Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

148. országos ülés 1897. Julius 27-én, kedden. a 9 van! balfelöl.) Már most önkéntelenül, felmerül a kérdés: honnan meríti a kormány azon aggodalmát, hogy az akadályok a jelenben elháríttatván, a jövőben ismétlődni találnak. A kormánypárti szónokok erősen hangsúlyozzák és maga a kormány is azt mondja, hogy a kiegyezésben a nemzeti érdekek kifejezésre fognak jutni. Hát akkor mitől tartanak önök? Hiszen itt a parlamentben a 67-es kiegyezésnek nem csak önök, hanem mi néppártiak és a nemzeti párt is követői vagyunk és itt a parlamentben a 67-es kiegyezésnek közel 400 híve van szemben 60 függetlenségivel, a kik minden Ausztriával való kiegyezést perhorreskálnak, tehát, t. ház, a mint mi most ezeo megzavart ügyekben a függetlenségiekkel harczolunk, majd a kiegyezési törvényjavaslat tárgyalása alkalmával — legalább remélnünk kellene — mi önökkel fogunk harczolni a függetlenségi párt ellen. (Mozgás a hal- és szélső baloldalon.) Csakhogy, t. ház, mi nem vagyunk azon szerencsés helyzetben, hogy ezen javaslatokat ismerhessük és engedjék meg, hogy mivel önök garancziát követelnek az ellenzéki pártoktól ezen javaslatok parlamenti tárgyalása iránt, ez bennem azon aggodalmat keltse, hogy önök az 1867-iki kiegyezési törvényjavaslatokat már most olyanoknak tekintik, a melyek sem a mi, sem a nemzeti párt támogatására nem számíthatnak, szóval ez annak bizonyítékát szolgáltatja, hogy azok távolról sem felelnek meg az ország érdekeinek, (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) mint önök állítják s épen azért, ha önök garancziát követelnek a szóban lévő és ismeretien javaslatokra nézve, vagyis ha hivatásszerű efclenőrzési kötelességünknek korlátolt határok közt való teljesítését kívánják, ez semmisítené meg igaza na parlamentarizmust, a melyet önök épen ez által igyekeznek megmenteni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) T. ház! Miként említeni bátorkodtam, a kom )romisszum létesítése bennünket csak anynyiban érint, mert ebben a kormány gyengeségét látjuk; látjuk, hogy az önök politikájának belértéke megszűnt, a külső mázzal igyekeznek a liberalizmus beteg arczszínét eltüntetni. (Úgy van! balfelöl.) a liberalizmus végórája felé közeledik s rövid időre még meghosszabbítják életüket, azon seb azonban, mely az önök politikáján ejtetett, beteg vérkeringésük következtében soha behegedni nem fog. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha pedig nem fog a kompromisszum létesülni, az öoök politikája akkor is véget fog érni; a nemzet ítélete azt kétségtelenül meg fogja semmisíteni. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Újabb időben nagyon hangsúlyozzák ott a túloldalon politikájuk őszinteségét. (Halljuk! Halljuk!) Midőn ezt teszik, akkor az ellenzéki pártokat, különösen a nemzeti pártot rágalmazzák meg, hogy ezeknek, különösen a nemzetinek politikája egyházpolitikai kérdésekben nem volt őszinte. Hát erre a feleletet megadni a nemzeti párt hivatott. De kérdem önöktől, őszinte volt-e az önök politikája az egyházpolitikai kérdések felvetése alkalmával. Hiszen éveken keresztül utasították vissza Irányi Dániel indítványát (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) és megvetették a lelkiismeret szabadságára vonatkozó felszólalásait. Önök még az 1890-iki késő választás alkalmával az egyházpolitikai kérdésekről még nem is álmodoztak s mindjárt a választások után felvetették e fontos kérdéseket, s hogy miért vetették fel<, arra nézve leszek bátor felolvasni Gajári Ödön t. képviselőtársam pár nap előtti felszólalásénak egyes részleteit. (Halljuk! Halljuk!) 0 ugyanis azt mondja (olvassa): »Mikor az elkeresztelési ügy napirendre került, a nemzeti pártnak általam személyében mindig igen tisztelt vezére, remek szónoklatban mutatott, rá, hogy gyökeresen hozzá kell fogni az orvosláshoz és nem szabad a nemzet testében bennNagyni azt a sokszoros rákfenét, mely a múlt szervezetében gyökeredzik. Gondolom. Í890 májusában tartatott az a fenomenális hatású és sikeríí beszéd. Konczedálom azt is, hogy e nélkül a beszéd nélkül aligha került volna napirendre az egyházpolitikai reform, de annak a beszédnek a hatása a szónok illusztris politikai és társadalmi állásánál, sőt életviszonyainál fogva is akkora volt, hogy azt kellett mindenkinek hinnie, hogy a szabadelvű reformokra az idő teljesen elérkezett. Ebben a hitben volt az egész ország. Alig volt különbség a pártok között s csak sporadicze jelentkeztek oly nézetek, hogy a szabadelvű reformra szükség nincs. És mi történiki Nagy és hosszadalmas küzdelem következik be.« Majd ismét folytatja: »Minekünk sincs okunk szégyenleni, hogy a szabadelvű reformokat a függetlenségi párt oly kitartással, és elismerem sok önmegtagadással támogatta, tekintettel arra, hogy mint szélső pártnak nagyon óvatosan kell őrködnie a fölött, hogy a népszerűségi liczitáezióban a rövidebbet ne húzza. Inkább oda dobta népszerűségét.« T. ház ! Gajári Ödön képviselőtársamnak ezen szavaiban az egyházpolitikának behozatalára nézve nagyobb elítélés még nem hangzott. Mert ez a felszólalás bizonyítja, hogy félre voltak vezetve ezen reformoknak létesítésének szüksége iránt és pedig félrevezettettek —• az ő állítása szerint — gróf Apponyi Albert által, és bizonyítja továbbá azt, hogy az az eszme, melyet ők megvalósítottak és a melynek annyi dicsőségét hirdették, nem volt alkalmas arra, hogy az egyes pártokat népszerűvé tegye, hanem épen ezen