényjavaslat, úgy, hogy eszembe jut egy meghalt rokonom kijelentése, a kinek dolga volt a berlini békeszerződés megkötésénél. (Halljuk! Halljuk!) 0 azt mondotta a berlini szerződésről, hogy mégis jó lehet ez, mert mindenki szidja, mert minden hatalom rossznak találja magára nézve. Körülbelül így vagyunk e törvényjavaslattal is. Túlzásokat tudunk tőle jobbra és balra is elgondolni s a törvényjavaslat maga körül belül a középutat találja el. Ez az oka annak, hogy én e törvényjavaslatot általánosságban elfogadom, (Helyeslés a jobb- és bl oldalon.) fentartom azonban rnaganrnak, hogy a részletekre nézve kifogásaimat felhozhassam. Az én véleményem szerint ugyanis e törvényjavaslat jogosultsága abban áll, hogy általa oly indusztriát akarunk megvédelmezni, a mely Magyarországnak a legnagyobb hasznot hajtja, tudniillik a földmívelést. Ezen mentünk bele ebbe a törvényjavaslatba; ezért mentünk bele oly szigorú eljárás elfogadásába is, a melyet semmi más viszonyok előálltával el nem fogadtunk volna. E szigorú eljárást indokolja Magyarország legnagyobb indusztriájának a védelme, melynek érdeke abban kulminál, hogy ha a gazda az aratást azon egy, vagy két hét alat legfeljebb, — de némelykor még hetekről sem, hanem csak napokról van szó, — nem tudja elvégezni, jövedelme tetemesen csökken. De ha mi az aratásés hordásnak ezt a főmomentumát meg kívánjuk védeni, még pedig igen szigorú intézkedésekkel, ebből nem következik az, hogy a szigorú intézkedéseket mindenféle más földmívelési munkára is alkalmazzuk, a mely az aratással semmiféle összefüggésben nincs. Lehetnek nagyon fontosak az egyéb műveletek is, mint a szüret, kukoriczatörés, meg a répaszedég. de soha oly fontossággal nem bírhatnak, mint a czereáliák aratása, mert közülük egy sincs úgy naphoz és órához kötve, mint a czereáliák aratása. Ebből tehát le kell vonni a konzequencziát, azt tudniillik, hogy ama szigorú rendszabályokat, a melyeket az -aratási munkára nézve fenn kivánok tartani a törvényben, törülni kell a törvényből minden más földmívelési műveletre nézve. Nem azt mondom én ezzel, mintha a törvényjavaslatnak nem az aratási munkákra vonatkozó része rossz volna; korántsem; igen jó az; csakhogy a büntető határozatoknál tenném meg a különbséget azzal, hogy igen súlyos büntetéseket szabnék ki az egyik esetben, de kevésbbé súlyosakat a másik esetben, mert ott nem forog fenn az a nagy szükség, mely bennünket itt ebben a nagy kérdésben szigorúságra indít. Ezt a megkülönböztetést kell kidomborítani a törvényben. A részleteknél azt fogom tehát indítványozni, hogy talán lehetne a büntető eljárásra nézve kimondani, hogy azon maximális büntetések, melyek itt részint pénzbírsággal vannak jelezve, az aratási munkáknál fenmaradjanak, azonban mindenütt, a hol nem aratásról és nem behordásról van szó, ott leszállíttassanak azután a felére. A mi pedig a szabadságvesztés büntetését illeti, azt minden más esetben a mi nem aratás és :,em hordás. — mert ez a két dolog összevalő, — nem alku máznám. Ez volna az intézkedés, a melyet e tekintetben tennék, s a mire annak idején, ha megengedni méltóztatnak, a részleteknél vissza fogok térni. Van azonkívül más észrevételem, a melyet bátor volnék felhozni, ez pedig vonatkozik arra, a mi az aratási kérdésre nézve a 10. §-ban jelezve van, hogy tudniillik az aratási rész kiadassák, de ha ez a rész nem adható ki, vagy mert nem fogadja el a munkás, vagy mert sokkal rosszabb volt a termés, akkor egy minimum megállapíttassék, rendeli el a törvény. Igen helyesnek tartom azt, hogy ez a minimum világosan megállapíttassék, mert az aratás utóvégre is ténye az aratónak, annyit kell tehát neki adni, a mi megélhetésére mindenesetre elégséges. De akkor azután ne méltóztassék kimondani azt, hogy az pénzben vagy terményben adható ki, ne alternative mondassák, hanem adassék csak terményben. Ez sokkal egészségesebb dolog lesz. Mert a terményben való kiadás annyit teáz, hogy már is eltávolítottuk a közbenjáró üzért, vagyis az arató nem szorul rá, hogy a terményeket megvásárolja, esetleg talán drágábban, hanem a terményét elviszi és az megmarad neki. Azért kérném tehát, méltóztassék itt a pénzt egészen kiNagyni vagy pedig a vagylagosságot a legszükségesebb esetekbe szorítani. Erre kítlönben a részleteknél majd visszatérek. Van egy másik paragrafus, a mely nem egészséges. Nem vagyok attól inspirálva, a mit a Síezemben lévő lapban arról írnak, hogyha a munkás a munkaadónak dolgozni nem akar, akkor azt elővezettetheti. Ezt azután kommentálja, a lap sok másfélével, a mitől a t. házat megkímélem. Hanem mindenesetre egy méltányossági momentum van abban, hogy a ki elővezetteti magának a munkást, ha az a munkás nem tette kötelességét, ezt ne tehesse önkényesen a maga akaratából egyedül. Ezen intézkedések szerint, a melyeket a törvényjavaslat tartalmaz, a munkaadó, a ki a munkást nem tudja megkapni, odaüzen a hatósághoz és a hatóság