Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-182

174 182. országos ülés 1897. november 4-én, csütörtökön. Bátor leszek az interpellácziót pontonként felolvasni és válaszomat is pontonként megadni. Először is azt kérdi a képviselő úr: »Meggyőződött-e, vagy szándékozik-e meggyőződni a földmívelésügyi miniszter úr arról, hogy a Máramarosmegyében fekvő kincstári erdők fatermékének monopóliumban értékesítése egyik főokát képezi a máramarosmegyei közgazdasági válságnak ?« Erre nézve azt kell felelnem, hogy egy merev monopóliumról az eddigi rendszer szerint sem lehetett szó. (Nagy zaj a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Kérek csendet! Baranyi Ignácz földmívelésügyi miniszter : Mert Máramaros vármegye összes erdőterülete, . . . (Folytonos nayy zaj a szélső baloldalon.) Elnök (csenget). Kérem a képviselő urakat már most, hogy fenszóval ne konverzáljanak. Itt nem lehet kivételt tenni senkire nézve! (Helyeslés.) Darányi Ignácz földmívelésügyi miniszter: . . . Máramaros vármegye egész erdőterülete 926.250 katasztrális holdat tett. Ebből az állam birtokában csak 442.329 hold van. Ha pedig a fenyőerdőt veszszük, a melyről tnlajdonképen szó van, akkor Máramarosmegyében a fenyőerdőterület képvisel összesen S38.Í14 katasztrális holdat. Ebből az államé 231,207 katasztrális hold, tehát annak két harmadrésze. E szerint azt állítani, hogy egy föltétlen monopólium volt a faértékesítés tekintetében, nem lehet; de azt elismerem, hogy a jelen viszonyok közt már ezen rendszer változatlan feutartása nem volna indokolt és hogy a szabad verseny felé kell közeledni, a mint azt később bővebben is ki fogom fejteni. Azt is kérdi a képviselő úr, hogy igaz-e az, hogy az eddig dívott monopóliumszerű értékesítés egyik okát képezi Máramaros vármegye közgazdasági válságának? Erre csak azt felelhetem, hogy az eddigi értékesítési rendszer már körülbelül 20 éve áll fönn; a máramarosmegyei különösen nehéz közgazdasági helyzet pedig a legutóbbi időkben éreztette magát és ezt tulajdonítanom kell a máramaros-szigeti takarékpénztár összeomlásának s azon módnak, a melylyel ezen takarékpénztár ügyeit vezették. (Halljuk! Halljuk!) Mert méltóztassanak meggondolni, hogy mit tesz az, ha egy viszonylag oly szegény megyében, a milyen Máramarosmegye, a kis emberek 2,000.000 forintot meghaladó betétei kétségesekké válnak. (Nyugtalanság.) A második pontban azt kérdi a képviselő úr : »szándékozik-e a t. földmívelésügyi miniszter ezen fatermékek értékesítését a jelenlegi szerződés lejártával házi kezelésbe venni, vagy más irányú oly intézkedéseket tenni, hogy ezen nagyfontosságú forgalmi czikk a szabad verseny terére bocsáttassák.« Erre nézve előre bocsátom, t. ház, hogy a minden irányban keresztül vitt házi kezelés előnyeit egyáltalában nem kívánom kétségbe vonni, de az államnál, az állami kezelésnél, a mely természetszerűleg bizonyos alakszerűségekhez van kötve, azért, hogy az eljárás korrektségének még a látszata is meg legyen óva, mire feltétlen súlyt kell helyeznem, a minden részleteiben keresztül vitt házi kezelésnek sok nehézsége van, mert az állam az üzleti esélyeket nem képes úgy bármely perezben kihasználni, mint a magánember. A mi különösen azt az utalványozási rendszert illeti, a mely Máramarosban divatos volt, erre meg kell jegyeznem, hogy a sószállítássaí volt kapcsolatos, annak értelme lehetett kezdetlegesebb viszonyok közt akkor, a mikor kisebb fatermékek értékesítéséről volt szó, de ma már ezen rendszer túlélte magát, a gyakorlatban helyesnek különben sem bizonyult és azon visszásságok, a melyen ezen rendszer idejében érkezhetek voltak, ma már kétszeresen volnának érezhetők. De ez nem jelenti azt, t. ház, hogy én a máramarosi erdők értékesítésénél a házi kezelést teljesen és minden eshetőségre kizárni kívánnám, az például semmiesetre sem volna helyes a fának tövön való és terület szerinti eladását Máramarosmegyében eszközölni, bár el kell ismernem, hogy a holdszám szerint eladása a fának tisztán üzleti szempontból a legegyszerűbb és a legkönnyebben ellenőrizhető. Azonban, hogy ha terület szerint adnám el a fát, akkor én annak a 8000 erdőmunkásnak a sorsát, a kik az állami erdőkben dolgoznak és az állam által fizettetnek, a vállalkozókra bíznám; én azt hiszem, hogy ekkép nem járnék el helyesen mert azok sorsa, a kik évenként legalább hétszázezer forintot keresnek, inkább van az állam kezében biztosítva. De ezen 8000 erdőmunkáson kivtíl van még Máramarosban 1200 úgynevezett szerződött famunkás is. Ezek az államtól nemcsak napszámot kapnak, hanem kapnak gabonát, kapnak fát is, hogy maguknak házat építhessenek, az állam ingyen gyógy kezelteti őket, gyermekeik neveltetéséről gondoskodik, papokat és tanítókat fizet, nyngbérük és özvegyi ellátásuk is van, szóval egy igen patriarchális intézmény ez, úgy hogy mindazokra nézve, a kik a munkásviszonyok iránt érdeklődnek, érdemes volna ezen intézmény tanulmányozása. Én azt hiszem, hogy ennek az 1200 embernek sorsát is vállalkozókra bízni nem volna helyén. Arra nézve azonban, hogy oly intézkedések szükségesek, hogy a szabad versenyre az eddiginél nagyobb tét nyíljék, igenis késznek nyilatkozom és intézkedéseimet, mihelyt az egyes pon-