Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

147. országos fllés 1897. Julius 26-án, hétfőn. 23 mert ez nem az a közvélemény, a minőt Münnich Aurél képviselőtársam említett a múltkor, mikor a katonai javaslatokat tárgyaltuk. Az a közvélemény tudjuk honnan ered: a főispáni büróból. (Igaz! Ügy van/ a szélső baloldalon.) Az a közvélemény, mely a quótaemelés ellen tiltakozott, az a vármegyéktől ered. Kilencz tizedrésze Magyarország vármegyéinek tiltakozott ellene, tiltakoztak népgyűlések, iparhatóságok, községek és mind hasztalan volt. A t. miniszterelnök úr nem ismer ilyen közvéleményt, az ő füle az ily közvéleményre süket, neki megvan a maga közvéleménye, az ő pénzen összevásárolt többsége. (Élénk helgeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, hogy ilyen súlyos vádat csak úgy könnyedén kimondani ne méltóztassék. (Zaj és felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Nem könnyedén mondta! Ez igaz!) Csendet, kérek! Lakatos Miklós: Méltán lehetne tehát a t. szabadelvű pártot más néven nevezni, például szabottelvű pártnak. (Derültség a szélső baloldalon.) Mert ott megszabja a t. kormány az elveket, melyeket követniük kell, ott a meggyőződésnek el kell hallgatnia, mert ezt úgy kivánja a pártegység és a kormány. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Igen jól tudjuk, hogy a törvényjavaslatokat először Bécsbe viszik a kabinetirodába, azután hozzák le, és terjesztik elo a pártnak. A párt nem szokott vitatkozni, az előadó úr elmondja a magáét ott is, itt is a házban. Hiszen múltkor az előadó urat hányan kérték fel, hogy védje a t. igazságügyminiszter urat az ő törvényjavaslatának támogatásánál, de ő hallgatott, mert meg volt neki parancsolva a hallgatás. (Derültség a szélső baloldalon.) Igaz, hogy az igazságügyi bizottságban voltak önérzetes férfiak a túloldalról, kik mertek nyilatkozni, hanem ezek is elhallgattak, mert a t. mininszterelnök úr az értekezleten a pártegységet kötötte szivükre. Azóta Emmer Kornél urat kivéve senki sem nyilatkozott, ő is nagyon csendesen és nagyon higgadtan oda lyukadt ki, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Azt tette ugyan hozzá, hogy reméli, hogy a részletes tárgyalás alkalmával ezen törvényjavaslat módosítható lesz. Nem igazolja-e ez azon állításomat, hogy a t. kormány abszolút hatalommal uralkodik és az alkotmányosság csak álarcz, mely alatt minden kormányakarat érvényesül, mert a többség minden kormányakaratnak meghajol? Megfordítva áll itt a parlamentarizmus; nem a többség támogatja a kormányt, hanem a kormány támogatja a többséget. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Kérdem már most a túloldalt, mi maradt a 48-iki vívmányokból, a mit eddig le nem romholtak volna? Mert ha végig nézünk azokon a törvényeken, melyeket a többség alkotott, nem akarom mind elősorolni, Hentaller Lajos képviselőtársam már megemlítette, de mégis általánosságban kimondom, hogy azok mindig a politikai és polgári szabadságnak megrövidítésére, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) a kormányhatalom kiterjesztésére és a többség megerősítésére hozattak. Hát nézzük csak a vármegyéket. Mi lett a vármegyékből ? Hiszen a főispán maga a vármegye. A minő tisztikart az akar, olyat alakít. Itt van a község. A községek is megszűntek autonóm testület lenni. Ott is a szolgabíró az úr. Tudok olyan esetet, a hol a szolgabíró hét emberrel választatott bírót, a mikor hetvenen voltak az ellenpárton, mert neki Úgy tetszett, hogy annak a pártnak az emberét ne kandidálják. A kandidacziónális jog a kezénél lévén úgy a főispánnak, mint a szolgabírónak, a községek és a megyék megszűntek lenni. A vármegye nem egyéb, mint a miniszteri rendeletek végrehajtój község pedig nem egyéb, mint a szolgabírói rendeletek végrehajtója. (Igát! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát hiszen a gyülekezési jogról is tudjuk, hogy mennyire meg van szorítva, nemkülönben a szólásszabadság is. Hiszen, ha egy képviselőjelölt végig akar menni kerületén és ha kormánypárti jelölt is van, a mikor az ellenzéki bejelenti, hogy ekkor szeretne beszélni, kiválasztja a vasárnapi napot, hogy akkor a nép jobban munka nélkül lévén, jobban összegyülekezhessek: akkor azt feleik, hogy nem lehet, mert aznap a kormánypárti képviselő beszél. Egy hét múlva aztán megint más kifogást hoznak fe', úgy hogy a jelölt akár beszámoló, akár programmbeszédével kénytelen hátravonúlni az erőszak elől. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) De nézzük hát a parlamentarizmust, a hová 1867 óta fejlődött. (Halljuk! Halljuk!) Hát kérem, azon is vannak foltok. Nem akarom mondani : szennyfoltok, vagy szégyenfoltok, mert azért talán rendreutasítanak, (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) hanem azt mondom, hogy van rajta különösen egy fekete gyászfolt (Halljuk! Halljuk!) és ez az 1890. márczius 30-iki országos ülésnek az a határozata, a melylyel azt a férfiút, a ki millióknak adott polgári jogot, a ki ette a száműzetés keserű kenyerét hazájának szabadságáért és önállóságáért, kihonosították. Nem lesz ez dicsősége soha a magyar nemzetnek, sem ennek a többségnek. Ott van azután egy másik fekete-sárga vonal, a mely végighúzódik 1867-től a mai napig a miniszterelnöki költség-eiőirányzatokoiij az