Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.
Ülésnapok - 1896-148
40 1* 8 « országos ülés 189?. Julius 27-én, kedden. törvényjavaslat megalkotásának a következése volt az, hogy valamint a többi pártok, úgy a függetlenségi párt is elveszítette népszerűségét. Hát, t. ház, én meg tudom érteni Gajári Ödön t. képviselő úrnak ezt a mondását. Mert az egyházpolitikai javaslatoknak már hasznát vették, most feltámadt bennük a lelkiismeret furdalása és látják a káros következményeit, most már bűnbakot keresnek Apponyi Albert gróf személyében, ráfogják, hogy ez az eszme tőle ered, ők azt megvalósították, ha tehát annak káros következményei vannak, azért nem mi vagyunk a felelősek, hanem gróf Apponyi Albert. Vagyis tartanak az egyházpolitikai javaslatok káros következményeitől, mert feldúlták az ország felekezeti bé késségét, továbbá az országot erkölcstelen alapra helyezték. Igaz, hogy ez megfelel az önök politikájának, de ez nem felel meg az ország érdekének. És sajátságos dolog, t. ház, hogy annak a nagyfontosságú bajnak, mely most felkavarta az országot, a szoczialista kérdésnek fellendülése azzal az időponttal van összeköttetésben, a mikor az egyházpolitikai törvényeket megalkották. Mert a szoczialisták azon két elvet állították fel, hogy nincsen Istenünk, nincsen hazánk. Ennek a poli tikának a következése az ország sülyedése, a családi élet felbomlása. Hiszen látjuk, hogy midőn még az egyházpolitikai törvények meghozatala előtt a budapesti törvényszéken évenkint csak kétszáz válóper volt és ezzel foglalkozott egy bíró, ma már négy bíró foglalkozik azzal és 900 válóper van folyamatban. Ez olyan ijesztő mértékben halad, hogy ma-holnap az igazságügyminiszter urnak gondoskodnia kell arról, hogy a válóperek elintézésére külön törvényszéket állítsanak fel. T. ház! Ez a következménye az önök politikájának, s épen azért ezen politikai irányzat folytán okvetlenül be kellett következni ezen változásnak. És hogy az önök politikáját mennyire elítélte a nemzet, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint most a katholikus kongresszus tagjainak választása, mely alkalommal megnyilatkozott az ország katholikus közvéleménye, az önök politikáját elítélte, a néppárt elveivel azonosította magát és a keresztény eszméket juttatta győzelemre. T. ház! Annyira jutott az önök egyházi politikájának népszerűsége, hogy most még főmeczénásaikat sem voltak képesek a katholikus kongresszusba behozni. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Már most áttérve a szóban forgó indítványra, hogy a ház üléseit egy órával hosszabbítsuk meg, én ezt az indítványt nem fogadhatom el azért, mert én ezen kormánynak az életét nem egy órával, de egy perczezel sem akarom meghosszabbítani ; (Helyeslés balfelöl.) már pedig a ház üléseinek egy órával való meghosszabbítása azt jelentené, hogy a kormány életét naponként egy órával hosszabbítsuk meg. Én tökéletesen elegendőnek tartom, hogy önökkel négy óra hosszat tárgyaljunk naponta; nincsen arra semmi szükség, hogy ezt a tanácskozási időt még hosszabb időre kiterjeszszük. (Űgy van! balfelöl.) Épen azért, ezen szempontból a magam részéről hozzájárulok a Páder Rezső t. képviselőtársam által beterjesztett határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Seünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Rakovszky István jegyző: Szentiványi Árpád! Szentiványi Árpád: T. ház! Midőn az ülések idejének meghosszabbításáról szóló indítvány tárgyában felszólalok, egyben kijelentem, hogy felszólalásomat a legrövidebbre kívánom szabni, nehogy én is az obstrukezió vádjával illettessem. (Ralijuk! Halljuk!) Felszólalok azonban azért, hogy kimutassam azon kétszínű politikát, melylyel a kormány játszik és melynek színterévé tette a képviselőházat. (Halljuk! Halljuk!) Még a választások előtt a miniszterelnök úr a folyosón nagyban hirdette, hogy majd meg fogja rendszabályozni a választások alkalmával az ellenzéket és a választókat. Én erről most beszélni nem akarok, hiszen elhangzott már többször a képviselőházban, micsoda fegyverekkel, miféle törvénytelenséggel és kegyetlenséggel tette ezt. (Igás! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Most is törekszik megrendszabályozni a képviselőket és rendszabályozza a választékát, mert mindenféle zaklatásoknak most is ki vannak téve különösen rendőri úton és véletlenül mindig az ellenzéknek. (Igás! Úgy van! balfelöl.) Mikor a t. ház megalakult s a nemzeti párt felirati javaslatát megtette és passzivitásba helyezte magát, akkor a túloldalról mindig az hangzott fel, micsoda dolog az, hogy a nemzeti párt nem beszél? Rossz néven vették különösen gróf Apponyi Albert t. barátomnak, hogy nem szól és az egész vita alatt alig volt felszólalás, melyben ezt a rosszalást fel nem hozták volna. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Szomszédaink, az ellenzéki párton vitatkoztak rendesen, még látszatát is kerülve az obsttukeziónak. Egyszer azonban az összeférhetetlenségi dolgokat kezdték bolygatni, nemcsak a házban, hanem főkép a lapokban is. Nem tudom, hány összeférhetetlenségi eset van, a lapok sze-