Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

30 148. országos ülés 1897. Julius 27-én, seerdán. saink közííl csak egy tartja érdemesnek felszólalni, mert Arányi Miksa t. képviselőtársamat, kinek argumentumai mind halomra lettek csépelve, csakugyan nem számíthatom az agráriusok közé. És mi következik, t. ház, hosszú pauza, a túloldal többheti hallgatása, a t. túloldal nem talál érveket az ellenzék támadásaival szemben. Vájjon nem ez fejezi-e ki parlamentarizmusunk egészségtelen voltát. Kit kell ezekért okolni és megfenyegetni, t. ház, az ellenzéket-e vagy a t. túloldalt. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Vájjon tett-e mást az ellenzék, mint hogy érvekkel igyekezett meggyőzni a t. házat ezen törvényjavaslat káros voltáról. Hiszen a házszabályok módot adnak arra, a jegyzőkönyv hitelesítésekkel és más mechanikus eszközökkel, hogy nyújtsuk az ülést és még sem tettük, t. ház. Mindezek daczára először a pénzügyminiszter úr fenyegeti meg az ellenzéket, azután jön a nagy ágyú, báró Bánffy Dezső és szépen czukorba takargatva a szólásszabadság korlátozását nyújtja a békülékenység jeléül az ellenzéknek, tehát ismét egy fenyegetés. De ez sem elég, t. ház. Mikor a legbékülékenyebb hangok hallatszanak az ellenzékről, előállanak a t. túloldalnak előttünk legkedvesehb emberei (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) és azzal leczkéztetik az ellenzéket, hogy az ellenzék nem akarja helyreállítani a parlamenti rendet. Hát kik bontották meg? Önök, mert nem követték azt az utat, melyet a parlament egészséges helyzete megkövetelt. (Helyeslés a baloldalon. Mozgás a joboldalon) Hogy ez így van, azt nemcsak az ellenzék ismerte be, hanem tudnék a t. túloldalnak neveket említeni, a kik Tisza István képviselőtársam beszéde után kijőve, megbotránkozva adtak kifejezést, hogy hogy lehet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ilyen koncziliáns beszéde után ilyen kihívó beszédet mondani. (Közbekiáltások jobbfelöl: Kik voltak azok ? Neveket kérünk !) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne szóljanak közbe. Major Ferencz: Én nekem a múltam, ha nem is hosszú, még mindig abban tűnt ki, hogy a mit mondtam, az mindig önérzetes és igaz volt és úgy ismernek közéletben, az én egész pályámon. (Éljenzés.) Tehát a mit mondtam, az igaz és ez így van. T. ház! Ha önök kikelve magukból jöttek ki, de nem is lehetett máskép, a ki a helyzetet, szituácziót ismeri és önérzetesen saját lelkiismeretére tekint, lehetetlen, hogy meg ne rettenjen azon visszautasító hangtól, a mit a túloldalról hallottunk. (Igaz! Úgy van! bal- és szélsőbalfélől.) Ez a tényállás, t. ház, és ha ezeket így mérlegeljük, ezeket magunk szemünk előtt így kitárva látjuk, vájjon mi lehet a teendője az ellenzéknek, mi lehet a teendője minden egyes pártárnyaíatának, az egész ellenzéknek. Nem lehet más, t. ház, mint azon zászló alatt, a melyre esküdtek, azon zászló alatt küzdeni és azon fontos és lehet mondani az állam fennállását egyedül biztosító és annak első és legfontosabb fundamentumát képező két kérdésben, a sajtószabadság és szólásszabadság kérdésében kitartani. (Helyeslés balfelől.) Ezen ténykedését az ellenzéknek fogja mérlegelni a közvélemény s még jobban az utókor. A jelen kor nagy korrigálásra szorul, mert sajnos, teljesen meg van rontva a közszellem, melyet csakis hosszas, fáradhatatlan és becsületes munka képes idővel megjavítani. (Helyeslés baloldalt.) De említettem beszédem közben, hogy még egy reflexiójára visszatérek igen tisztelt képviselőtársamnak, gróf Tisza Istvánnak. (Halljuk! Halíjuk!) Azt mondja igen tisztelt képviselőtársam, hogy nagyon csodálatos, hogy az ellenzék a munkától így megriadt és egy órával nem akar a nem akar a nemzet javára itt e házban munkálkodni és összehasonlítja a parlamenti ténykedést a véres verejtékkel dolgozó munkásokkal. Bocsánatot kérek, t. ház. Ez sokkal veszedelmesebb kijelentés, mint az ember első pillanatra gondolná. Mert mi van ezen kijelentésben? Ezen kijelentésben az van, hogy az igen tisztelt képviselő úr, vagy az ő táborának népszerűségét hajhászsza kifelé, vagy pedig felizgatja a munkásokat, azaz ellentétbe állítja a kézzel dolgozó munkásokat a szellemi munkásokkal. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Kérdem, mondhat-e veszedelmesebbet e házban valaki most ezen körülmények között, a mikor épen élére van állítva a munkáskérdés, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) a mikor mindenhol a szocziális mozgalmakat látjuk felébresztve, a mikor az aratási sztrájk épen most fenyegetett meg bennünket, akkor a túloldalról, tehát az uralkodó pártból egy tekintélyes tag összehasonlítja a szellemi munkát, a két kézzel való munkával és azokat megfigyelmezteti, hogy hiszen ezek itt az országházban nem dolgoznak, nem akarnak dolgozni. T. ház! Hát kik dolgoztak most ezekben a meleg napokban, a túloldal vagy ez az oldal. Ki volt a nemzet napszámosa? Nem mi voltunk itt? És kérdem, vájjon az igen tisztelt képviselőtársam itt velünk izzad-e? Nagyon ritkán van szerencsém őt itt tisztelhetni ós épen ha valaki, ő nem volt hivatott arra, hogy ilyen megjegyzést tegyen. De nem hivatott ily megjegyzésre senki sem, mert ez a legveszedelme-