Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.
Ülésnapok - 1896-182
176 ^ 2 * országos ülés 189?. november 4-én, csüt8rtSkSn. a maga törvényes hasznát munkája értékesítésében megtalálja.« Idáig a tett intézkedések ezzel egyeznek, azonban a folytatással nem. A t. miniszter úr ezzel fejezte be kijelentését: »Oszintén megvallom, hogy elsősorban nem annyira a monopóliumot gyakorló nagykereskedők, hanem a középkereskedők sorsára gondolok és ezeknek óhajtanék a faüzletben lehetőleg tért engedni.« E kijelentés a t. mioiszter úr mostani válaszával nincs összhangban. Most a miniszter úr nem szól azokról a kiskereskedőkről, a kikről akkor oly melegen nyilatkozott. En interpelláczióm egyik pontjában ezek érdekében szóltam, ezek mentek tönkre; az ő tönkremeuésük eredményezte a takarékpénztár bukását és ez idézte elő a válságot. Őket tehát uem szabad kiNagyni, mert így szofisztikus okoskodással hamis eredményre jutunk. Megelégedéssel veszem tudomásul, — a mit különben úgy is tudtam — hogy a miniszter úr nem akarja a sok máramarosi famuukást vállalkozóknak kiszolgáltatni. Ezt nem is kívánta senki. Tudomásul veszem azt is, hogy az értékesítésnek leghelyesebb módja az volna, ha az állam feldolgozva bocsátaná forgalomba a fát; de a miniszter úr egyetlen argumentummal sem bizonyítja, hogy ha ez a legelőnyösebb^ miért tesz mást? Azt mondja a miniszter úr, ho^y legelőnyösebb volna a fának tőben, holdanként való eladása. Szerintem nem. A legelőnyösebb az volna, ha az erdőterületek letaroltatván, a fatermékeket az állam tulajdonát, képező fűrészek — nem bérbeadva, hanem állami üzemben tartva — feldolgoznák és a kész árút bocsátanak forgalomba. Csak az értékesítés e módja vethet gátat annak az egészségtelen monopóliumos rendszernek, a melyet kifogásoltam. A miniszter úr szerint ott nincs monopólium, mert az erdők nagy része nem a kincstáré, de hisz ő maga mondja, hogy a fenyőerdő kétharmad részénél több kincstári tulajdon; ezzel szemben a hozzáférhetetlen bérezeken levő s még így is állami felügyelet alatt levő kis községi erdők alig tesznek számot. Nem lehet azért mondani, hogy az államnak nincs monopóliuma. Ez csak azért veszélyes, — s ezért volt ez interpelláczióm tárgyává téve, — mert a fa monopólium útján értékesíttetik, úgy, hogy egy embernek van kiadva és ez teljesen szabad belátása szerint kezelheti az ország sorsát. Azt mondja ezzel szemben a t. miniszter úr, hogy nagy javulás van e tekintetben, mert ő ezt a jogot, a melyet eddig egy ember bírt, négy részre felosztva értékesíti. Engedje meg a t ház, hogy egy triviális hasonlattal éljek. Azt kérdezem, ha valakinek megártott, hogy egy pióczát tettek a nyakára: ha majd ötöt tesznek a nyakára, könynyítenek-e ezzel a sorsán ? Bizony nem. Sőt azt hiszem, hogy ha az az egy már teleszítta magát és helyébe négy éhes jön, a beteg állapota még rosszabbodni fog. Ez nem az én magánnézetem, ez a közhangulat. Ennek ellenében alig hiszem, hogy a t. miniszter úrnak ellenkező adatai volnának. Azt hiszem, hogy a négyfelé osztás után kartellek kizárásával, rayonirozást fognak behozni. Azok az urak fel fogják osztani Magyarországot egyenlő részekre és így fogják kartellszeríí megállapodás nélkül kizsákmányolni azt a területet, a mely nekik konveniál. Mert eddig az az egy monopolszeríí bérlő ellátta például Szegedet és vidékét faanyaggal, hanem erre a kisebb részre most reflektálni fog egy szegedi fakereskedő, a ki addig attól az egytől vette, s akkor négy monopólium lesz. A különbség csak az, hogy egy nagy diktatúra helyett lett négy kisebb. Én pedig azt hiszem, hogy a kisebb zsarnokok sokkal rosszabbak, mint egy nagy. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ezzel szemben ott van a remédium a t. miniszter úr kezében, a mi a közóhaj is — hogy a közvagyon értékesítése mindenkire nézve hozzáférhetővé tétessék, a ki a tisztességes árt megfizeti, és a szabadverseny fejlesztése úgy a kisgazdáknak, mint a közgazdaság érdekeinek és a kereskedelemnek is hasznos szolgálatot tehet. Ez volt interpelláczióm tárgya. Abból, a mit erre az interpellácziómra a miniszter úr válaszolt, még csak a kartellekre vonatkozó részre kívánok reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a miniszter úr, a mi különben is köztudomású dolog, hogy az öt részre felosztott területből egy reflektáns csak egy ötödrészt vehet és ki van zárva az egymásközti kartellkötés. Azt kérdezem, hát meghasonlás van-e a kabinet tagjai között a kartellek felfogása szempontjából ? A t. miniszter úr feltétlenül megtiltja a kartellek létesítését, a mellette ülő t. pénzügyminiszter úr pedig az egymással kartelibe lépett ezukorgyárosoknak prémiumot ad. Vájjon a kormányzati érdekek megóvása kellőleg szem előtt van-e itt tartva ? Lehetséges-e, hogy az egyik miniszter az egyik közgazdasági ágnál megtiltja, kizárja, sőt jogfosztó hatálylyal ruházza fel a kartellt, míg a misik ugyanezt közgazdasági tényezőként hemesak megtűri, de meg is jutalmazza? Én azt hiszem, hogy itt a kartell szóval csakis dobálózunk, de annak biztosítására, hogy az illető kartellbe ne léphessenek ; semminemű garancziákat nem látok és azért a miniszter úr válaszát e részben nem veszem tudomásul. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Felteszem a kérdést; tudomásul veszi-e a ház a miniszter ár válaszát, igen vagy nem? (Igen! Nemi)
