Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-192

260­192. orMságo* illés 1897. deczfniber 9-éu, cs*üt«rtKk«n. azok a nagytekintélyű kereskedők azt mondták, hogy az egyedüli mentőeszköz, a mivel az or­szág anyagi helyzetét javítani, az ipart és ke­reskedelmet fellendíteni lehet, az önálló vám­terület felállítása. Ebből látszik, t, ház, hogy nemcsak egy pártnak, nemcsak egynehány kép­viselőnek, hanem az ország ahhoz értő emberei­nek, kereskedőinek is a fő-fő meggyőződése és törekvése ez. És mi • előttünk nemcsak a köz­vélemény érdemel meghallgattatás^ hanem oly nagyfontosságúnak tartom magát a kérdést, hogy — véleményem szerint — minden erővel, min' dan igyekezettel hozzá kell járulni, hogy az eszmék tisztáztassanak és általában véve a kér­dés teljes világításban álljon előttünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon,) Mi, t. háá, nem akarunk itt törvénytelen eszközökhöz folyamodni, nem akarunk mi itt erő­szakoskodni, csak az igaz kötelesség érzetével és igaz jóakarattal tudni és látni kívánjuk, hogy vájjon hát csakugyan veszedelmet rejt-e magá­ban az országra nézve az önálló vámterületnek megszerzése vagy nem? Minthogy pedig ennek megvitatásához több idő és több ember vélemé­nyének a nyilvánítása és megismerése szüksé­ges, azért kérte azt a mi pártelnökünk és vele együtt azért kérjük mi is, hogy ne a hirtelen egy-két óra alatt végző pénzügyi bizottsághoz, hanem a nagy számból álló osztályokhoz küldes­sék ez a javaslat s ott vitattassék meg. Ne zár­ják el előlünk és mindenki elől a meggyőzés­nek és e nagy kérdés megvilágításának munka ját és alkalmatosságát. Hiszen mi, t. ház, a most napirenden levő kérdésekben azon fának a megérett gyümölcsét szemléljük, a mely fát a mi elveinknek dicsőséges vezérei ültettek el, melyet ők öntöztek, gondoztak és ápoltak évtize­deken át. És ha most ezen fának érett gyü­mölcse immár leszakításra vár, vájjon vádolhat-e bennünket az a következetességért? Mert ré­szünkről ez semmi egyéb következetességnél. Elérkezett ez ideje elveink diadalának, megérett az a gyümölcs, melyet régóta vár az a nemzet; az önálló vámterületnek e hazára nézve áldás­teljes gyümölcse. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És vájjon nem vakmerőség-e azt követelni e párttól, hogy midőn az idő elérkezett, azt el­siklani engedje maga elől és nem bűn volna-e és nem eddigi egész munkálkodásunkat tagad­nánk meg akkor, ha ezt az érett gyümölcsöt meg­engednénk, hogy más pajkos gyermek vihesse el előlünk. T. képviselőház! Az igen természetes dolog, hogy a kérdésnek a teljes életbeléptetésére és az önálló vámterület megvalósításának nagy munkája előkészülésére időt kivan a kormány. Ezt minden ember jól tudhatja; hanem nevetsé­ges és kifogás alá eshető vád az, hogy ezt a kérdést el akarják halasztani jövő év májusáig, mintegy egérutat engedvén a rakonczátlankodó osztrákoknak, a kik annyira megbomlottak, hogy a maguk javáról is megfeledkeztek, hogy addig kijózanodjanak és józan állapotban elvegyék azt a gyümölcsöt, a melyért mi küzdünk. Én azt hiszem, hogy az 1868 : XII. törvényczikk megalkotói és bölcs szerzői soha sem gondoltak arra, hogy ha ennek a törvénynek a megvaló­sítására való idő elérkezett, akkor azt még el­húzzák-halaszszák, hanem azonnali életbelépte­tést gondolt as, a ki ezt csinálta és ez a tör­vény szellemében tisztán meg van írva. T. képviselőház! (Bálijuk/ Halljuk!) Már eljárás, hogy a t. miniszterelnök úr időt kér május l-ig, hogy addig még várjuk meg, mit csinálnak az osztrákok, ez magában véve sem illik egy állam kormányához és a megaláz­kodás magatartását mutatja Ausztriával szemben. És vájjon nem méltán látják-e az osztrákok ebből azt a gyengeséget, a melylyel velük szem­ben mindeddig viselkedett a magyar kormány; és vájjon nem nyilik-e fel annak az osztrák illetékes hatóságnak a szeme, hogy a quóíánál annál nagyobb erőszakot fejtsen ki velünk szem­ben, mert látja, hogy mi minden áron ragasz­kodni akarunk hozzá, és kormányunk olyan szekér után szalad, a mely semmikép nem akarja őt felvenni? A tegnapi lapok értesítései között az or­szág legkitűnőbb államférfi a, a mint jelezve volt, ebben a kérdésben nyilatkozott és egyebek közt ezeket mondotta (Halljuk! Halljuk! a szélső bal­oldalon): »Álta]ában legnagyobb érdeke hazánk­nak a jövendőt is tekintve, hogy semmisem indul­jon innen, a mi a magyar-osztrák monarchia fennállására, hatalmára, sőt e hatalomnak a kül­föld előtti látszatára is hátrányosan hathatna; mert abban lelheti a magyar állam a jelen ked­vező és világszerte fontosnak elismert helyzeté­nek fentartását, sőt gyarapítását, ha az egész világ meggyőződik arról, hogy azon európai szükségnek elismert nagyhatalmi állásnak, mely­lyel a magyar-osztrák monarchia bír, legbizto­sabb támasza Magyarországban található.« (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindenekelőtt megjegyzem azt, t. ház, hogy csodálkozom már azon is, hogy a legkitűnőbb magyar államférfiú a »magyar« szót az »osz­trák«-nak eléje merészelte tenni ezen nyilatko­zatában, és nem azt mondotta, hogy »osztrák­magyar«, hanem »magyar-osztrák«. Ez szintén örvendetes vívmány. Hanem, a midőn a legkitű­nőbb magyar államférfiú azt hozza fel érvül, hogy ez »európai követelmény«, mi pedig sem nem kitűnő, sem nem nagy, hanem kicsiny, egyszerű magyar párt azt mondjuk, hogy nem az, a magyar nemzet érdekére nézve a főké>-

Next

/
Thumbnails
Contents