Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-191

23g 191. országos ülés 1897. deczember 7-én, kedden. szélső baloldalon.), hanem igenis a miért aggódva dobog; az az, hogy 30 évi tapasztalat után most is attól fél, hogy az uralkodó párt mai álláspontján is nem Magyarország önállóságának és függetlenségének megvalósítására, hanem egy újabb alku megkötésére hajlandó. (Igás! Úgy van! Felkiáltások a szélső baloldalon: Teljesen úgy van! A lemondás politikája! A meghunyászkodás politikája !) T. ház! Álljunk meg egy perezre. Nézzük meg, mire lett volna most szüksége ennek a nemzetnek: miben állt a kormány eminens kötelessége, a melynek teljesítését a nemzet »aggódó szívve]« várta? Az e, hogy szentesítés alá nem is jutott provizórius javaslat, vagy országos határozat helyett egy más alakú provizórius javaslattal hozakodjék elő; vagy az-e, hogy a törvényt ágy, a mint meg van alkotva, végrehajtsa? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Méltóztassanak megengeJni, nincs most arról szó: joga lenne-e a kormánynak provizóriumot más alakban beterjeszteni, mint a minőben beterjesztette? Mert a fennálló egyezmény meghoszszabbítása is csak azon formák közt történhetett meg, a mely formák elő voltak írva azon törvényben, a melyben az egyezség le volt fektetve. Ezért, daczára annak, hogy a közjogi ellenzék minden néven nevezendő egyezményt, akár kötötték a dualizmus veszélyére, akár nem, mindig ellenállott ugyan az egyezménynek, de nyugodtan engedte a provizórius törvényjavaslatot törvénynyé válni, 8 akkor Magyarország miniszterelnöke nagy önérzettel és nagy hangon hirdette azt, hogy ő semmi szin alatt nem fog alkalmat nyújtani arra, hogy Ausztriában más alapon, mint alkotmányos úton más valami oly dolog történhessék, a mi minket is érdekel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Tisztán látunk a dologban, nem azért terjesztetett be ezen javaslat, mert Magyarország érdekei azt kívánják, hanem azért terjesztetett be, mert Magyarország miniszterelnökének szüksége volt adott szavának beváltására. Itt fekszik előttünk az a beszéd, ismerjük nagyon jól, lelkesen megéljenezte a t. túloldal, mikor azt jelentette ki Magyarország miniszterelnöke, hogy semmi esetre sem fogja megengedni a 14. §. alkalmazását ott túlnan. Én, t. ház, azt kérdezem: vájjon azért, mert Magyarország miniszterelnöke egyszer önérzetes, alkotmányos hangon beszélt ebben a házban, annak a szüksége állott-e elő, hogy mi itt alkotmányellenesen segédkezet nyújtsunk neki arra, hogy az a bátor szabadúszó azon örvényből, a melybe saját szavai által jutott, kimeneküljön. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Azon esetre, ha előttem szólott t. képviselőtársam és pártelnököm, Kossuth Ferencz. . . (Zajos éljenzés.) benyújtott indítványa, (Éljenzés a szélső baloldalon.) a melyben a házszabályokra való határozott hivatkozással egészen törvényes alapon ezen fontos javaslatnak az osztályokhoz való utasítása kéretett, el nem fogadtatnék: indítttatva érzem magamat a tárgy fontosságának teljes tudatában azt indítványozni, hogy ezen javaslat a benne rejlő vagy fontosságú közjogi kérdések előzetes megbírálása végett egy ad hoc bizottsághoz utasíttassák. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A beterjesztett javaslat, t. ház, egész konglomerátumát öleli fel a fontos közjogi kérdéseknek, a melyeknek felületes elbírálása, esetleges negligálása nemcsak a jelenben, nemcsak a legközelebbi jövőben, hanem messze jövőre, évtizedekre, talán egy századra kihatólag forrásává fog válni olyan alkotmánysértéseknek, a melyek ellen egy nemzet hasztalan küzd. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy önök előtt is nagyon nagy tiszteletben álló példára hivatkozom, midőn utalok arra, hogy ugyanezen kérdéseknek előzetes megbirálása végett maga a nagy Deák Ferencz, a kinek önök örököseiül szerepelnek, egyenesen az ad hoc bizottság kiküldését indítványozta. Távol áll tőlem, hogy összehasonlítást provokáljak köztem és Deák közt, mert ez nevetségessé tenne engem. Igenis közjogi kérdésekben, azt hiszem, nagyobb tekintélyre nem hivatkozhatom, mert csak nem tarthatom elismert közjogi tekintélynek azt a tekintélyt, a mely, a mint a kormány szócsöve, félhivatalosan azt hangoztatja, hogy ebben a javaslatban oly korrektül van a magyar közjog kifejezésre juttatva, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni semmit sem lehet. T. ház! Azt lehetne erre mondani, hogy ennél nagyobb elbizakodottság, elfogultság egy javaslat elbírálásánál esakugya> nem létezik. Hát létezik-e tökéletes emberi mü, létezik-e közjogi kérdésekben, egy röptiben-sebtiben, önvédelemből, a nyomasztó szükség által előidézett kényszerhelyzetben teremtett törvényjavaslatban olyan közjogi felfogás, a melyhez hozzá tenni, vagy abból elvenni nem lehet semmit? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én tudom, t. ház, hogy érdemileg, egész terjedelmében megbírálni azon közgazdászati érdekeket, melyeknek megvédéséről szó lesz, ezen jelenleg megindult vita keretében időelőtti volna. Nem is akarok a t. ház türelmével visszaélni, de igenis kutatnom kell, vájjon midőn ily fontos közjogi kérdéseknek egész csoportja fekszik előttünk, az az egy-két napi késedelem, melybe egy ad hoc bizottság kiküldése kerül, oly nagy veszélybe sodorja a házat, hogy a kedélyeknek és a közjogot szigorúan őrző pártoknak megnyugtatására szolgáló eme expedienst megtagadni lehetséges? Én abból indulok ki,