Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

14 148. országos ülés 1897. Julius 27-én, kedden. tehát az oka, a miért a kormány ehhez a sza- i kaszhoz ragaszkodik. És ennek az okát — meg lehet, hogy tévedek, •— de azt hiszem, nagyon igazán megtaláltam. Ez az ok tudniillik valószínűleg nem más, mint a miért megváltoztatták a statisztikai javaslatnak 14. §-át, a miért kívánják, hogy a czukorprémium, ámbár a gazdákra nézve káros, megszavaztassák; ugyanezért kívánják, hogy a 16, §. is benmaradjon a javaslatban. Ugyanazonos forrásból ered, egy és ugyanaz mind a három esetben, csak a nyilvánulása más. Nekem már ez elégséges ok volna arra, hogy minden lehető eszközt felhasználjak, hogy ezen szándék ne érvényesülhessen. Mert nemcsak veszedelmesnek, hanem tűrhetetlennek is tartom azt, hogy Magyarország elismert hatalma mellett uralkodjék ez országban még egy más hatalom is, melyet mi nem ismerünk. (Egy hang lalfelöl: Lipótváros!) Nevezetes a miniszterelnök úr indítványa, mely igen egyszerű, a melyben kéri a házat, hogy a tanácskozás ideje egy órával hosszabbíttassék meg. Igaza van azoknak, a kik azt mondják, hogy megtörtént ez akárhányszor minden különös emóczió nélkül, hogy meghosszabbították a tárgyalásokat. De miként történt ez a meghosszabbítás? Történt úgy, hogy az egy megállapodás eredménye volt az ellenzékkel. De ez még nem elég. Minden egyes esetben, méltóztassék a ház intézkedéseit végig nézni, preczizirozva volt a czél, a miért az történik. Meg volt határozva, hogy mely javaslatok azok, a melyek ezen idő alatt tárgyalandók lesznek és mikor az ellenzék vezére beszélt, beláttak kettői : először, hogy a megjelölt tárgyaknak ez idő szerinti tárgyalása az országra nézve okvetlenül szükséges és belátták másodszor azt, hogy azok tárgyalására a rendes időben a fizikai lehetőség hiányzik és így egyhangúlag fogadtatott el a meghosszabbítás. Minden ilyen javaslatnak kritériuma épen az, hogy az egy* hangúlag vagy legalább is közmegnyugvásra történjék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hát vájjon most ez az eset? Hát a miniszterelnök úr azért terjesztette elő indítványát, hogy az országra szükséges bizonyos javaslatok törvénynyé emelését elősegítse? Hát ha ezért terjesztette elő, hol van az a minimális fokú bölcseség, mely okvetlenül szükséges arra, hogy valaki kormányozhasson azon értelemben, nem, hogy valamit teremtsen, hanem hogy a kormányzatnak rendes menetét ne háborgassa? Ez volt a czélja a miniszterelnök úrnak? Hiszen immár körülbelül 30 órája annak, hogy ezt a kérdést tárgyaljuk; tehát ebből az általa kontemplált meghosszabbításból már 30 óra elmídt. Ha a miniszterelnök úr ezt az indítványt meg nem teszi, hanem a tárgyalás egy hónapig megy a rendes mederben, akkor épen ott lettünk volna az indítvány nélkííl is, a hol most vagyunk az indítványnyal. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát más czélja is volt — nem mondom, a pártnak — nem tudom, de a lapok legalább azt mondják, hogy a t. pártot sem szokták az ilyenekben megkérdezni — tehát a miniszterelnök úrnak magának, mert ő döntött ebben az ügyben. (Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Én rébuszokkal és azoknak megfejtésével nem igen szeretek foglalkozni, különösen, ha olyan zseniális ember adja fel, mint a milyen a miniszterelnök úr. (Derültség balfelöl.) Az ő szándékaival tehát nem is foglalkozom, hanem foglalkozom azokkal, a miket itt hallottam és hallok a házban. (Halljuk! Halljuk!) És hallottam látszólag igen nyomós okokat. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Hallottam például azt, hogy a parlamentarizmust akarták megmenteni. Hát, t. ház, ez már megint a bölcseség fejezetébe tartozik, hogy hallott-e valaki olyan orvosságot alkalmazni, a mely a beteget okvetlen és múlhatlan megöli? (Felkiáltások balfelöl: Jáger Marik!) Hiszen az a rendszer, a mit önök a szerintük beteg parlamentarizmus nmggyógyítására akarnak fordítani, eo ipso megöli, lehetetlenné teszi magát a parlamentarizmust. Hát mi a parlamentarizmus lényege, t. ház? Az talán, a mit a t. felszólalt urak egyikemásika proklamált, hogy annak még kell történnie, a mit a többség akar? Hiszen az nem parlamentarizmus, az épen a parlamentarizmusnak ellenkezője. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a »sic volo, sic jubeo« nem a parlamentarizmusnak, hanem az autokratának elve, az az abszolutizmusnak, önuralomnak, deszpotizmusnak elve. A parlamentarizmus elve épen az örökös kompromisszumon alapúi. Épen azon alapúi, hogy az egyezkedésben — nem a kölcsönös érdekek felett, hanem az ország érdekeinek előmozdítása iránt való egyezkedést értek — a közóhaj nyerjen elégtételt és a közbéke, a közmegnyugvás lelje meg a maga tápját. De, t. ház, hiszen a parlament életfeltétele, a mi nélkül parlament el nem képzelhető, a szólásszabadság, az a kötelesség, hogy megvitattassanak azok a tárgyak, a melyek fölött a parlamentnek határoznia kell. Hiszen, ha önök, t. képviselő urak, ott a jobboldalon ezt akarják meggátolni, ha ez ellen akarnak rendszabályokat alkotni, akkor önök azzal az orvossággal, a melyet beadnak a betegnek, megölik magát a parlamentarizmust. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, az ellenzék-e az, a mely ezt a parlamentarizmust lehetetlenné teszi? Az ellen-