Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-151

100 151. országos níés 1897. Julius 80-án, pénteken. prémium-vita nem magáért ezért a kérdésért fogott ilyen nagy medret, hanem azért, hogy a bűnvádi perrendtartás életbeléptetésére*! szóló javaslat 16. §-nak megalkotását lehetetlenné tegyük. Én abba semmi körülmények közt nem tud­tam volna belenyugodni, hogy a ezukorprémiumra vonatkozó javaslat minden komolyabb vita nél­kül fogadtatnék el, mert bármily fontos is a sajtóbíróságokra vonatkozó 1848-iki törvények érintetlen fentartása, még sem tarthatnám he­lyesnek azt, hogy egyik fontos kérdést a másik fontos kérdésnek feladásával vigyük keresztül. Ha a 16. §. soha nem képezte volna is ta­nácskozásunk tárgyát: ez ellen a törvényjavas­lat ellen komoly aggodalmainkat innen az ellen­zéki padokról a magok teljességében elő kellett volna adnunk. Ezek előrebocsátása után még csak azt va­gyok bátor kijelentem, hogy felszólalásomban az is feszélyez, hogy most, midőn országszerte a gazdaközönség a legnagyobb aggodalommal néz a jövőbe, a t. pénzügyminiszter úr egyetlen­egy biztató szót vagy reménysugárt sem nyújt nekünk az iránt, hogy valami útat-módot fog találni arra nézve, hogy a gazdaközönséggel szemben, a nagy elemi csapások következtében, a közterhek viselésének tekintetében méltányo­san fog eljárni; hogy a különben is óriási teher elviselését valamely módon könnyíteni fogja s a közadók leengedése iránt javaslatot fog benyúj­tani. Bármennyire előtérbe állítjuk is a ezukor­prémium kérdésénél a mezőgazdaság érdekét, mégis sokkal fontosabb volna a földmívelő osz­tály aggodalmas helyzetének orvoslásáról ta­nácskozni s az iránt javaslatokat tenni. A pénzügyminiszter úr ellenérveire szerény nézetem a következő. Azt mondotta a pénzügyminiszter úr, hogy az önálló vámterület hivei talán más mezőgazda­sági ágak, mint az állattenyésztés stb. tekinte­tében czélszerűen gondolkoznak, — ámbár ő ezt is kétségbe vonja, — de épen a ezukoripar ér­dekében határozottan károsnak találná az önálló vámterületet és pedig azért, mert annak felállí­tása esetén a fejlettebb és erősebb osztrák ezukor­ipar a mienket agyonnyomná, megsemmisítené. A külön vámterülettel azonban mód és alkalom nyilik iparunkat elnyomó minden ipar ellen a szükséges védrendszert megállapítani. Minthogy pedig nemcsak a ezukoripar, hanem alig van iparágunk, a melynél az osztrák ipar fejlettebb ne volna, azt kellene mondani, hogy iparunk felvirágoztatása követeli a közös vámterületet, holott eddig a túloldalról, és különösen a mi­niszteri székből azt hangoztatták, hogy a közös vámterület a magyar iparra zsibbasztó]ag hat ugyan, de kárpótolva van Magyarország az által, hogy túlnyoraólag földmívelő állam lévén, Magyar­ország földmívelő osztályának érdeke a közös vámterületet követeli, minélfogva, a mit elvesz • tünk a vámon, megnyerjük a réven; vagyis, ha iparunkat nem is tudjuk fejleszteni, a foldmíve­lési érdekekre a közös vámterület igen jótékony hatással van. Most pedig egyszerre megfordítja a pénzügyminiszter úr a kérdést, azt mondja, hogy azért kell fentartnni a közös vámterületet, mert a kifejlett osztrák iparral szemben, a ma­gyar ipart csak a közös vámterület fentartása mellett védelmezhetjük meg. Erre nézve nem lehetek egy véleményben a miniszter úrral: mert az az ember, a kinek a keze nincsen megkötve, a ki szabadon védelmezheti magát, a ki szaba­don rendelkezhetik az ő gazdasági dolgairól, az sokkal inkább biztosítva van arról, hogy minden támadás ellen sikerrel védekezhetik, mint az, a kinek a keze meg van kötve és a kinek érdekei bizonyos tekintetben más embernek ér-lekei alá vannak vetve. Ennélfogva én és mindazok, kik itt e párthoz tartozunk, az önálló vámterületnek életbeléptetését minden adott alkalommal sürget­jük és annak megvalósítására minden rendelke­zésünkre álló módot és eszközt fel fogunk hasz­nálni és igyekezni fogunk azt csakugyan meg­valósítani. (Úgy van! a szélső haloldalon.) A t. pénzügyminiszter úr a tőke védelmére kelve azt monda, hogy csodálatos dolog az, hogy itt ezekről a pidokról a tőke és a tőke­pénzesek ellen támadást intéznek és hogy a kü­lönböző osztályokat egymással szembe állítják. Mi, t. ház, a tőkét a munkával sohasem állítottuk szembe. Mi elismerjük azt, hogy a tőke hatalmas előmozdítója és feltétlenül szükséges tényezője a munkának; hanem azt mindig ál­lítjuk és ezt alapprinczipiumúl fogadjuk el, hogy a gyengébbet az erősebbnek túlkapásai és vis­szaélései ellen tőlünk telhetőleg védelmezzük. Mi nem a tőkét támadjuk meg, hanem azt akarjuk, hogy a munka ne legyen a tőkének rabszolgája. (Ügy van! a ssélsö haloldalon.) Mi parallel akarjuk a tőkének és a munkának fej­lődését, annak eredménye egymást ne alterálja, hanem támogassa és egymáson ne élősködjék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt szükséges volt kijelentenem azért, mert minden olyan gyanúsítás ellen, mely oda vezet­hetne, hogy mi a tőke ellen akarunk harezot folytatni, a legkisebb embertől a legnagyobbig tiltakoznunk kell. Eszünk ágában sincs ez, és ilyet nem is szándékozunk tenni. (Ügy van! a szélső baloldalon.) A miniszter úr különösen kiemelte azt, hogy milyen téves felfogásban vagyunk abban a te­kintetben, hogy Magyarországon általában véve a kartellek ellen szót emelünk, mert különösen a czukorkartellnek már annyi áldásos hatása

Next

/
Thumbnails
Contents