Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-132

90 132. országos ülés 1897. Julius 8-án, cstito*rt5kön. tudta. Ezért feleletét tudomásul nem vehetem. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: Meg fogja engedni a t. ház, hogy Eötvös Károly képviselő úrnak az interpellációjára adott válaszomra most elmondott beszédére csak nagyon röviden néhány megjegyzést tehessek. (Halljuk! Halljuk!) 0 ugyanis azt mondta, hogy üres beszéd volt, a mit én mondtam; nem tudtam indokolni. Én a józan hallgatóságra bírom, hogy vonja le a konzequencziát. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én nem mondhatom, hogy ő a törvényeket nem ismeri; (Zaj és derültség a szélső baloldalon.) de sok törvényt úgy képzel magának, mint hogyha azt ő csinálta volna annak idején s abban más volna benn, mint a mi benne van. De erről én nem tehetek. O úgy látszik, a rendőri törvény 29. §-át vagy nem tudja, vagy elfelejtette, mert ha elolvassa, látja a törvényszakasz struktúrájából, hogy mi van benne. A szakasz azt mondja, hogy a rendőri letartóztatás 24 óra alatt a bíróságnak bejelentendő. A t. képviselő úr azt mondja, — azt hiszem, csak a kedélyesség szempontjából mondta s ezt komolyan venni nem lehet, — hogy a rendőrség ott tarthatta volna az illetőket, míg az appelláták el nem intéztet nek. Pedig világos, ho<ry három napnál tovább őket, le nem tartóztathatja, május 31-ike óta pedig — annyit számolni tud — több mint három níip múit el. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) Azt mondja továbbá a szakasz, hogy a letartóztatott a bíróságnak átadandó. Ez világosan, magyarul van mondva. A végső bekezdés pedig így szól: (Halljuk ! Halljuk!) » Éjjeli letartóztatás esetében, ha a letartóztatott az őrhelyen biztosítékot ad az iránt, hogy másnap reggel megjelenik, az őrség vezetője által szabadon bocsájtható.* A ki magyarul tud, ez e két szöveg közt meg tudja tenni a különbőztetést. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez tisztán az illető rendőrtisztviselő diszkrécziójára van bízva, nem kötelessége neki, »nem szabadon boe8átandó«, hanem »bocsátható« és mindig így is volt szokásban. Az azonnali eljárásra mutathatok példát a rendőri kihágási bíráskodásból, de nem nagyon közvetlen, hanem azelőtti elődöm praxisából is mutathatok hasonló esetet, melyet a házban tett interpelláczió folytán a ház többsége tudomásul vett és helyeselt. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy a kik a botrányt okozták, azok mind hazafiak, mind hősök voltak. (Élénk derültség a jobboldalon.) Hála Istennek, elmúlt az az idő, mikor Magyarországon a hazafiságot czilinder-kalapok betörésével, a német szó üldözésével és nem tudom micsoda viselkedéssel kellett kimutatni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én csak szomorúnak tartanám, ha valaki azon fáradoznék, hogy ezt az időt visszavarázsolja, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Méltóztassék meggondolni, nemcsak minálunk vannak koronként másnyelvtí művészek. Ott vannak a külföldön a mindig előzékenyen és szívesen fogadott és igen szép keresményt hazaküldő magyar zenészek, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) kik pedig hozzá a feltűnés kedvéért rikító, czifra magyar nemzeti ruhában jelennek meg s egyetlen esetet sem tudok, hogy ezekkel szemben valahol igj jártak volna el. Pedig hazafiak más országban is vannak, nemcsak Magyarországon. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja az interpelláló képviselő úr, hogy az én felhozott indokaim csak ürügyek voltak, mert ő ott járt éjszaka és akkor a rendőrség neki semmitsem szólt azokról a bizonyos kapszulákról és gyutacsokról. Csodálkozom, hogy azt nem kérte, hogy azért indítsak fegyelmi eljárást, mert elmulasztotta a rendőrség őt azonnal értesíteni. Úgy tudom, a képviselő úr nemcsak azt nem tudja, a mit a rendőrség meg nem mondott neki, hanem mást is, vagy nem alaposan, vagy rosszul tud. (Tetszés jobbfelől.) Nem akartam június elsei beszédére kitérni, mert az inkább kedélyes és jokózus akart lenni. Most azonban kénytelen vagyok erre is rátérni és felolvasni beszédjének egy passzusát, mely így szói (olvassa): »Én magam konstatáltam azt, hogy egy jóravaló bécsi német ember, a ki egy szót nem tud mayyarul és valószínűleg sohasem látta Magyarországot, a saját színészei iránt való buzgó lelkesedésből lejött az előad Bécsből — konstatálom a nevét, a rendőrségnél láttam, Prohászkának hívják. — Mikor egyszer véletlenül megfeledkezve magáról, azt gondolta, hogy Bécsben van és mindazon egyéni szabadsággal élhet, a melylyel Béesben él, és tapssal akarta tetszését valamelyik Otelló vagy Desdemona iránt kifejezni, a rendőrség nyakon csípte, agyba-főbe verte és a színházból kivonszolta. Még éjfél után két órakor is ott sírt és búsult a rendőrségnél a szegény bécsi német a magyar szabadság felett.« De erről az emberről, a kit a képviselő úr infacie loci a maga legsajátabb személyében látott, a kivel együtt búsult, kisült, hogy sem nem német, sem nem bécsi, s nem áll, hogy egy szót se tudjon magyarul. A tárgyalási jegyzőkönyv szerint Magyarországon született és magyarul mondta be vallomásait. (Zajos derültség jobbfelől.) Ez a klasszikus tanú azt vallotta, hogy ő semmitsem csinált, a rendőrség védte meg a közönség további inzultusai elől, mert szomszédai