Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.
Ülésnapok - 1896-147
20 1* 7> országos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. Lakatos Miklós jegyző: Gróf Zichy János! Gr. Zichy János: T. ház! (Halljuk!) Méltóztassanak nekem megengedni, hogy azon indítványra vonatkozólag, a melyet az igen tisztelt miniszterelnök úr a ház tárgyalási idejének meghosszabbítására vonatkozólag beadott, szerény észrevételemet én is megtehessem és pedig lehetőleg röviden, nehogy én is az obstrukczió vádjával illettessem a t. túloldal által. A miniszterelnök úr ezen indítványának beadása alkalmával eljárásának indokolásául egyedül azt vetette fel, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslatok iránti érdeklődés a t. házban oly nagy, hogy löbb időt kell számukra rendelkezésre bocsátani. Hát bocsássanak meg nekem, ha kimondom, hogy nem hiszem, hogy ez az egyedüli oka annak, hogy a miniszterelnök úr ezen indítványt beadta, mert meg vagyok győződve arról, hogy azok, kik annak idején házszabályainkat megalkották és a házszabályok keretén belül, a ház tanácskozási idejének megállapításáról gondoskodtak, mindenesetre feltételeztek több vagy, kevesebb érdeklődést a képviselő urak részéről. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) A tulajdonképeni indok, mely miatt a t. miniszterelnök ár ezen indítványt tette, az, hogy a mint Rakovszky t. barátom előttem megjegyezte, a t. kormány itt időszámítási hibát követett el; benyújtotta a czukoradó-javaslatot, a melyben záros határidőhöz kötötte a törvényjavaslat életbelépését én most látja, a tárgyalások előrehaladtával, miszerint ezen záros határidő keretén belül, a törvényjavaslatot törvényflrőre nem emelheti. De kérdem, t. ház, vájjon a t. háznak, a t képviselő uraknak hatáskörébe és kötelességkörébe tartozik-e : gondoskodni arról, hogy a javaslatok a kellő idő alatt letárgyaltassanak úgy a mint azt Pulszky t. képviselő úr mondotta, vagy pedig a kormány kötelességkörébe tartozik megállapítani az időrendet és a tárgyalások egymásutánját, és mindenekelőtt megítélni a helyzetet, megítélni azt, hogy vájjon lehetséges-e, tanácsos és időszerű dolog-e egy oly törvényjavaslatnak a tárgyalását megszakítani, mint a minő a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat, a melynek 16. §-a felizgatta az egész közvéleményt és ennek megszakításával egy oly törvényjavaslatot nyújtani be, mely a nemzetnek anyagi érdekeit sérti s a melynek életbeléptetése egyidejűleg bizonyos határidőhöz van kötve? (Úgy van! balfelöl.) Az tény, t. ház, hogy a képviselőház szokatlan érdeklődéssel tárgyalta a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot. Még pedig azért fordított talán a szokottnál több figyelmet erre, mert az egész magyar közvélemény és a sajtó, melyet a legközelebbről érdekel a javaslat, a hírhedt 16. §. ellen mintegy ember szállt síkra, és csinált frontot a kormánynyal és a többséggel szemben. (Úgy van! Úgy van! bálfelöl.) Csak két alternatíva lehetséges, vagy nagyhorderejű s nagyfontosságú a 16. §., vagy pedig másodrangú kérdés, mint a hogy a túloldalról hallottuk felemlíteni. Ha fontos, ha sérti a sajtó szabadságát, a minthogy erről meg vagyok győződve, akkor nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk a rendelkezésünkről álló minden eszközt felhasználni arra, hogy ez a javaslat törvénynyé ne válhassék. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ha pedig másodrangú kérdés, akkor nem tarthatom másnak azt az ellenszenvet, melyet a közvéleményben és a sajtó körében tapasztalunk, mintegy nagy fokú bizalmatlanságnak a kormány iránt, a melynek folytán a sajtó és a nemzet nagy része még arra sem találja alkalmasnak a kormányt, hogy egy másodrangú intézkedés végrehajtását reá bízhassa. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Tudom, hogy a sajtónak is vannak hibái és kinövései és ezen hibákat orvosolni és ezen kinövéseket nyirbálni kell. De véleményem szerint a sajtó nem más, mint az egyéni, a társadalmi és politikai életnek a visszatükrözése. Ha a társadalmi és politikai élet korrumpálva van; ha a társadalmi életbe belefészkelte magát a romlottság és az állami életben megingott az egyensúly, akkor az a sajtó, mely ezeknek képét adja vissza, mást, mint torzképet nem mutathat fel. (Úgy van! balfelöl.) Ha a sajtó hibáit orvosolni szándékozunk, ha kinövéseit le akarjuk nyesni, akkor ennek nem az a módja, hogy a lefektetett alapnak köveit törjük ki, mert akkor ez/el megfosztjuk magát a sajtót attól, hogy erejét onnan merítve, enhibáit maga is javíthassa és sebeit behegeszsze; hanem úgy, ha a társadalmi bajokat orvosoljuk, onnan kiirtjuk a korrupcziót, az állami életben pedig az egyensúlyt állítjuk helyre; ekkor, de csak is akkor fog a sajtó egy kristálytiszta, ragyogó sziliekben gazdag képet elénk varázsolni. (Úgy van! balfelöl.) Nem-e majdnem irónia az, hogy midőn a kormánynak eddigi eljárása szerint a néppártot minden alkalomkor úgy állították oda, hogy az egy reakczionárius, retrográd párt, midőn a kormány orgánumai a néppártot mindenkor be akarták feketíteni az obskurantizmus vádjával, hogy ugyanaz a néppárt kénytelen ma a kormánynyal, a szabadelvű párttal szemben védelmébe venni a sajtószabadságot, s most ugyan a néppárt utasítja vissza a reakczíót abba a múltba, a hova való és a honnan számára legalább a hazában feltámadás többé nem létezik. (Zajos helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.)
