Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-148

148. országos illés 1897. jnlins 27-én, kedden. iííí midőn ily szomorú agrárius iparviszonyok között sínylődünk és az uzsorának vagyunk martaléka ? ! Találhat megnyugvást a képviselő úr, de nem a nemzetfentartó elemnél, hanem a pénztőzséreknél! Találunk megnyugvást fizon veszedelmes lethargiában, mely széles e hazában terjeszti a veszedelmes közönyt, felemészti az érdeklődést a közügyek iránt, mert számot vetett magával, hogy hiszen úgy sem remélhet már jobbat, (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Még van egy megjegyzésem gróf Tisza István beszédére, de arra később 1érek vissza. Most rátérek Pulszky Ágost képviselő úrra, ki mint. tudjuk, legkedvesebb alakja az ellenzéknek. 0 is jónak látta az ellenzéket egymás ellen izgatni, azt mondván, hogy csodálkozik, hogy az ellentétes alapon álló ellenzékek egymással szövetkeztek. Elfeledte hát 1891. november 14-én mondott e szavait (ulvassa): »A fegyverbarátság kötését elismerem, a mikor az ellenzék minden árnyalata egyes törvényalkotást helytelennek vél.« Hát mi a törvényalkotást nemcsak helytelennek véljük, hanem merényletnek a közszabadság ellen. Minket tehát elvi harcz fűz össze, melyet nem gátolhat a külön alap. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De más lappang e mögött; más a túloldal furfangja. Az a nagy hatalom, mely báró Bánffy Dezső kezében összpontosult, még nélkülöz valamit; érzi, hogy a közszabadság nagy veszedelmére még a hatalomnak szüksége van a szabad sajtó megregalázására és a szabad szó korlátozására. E két nagy fegyvert akarja magának megszerezni a hatalom, hogy azután abszolutizmusa korlátot ne ismerjen. Hogy ez így van, igazolta Okolicsányi László t. képviselő úr, a mikor épen gróf Tisza István t. képviselő úr beszédéből olvasta ki e törekvést, épúgy, mint tegnap Lakatos Miklós t. képviselő úr a minisztei elnök beszédéből. Épúgy kiolvasom én a naplóból, melyben Pulszky Ágost 1895. augusztus 7-én, mikor meg akarta fenyegetni az ellenzéket és kijelentette, hogy ezen intézkedéseknek a közigazgatási törvényt meg kell előzniök. Ebben egy tendeneziózus törekvés, egy rossz irányzat van, a mely legsarkaktosabb kincsét a nemzetnek: a szólásszabadságot és a sajtószabadságot akarja korlátozni és megnyirbálni (Igaz! Úgy van! balfelől.) Szabad legyen nekem egy lépéssel tovább mennem és megemlékeznem a pénzügyminiszter úrnak közelmúltban tartott beszédéről. Nem akarom azt részletezni, mert hiszen alkalmam lesz és fenn is tartom magamnak az alkalmat, hogy arja részletesen reflektáljak. Van azonban e beszédnek két passzusa, a melyeket egy perczig sem akarok felelet nélkül Nagyni. Az egyik azon sarkalatos programmunk ellen irányúi, a mely kell, hogy az egész ellenzéknek programmja is legyen és a mely a tőkének korlátozására, a tőkének oly mederbe szorítására irányúi, a mely mellett a munka is megtalálja a magáét épúgy, mint a tőke. Mikor mi ezt hangoztatjuk, akkor az igen tisztelt pénzügyminiszter úr jónak látja felállani és ezen különbséget úgy szinezni, mintha mi osztályharczot akarnánk indítani, mintha mi gyúanyagot akarnánk adni a köznépnek, hogy fellázadjon, hogy a szoezializmus felé törekedjék. »Vagy azt hiszik, — mondja — hogy azok az izgató beszédek, melyekkel mesterséges ellentéteket akarnak felidézni, nem fogják megmérgezni annak a népnek lelkét és gondolkodását « Majd én megmondom, mi mérgezi meg annak a népuek a lelkét ! (Bálijuk! Halljuk!) Megmérgezi a törvénytiszteletnek azon hiánya, a melyet épen a kormány eljárása ébreszt fel. x\z alkotmányos jogoknak megsértése csepegteti lassan a mérget a polgárok millióinak lelkébe. Azon közömbösségnél fogva, a melyet épen a pénzpiaczra való tekintettel és annak rlédelgetése mellett tanúsítanak, nem veszik észre, hogy a nemzet többségének milliói az uzsora-kamat folytán tönkremegy. Ezen tönkrement polgároknak pedig, a kik saját otthonukból ki lesznek űzve, nem kell egyéb, mint hogy még a vallást is elvessék maguktól és akkor ott lesz legiszonyúbb alakjában a szoezializmus. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Épen az, a mit pártfogásába vett a nagy tőke, az uzsoratőke, az igen tisztelt pénzügyminiszter úr, az rejti magában azt a veszedelmes mérget, a mely tönkreteszi összes kisbirtokosainkat, nemcsak, hanem az egész birtokos- és iparososztályt. Ezen nem segít az ilyen beszéd, sőt ez alkalmas arra, hogy még a reményt is kiölje azoknak a lelkéből, a kik várják ezen üdvös intézkedéseknek előterjesztését; ez alkalmas arra, hogy felizgassa a kedélyeket és végletekbe sodorja. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem akarok ezzel tovább foglalkozni, megérdemelné ugyan, de hisz lesz még erre alkalmam. Áttérek már most a pénzügyminiszter úr legutóbbi beszédének utolsó szakaszára, melyben jónak látta, az ellenzéket megfenyegetni. Ámde az a dorgatorium irányt tévesztett véletlenül és a mit ide mondott, az inkább a t. túloldalra illik ! Mert vájjon oka-e az ellenzék annak, hogy ez a terminushoz kötött javaslat ily későn lett beterjesztve? Nem volt-e arra elég idő, mikor két hónapon át fél- és négyórás ülésekben pazaroltuk az időt. És kérdem, hogy ha oly fontos közgazdasági kérdésnél, mint a ezukorprémium, melyre vonatkozólag maga a pénzügyminiszter úr bevallotta, hogy az államra sérelmes, az ellenzék szomorú agrár viszonyaink folytán tüzetes vitába megy bele, a t. táloldal sok agrár-képviselőtár-