Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-194

ÍM. országos ülés 1897. dcczember 11-én, szombaton. 319 szolgabírót, a ki őt felsőbb hatósági rendelet folytán helyettesíti, a ki ez idő alatt a hivatalos ténykedésért felelős, dezavuálja, kompromittálja, annak rendeleteit tudta, megkérdezése nélkül, minden törvényes jog ellenére megmásítsa? Van-e joga ahhoz, hogy minden elfogadható komoly, avagy törvényes ok nélkül, tisztán személyes indokból, megrontására törjön az egyénnek, ellenkezésbe helyezze magát egy általa közigazgatott község érdekével? Van-e joga ahhoz, hogy azt a hivatalos hatalmat, melyet a vármegye s részben ez a, járás tett le az ő kezébe, ne kizárólagosan az ítélkezés mérlegének igazságserpenyőjébe dobja, hanem ostorként használja ezt, ott fakasztva vért, annak ütései alatt, a hol épen a nyilt sebet gyógyítani kellene? Van-e joga ahhoz, hogy azt a törvényt, melynek ő egyik végrehajtó eszköze, ilyen eljárással megkisebbítse, hogy ilyen személyeskedő eljárásával a törvény tiszteletét a nép szívében gyengítse. No hát, t. ház, én lelkem teljes meleg meggyőződésével mondom, hogy ehhez senkinek, sem a törvény, sem a jogszokás, sem a társadalmi törsények, sem az egyéni tisztesség törvényei nem adhatnak jogot, sőt ellenkezőleg — nézetem szerint — egy főszolgabírónak nem az a hivatása, hogy járásában basáskodjék s szeméiyenként válogassa ki az egyéneket, a kiket büntetni vagy jutalmazni akar, hanem igenig az, hogy legyen az ő járásának édesatyja, büntesse a törvény egész szigorával az igaz bűnösöket, de kímélje azt, a ki a büntetésre rá nem szolgált és ne helyezkedjék ellentétes álláspontra a község érdekével akkor, a mikor ezeknek kérelme sem törvénybe, sem jogszokásokba, de még nehézségekbe sem ütközik, ne akarja megölni azt az embert, a kinek más bííue nincs, mint az, hogy a legközelebbi választásoknál őt a főszolgabíró, a ki a kormánynak hivatalos jelöltje volt, sem pénzzel, sem fenyegetéssel, sem hivatalos hatalmának kihasználásával, elvi meggyőződésében megtántorítani nem tudta. T. ház! Számtalanszor történt hivatkozás és volt megbeszélés alatt e házban ez idő szerint egyik legveszélyesebben fellépett betegség, a mindinkább terjedő szoezializmusnak kérdése, a hazaszeretet melegétől áthatva s féltve a nemzetet ez új szörnyszülött befolyásától, álltak fel képviselő urak erről, valamint a túloldalról is, hogy egymás eszméit kicserélve, orvosságot keressenek és találjanak e fejlődő rákfene kiirtására. No hát, t. ház, én is azok közé tartozom, a kik imádásszerííen szeretik hazájukat és a szeretet féltékeny szemével néznek annak jövője elé s meggyőződéssel mondhatom, hogy reám nézve megrettentő hatással bírnak a szoezializmusnak ama kitörései, a melyekkel — úgynevezett — még eddig immúnis területeken is lépten-nyomon találkozunk, s azok közé tartozom, a kik minden áldozatot képesek meghozni arra, hogy ezt a rákfenét gyökerében minél előbb és véglegesen kiirthassuk. De, t. ház, a meddig e bajnak orvoslását csak a szuronyokban, a karhatalomban, az erőszakos intézkedésekben keressük, a meddig csak a helyenkint fellobbanó lángot iparkodunk elfojtani, de nem hatolunk mélyebbre, hogy megtaláljuk az izzó parázst, a melyből a láng eredt, a meddig csak a lángot fújjuk, el, de az izzó parázst alatta élni Nagyjuk, a meddig még hivatalos eljárásokkal is alkalmat adunk az elé gületlenség növekedésére, a meddig az alsóbb néposziályt nem erősítjük meg abban a hitben, hogy az a törvény és annak képviselője neki is ép úgy védelme igazságában, támasza nehéz bajaiban, mint bárki másnak, addig ezen törekvésünk csak óhaj marad, a mely kielégítésre vár, de nem talál. És hát, t. ház, méltóztassanak nekem elhinni, hogy a járási főszolgabíró ilyetén basáskodó eljárása csak olaj a már különben is rejtőző parázsra, beledobja a gyújtó üszköt az elégületlenség különben is könnyen tüzet fogó anyagába, bizalmatlanná teszi a népet a törvényigazság szelleme iránt, teleimet és idegenkedést kelt, holott bizalmat és törvény iránti tiszteletet kellene terjeszteni, (Élénk lielyes'és a szélső baloldalon.) zsarnokká fajúi ott, a hol a gondos atyja szerepe illetné meg, törvény- ós hivatalsértést követ el ott, a hol neki ezt óvni és védni kellene — és miért ? nem fejtegetem az okot, csak konstatálni akarom, Jiogy ez az eljárás egy igen helyes mód a szoczializmus terjesztésére. Hát, t. ház, nem birom lelkemben a méltatlankodás kitörését annyira visszafojtani, hogy ki ne jelentsem, miszerint ez nem egy alkotmányos közigazgatási főszolgabíró törvényszerű intézkedése, de egy basáskodó szolgabíró szánalmas és igazságtalan eljárására. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után iníerpellácziómat a következőkben van szerencsém előterjeszteni (olvassa): »Stolcz Sándor serkei lakos a folyó év november havában egy kérvényt adott be a rimaszombati királyi pénzügyigazgatósághoz az iránt, hogy részére egy italmérési jog megadását kérelmezze. Ezen kérvényt Serke községnek képviselőtestülete élén a községi elöljárósággal ós az ott lakó földbirtokosokkal melegen támogatta, indokul hozva fel Serke község kedvezőtlen helyrajzi fekvését, a mennyiben az egy keskeny vonalon két kilométernyi hosszúság-han van felépítve.