Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

148. országos ülés 181 sebb, a mit valaki itt a házban mond; és akkor, a mikor ő ezt mintegy ránk vonatkoztatva és mintegy minket megdorgálva elmondta, akkor nem jut eszébe, hogy ezzel épen a szocziaüzmust a legjobban istápolja és annak szegődik szolgálatába, hogy akkor a pénzügyminiszter úr bennünket vádol ezzel. Az ellenzék mindig tudta és mindig fogja tudni kötelességét. Az ellenzék olyan eszközökhöz, a melyek egyedül azért állanak rendelkezésére, hogy a túlkapások ellen a hazát, a közszabadságot megvédelmezzék, nem nyúlhat könnyedén és minden alkalommal. Megmutatta ezt már a múltban. Egész alkotmányos életünkben alig tudunk felhozni két esetet, a mikor obätrukczióval élt az ellenzék. Nem úgy van tehát, miként az igen tisztelt túloldalon szeretik hangoztatni, hogy hja az ellenzék minden pillanatban előveheti ezt az eszközt és ellenállhat a törekvésnek, ellenállhat a munkának. Ez nem áll, mert a mint az ellenzék akkor veszi a kezébe, a mikor a közvélemény őt nem kiséri, nevetségessé válik és akkor hiába minden obstrukezió. Nagyon jól tudja az ellenzék, hogy ezen fegyverével nagyon csínján kell bánni és csak végső eszközül szabad neki tekinteni, csak végső esetben szabad hozzá nyúlnia; és úgy ezen esetben is, a mikor obstrukczióról szó sincs, a mikor az érvekkel állunk ellen, akkor igenis tudja mérlegelni, hogy oly fontos törvényjavaslatokról és oly fontos indítványról van szó, a mely kardinális, a mely elől ki nem térhet, a mely elől, ha kitér, elveszti mint ellenzék jogosultságát, eldobja magától azt a zászlót, a mely alá esküdött, ha tehát ilyen esetben él az ellenzék ezen jogával, akkor csak kötelességét teljesíti a hazával, a választópolgárokkal szemben, a kik a szabadság zászlaját adták kezébe. Így fogva fel azon indítványt is, a melyet az igen tisztelt miniszterelnök úr jónak látott elburkolva, de tulajdonképen a szólásszabadság megnyirbálására itt előterjeszteni, ily indokból pedig mi azt el nem fogadhatjuk. Bárminő körülmények közt más esetekben, akár permanens ülésekben is szívesen ott leszünk, hogy a nemzet javára munkáljunk, de mikor azt látjuk, hogy e meghosszabbításban a legrosszabb tendenezia, egy nagy sarkalatos szabadságnak megrontása és megnyirbálása áll tulajdonképen előttünk, ott mi nem kapitulálhatunk, (Úgy van! a hal- és szélső haloldalon.) ott mi nem állhatunk a, túloldal szolgálatába, ott minekünk meg kell maradnunk azon a téren, a melyen választóinknak Ígéretet tettünk; ezzel az országnak tartozunk. Ez indokból nemcsak hogy én vagyok hajlandó elfogadni a t. miniszterelnök úr indítványát, de mert nem engedhetjük, hogy a sajtó- és szólászabádsághoz bárki is illetéktelen Hl kézzel hozzányúlhasson az a párt a melyhez tartozni szerencsém van, és mondhatom az egész ellenzék pártkülönbség nélkül, (Élénk helyeslés balefől.) ebbe bele nem mehet, ilyen törekvésekhez szankczióját nem adhatja, s ezért a meghosszabbításra vonatkozó indítványt el nem fogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon. Többen üdvözlik.) Rakovszky István jegyző: Rátkay László! ítátkay László: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Olyan időket élünk, t. ház, hogyha az az ellenzék részéről valaki felszólal; (Halljuk! Halljuk!) akár rövid, akár hosszasabb legyen az a felszólalás, ma már az obstrukezió vádjával illetik. (Igaz! a szélső haloldalon.) Épen ezért, t. ház, az eddig szokásos volt Ígéretet, hogy hosszasabban vagy rövidebben fogok-e beszélni, most nem teszem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egy? ígéretet azonban teszek s azt meg is fogom tartani: azt, hogy a mennyire lehetséges e viszonyok között, beszédemben beszédemben és szavaimban a szenvedélynek hangja nem fog megnyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Gróf Apponyi Alberti, képviselőtársammal, a kiről pedig azt hiszem, még a t. túloldalnak a mértékével mérve is elismerjük azt, hogy a szenvedő választóképességen kivííl, vagyis hogy magyarul tud, még az a képessége is meg van, hogy gondolatait a megérthetés határáig szavakba tudja öltöztetni, mégis megesett, hogy gróf Tisza István t. képviselőtársam teljesen félreértette, a mit gróf Apponyi Albert beszélt. (Mozgás a szélső baloldalon.) Iparkori ni fogok tehát, t. ház, nagyon világosan beosztani és taglalni azokat, a miket elmondani akarok. (Halljuk! Halljuk!) Manap valóban úgy vagyunk, hogy annyi félbemaradt törvényjavaslat mellett azon kell kezdenünk, hogy teljesen tisztában legyünk a helyzettel, vájjon mi a tárgy? Ma a tárgy azon indítvány, a melyet a miniszter úr tett, hogy az ülések egy órával meghosszabbíttassanak. Minő alakban tette meg ezt a t. miniszterelnök úr? Szó szerint fogom felolvasni, mert szükségem van arra, hogy szó szerint idézzem. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondotta a t. miniszterelnök úr: (olvassa): »Sok tárgy van a ház asztalán; a kormány óhajtaná, hogy ezeket lehetőleg mielőbb le is tárgyalja és mivel azt látja, hogy az érdeklődés igen nagy, az ülések hosszabbíttassanak meg egy órával, hogy mód nyújtassák arra, hogy a kérdések behatóbban és részletesebben megbeszéltessenek.« Azt hiszem Magyarország miniszterelnökének a széke nem az a hely, a hol a tréfa vagy a gúny hangja nyilatkozzék meg. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarország miniszterelnöke megkövetelheti azt, hogy az ő szavait komolyan . Julius 37-én, keilden.