Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

19S. orsnágos fllés 1897. deczember IS-áii, hétfőn. 325 egyszerűen elővezetteti. Igaz, hogyha az a munkás igazságtalanul vezettetik elő. akkor az a munkaadó három hétig terjedő fogsággal, vagy 600 korona pénzbirsággal lesz sújtva. De ez még mindig nem kompenzáczió nekem, mert lehetnek oly helyzetek, a hol az a munkaadó az elővezettetést mégis megteszi és igazságtalanul jár el. Ezt tehát a hatóságra kell bizni és meg kell vele bizni nem csak a szolgabírót, hanem mindazokat, a kiket ezen törvényjavaslat végén foglalt egyik szakasz arra kijelöl, hogy bizo nyos körülmények közt a szolgabírót helyettesítsék és bizonyos dolgokban helyette járjanak el. Ezekre bízzuk aztán annak megbírálását, vájjon a munkaadó azon kívánsága, hogy a munkás elővezettessék, igazságos volt-e, vagy sem. (Helyeslés bal felől.) Megvallom, szerintem, a törvényjavaslat ezen szakaszát egy gazda sem fogja igénybe venni, mert ez rája nézve igen veszélyes lehet. A gazda sohasem fogja^ elővezettetni a munkást ily viszonyok között, ha neki attól kell tartania, hogy esetleg 600 korona büntetést kell fizetnie, illetőleg be is zárhatják. Mert sohasem fogja tudni, hogy miként igazolhatja azt, hogy jogosan vezettette elő a munkást; mert játszik egy eshetőséggel, a mely nagyon élesen ellene fordulhat s ennélfogva ezen szakasznak nem is fogja hasznát venni. Az elmondottak után szerintem ezen szakasz fölösleges, és csak ott fog értékkel bírni, a hol valaki valami magánbosszúból kívánja az illető munkást üldöztetni, Mert akkor természetesen megkoczkáztatja a büntetéseket is. Én tehát oda módosítanám e szakaszt, hogy ezt a kérdést bírálja meg a hatóság, a szolgabíró, vagy az, a kit ezen törvényjavaslat egyik utolsó szakasza a szolgabíró helyett delegál, a ki megítélvén a dolgot, ha szükségesnek látja, az elővezetést elrendeli, de akkor már az elővezetés ítélet alapján történik, nem pedig a fél megítélése alapján. Egyáltalában nem szeretném látni magyar törvényünkben azt, hogy valamely fél a maga dolgában önmaga legyen a bíró. (Helyeslés balfelöl.) Midőn ezeket felhoztam volna, egyúttal szabad legyen arra is áttérnem, hogy az, a mit én ebben a törvényjavaslatban leginkább óhajtanék látni, az a választott bírósági intézmény létesítése. Megengedem, hogy nincs most ennek az ideje, mert nehéz az évnek ennyire előhaladott szakában erről szólani, a midőn ezek törvényre a legközelebbi napokban szükség lesz, mert a szerződések már a szerint fognak készülni, tehát ezen törvényjavaslatnak még ez évben törvénynyé kell lennei. Tehát most arról beszélni, hogy választott bíróságok B más efféle dolgok felvétessenek a törvényjavaslatba, kissé elkésett kívánság volna; de azért nem tartom elkésettnek azt, hogy itt felhozzam, hogy oda kell törekednünk, hogy a törvényhozás egyáltalában a választott bíróság elvére térjen át ott, a hol szakdolgokról van szó, s a hol másként a hatóság maga sem tud helyesen ítélni, ha csak szakértőket meg nem hallgat. Mihelyt választott bíróságra van bizva a döntés, az expertise kérdése magától elenyészik. Én kérném tehát, méltóztassanak erre gondolni, és ezt a jövő alkalommal alkalmazni. Azért beszélek a jövő alkalomról, mert megvallom, hogy én magának ennek a törvénynek valami különösebb súlyt és horderőt nem tulajdonítok, csak egyben, és ez a szép része ennek a törvénynek, hogy azt a helytelen régi törvényünket hatályon kivűl helyezi, a mely megengedte, hogy egy kész szerződést eldobjunk, és helyébe aztán egy új egyezség lépjen, a melynek következtében népünkben azt a felfogást, hogy a szerződés kötelező, a melytől eltérni nem szabad, éveken át megingatták. Üdvözlöm azokat, a kik a törvényt csináltak, hogy ettől az iránytól eltereli a legiszlácziót és áttérnek arra, a mi egészségesebb és jobb (Helyeslés a baloldalon.) De azért én nem tudnék e törvény mellett exaltálódni, mert azt hiszem, a törvénynek legnagyobb pártolója is be fogja látni, hogy évek kellenek, míg ez testté és vérré válik, míg belemegy a generacziók gondolkozásába; már pedig mi már az idén akarunk aratni, addig pedig nem fog ezen új törvény szelleme testünkbe és vérünkbe átmenni. Már pedig az aratás olyan dolog, a melynek minden áron meg kell történnie, mert ez exisztencziánk és országunk megélhetésének legfőbb alapját képezi, hanem az fog történni, hogy megint mindenféle izgatásokkal tovább fognak lázítani a mi jó embereink közt, a kik, mert fantáziája a magyarnak több van mint más népnek, fogékonyabbak oly szavakra, a melyeket talán másutt jobban meglatolnának. Egyáltalában a bajnak a szanácziója nem annyira törvény, hanem inkább verseny útján szanálható. Ezt úgy értem, hogy ha azok a munkások egy része, a kiknek hivatásuk volna az aratási munkát záros batáridő alatt, mondjuk a tavasz folyamán, elvállalni, nem vállalkoznának arra, hogy szerződésekkel lekössék magukat, akkor a munkaadók álljanak össze és bárhonnan máshonnan hozzanak be munkásokat. A verseny az egyedüli, mely orvosságot nyújt, de úgy, hogy azokat, a kik ilyen munkásokat az ország más vidékétől, vagy szomszéd országokból behozatnak, és a behozott munkásokat, netalán illetéktelen bántalmazások ellen védjék meg a kormány és a hatóságok. Én nem tudok örülni annak, hogy más vidékről hozunk ide munkásokat, főleg ha