Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-131

54 fentartaui, mert nem sikerűit e kérdést a kiegyezési törvények keretében végleg megoldani: nem a parlamentarizmus elleni vétség-e az, ha velünk nem ismertetik meg azon momentumokat, melyek miatt az az Önök által annyira óhajtott kiegyezés létre nem jő? Miért nem jelentik, hogy a kiegyezési tárgyalásokban meddig jutottak el? így legalább megítélhetnők, hogy az az igéret, melyet a miniszter úr jövőre nézve tett, vaiószinű-e? Hisz a parlamenttől kérni valamit és e kérés jogosságát ki nem mutatni: ez méltán kihívhatja a kritikát. (Élénk helyeslés hal/elöl.) A javaslatban kontemplált áldozatok szempontjából lehetetlen azzal az egyik legfontosabb indokkal nem foglalkozni, melyben meglehetős eltérések vannak a múlt és a jelen közt. A múlt "évi tárgyalás alatt az előadói széken eg}" igen jeles közgazdánk ült. Mi nem vonjuk kétségbe jelességét, melyet honorálnak is sok helyen. 0 azt mondta: köztünk és Ausztria között ellentétes álláspontok vannak a prémiumra nézve és liogy mi küzdünk az áramlat ellen. A mostani állapot védelmére az hozatott fel, hogy diplomácziai úton megtétettek a lépések arra nézve, hogy a prémium vagy eltörültessék, vagy legalább tetemesen mérsékeltessék. Hogy ellentétes érdekeink vannak Ausztriával, az a prémiumra nézve kétségtelen. Hisz Ausztria javára adózunk, míg Ausztria ránk nézve nem képez adózó objektumot. Hát nem a leglesújtóbb ítélet ez közjogi viszonyunkra? Ha a két, állam érdeke ellentétes, hogy képviselte a diplomáczia ama tárgyalásoknál a mi érdekeinket? (Tetszés a szélsőbalon.) Ha egy kötetet Írnánk a közösügyes viszony ellen, ennél lesújtóbb ítéletet nem mondhatnánk. Én az életből veszem a példát. Nem szégyenlem bevallani, állásom szerint ügyvéd vagyok, különben a privát életben nem tudnám elképzelni azt a bírót, a ki nem a legegyhangúbb ítéletet mondaná, hiszen tőrvényünk is van arra, ha egy ügyvéd két egymással ellentétes érdekű felet képviselne. Elhiszem, hogy minket képviseltek, de hogy úgy képviseltek volna, hogy ez nekünk biztató lenne a jövőre nézve, a mint azt oda állították, nem hiszem. Én ezt a képviseletet nem tartom alkalmasnak arra, hogy a reá alapított ígéretet komolyan és olyannak vegyük, a mely a javaslat ellen felhozható aggályokat elhallgattatni képes. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hivatkozás történik Németországra és igazán bámulatos az a merészség, a melylyel önök előhozakodnak; azt mondván, hogy a Németország által tetemesen felemelt prémiumokkal szemben nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy utánuk megyünk és igyekszünk őket leszorítani a prémiumrendszerről. Ne méltóztassék valami imparlamentáris összehasonlításnak tekinteni, hiszen mindnyájunkat érdekel, de itt eszembe jut az a '. Julius 7-én

3 szerdán. közszájon forgó mese, a melyet régebben sokszor hallottunk. Csak a czímét mondom: »Rana rupta et bos.« (Derültség a széls'd baloldalon.) Képesek vagyunk-e mi odáig felfújni magunkat, hogy azzal a kis nyomorult iparággal, azzal a maroknyi kis területtel, mely nálunk répával be van ültetve, leküzdjttk Németország hatalmas egységes régi erejét. Ez a »rana rupta et bos« históriája. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez nem vezethet másra, és én teljes tisztelettel a pénzügyi politika iránt lehetetlennek tartok pénzügyi téren egy nagyobb hibát, mint hogy ha erőinket meg nem mérjük, mikor valamire vállalkozunk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A költségvetés összeállítása azon az elven alapszik, benne a pénzügyminiszter viszi a döntő szót, minden ressort-miniszternek minden terve ahhoz az erőhöz mérendő, a melyet a pénzügyminiszter nyújthat. Már most az ország összes erejét versenybe állítani egy másik hatalmas állammal; egy, az ipar terén kezdő, a pénzügyek terén lesújtott országot olyan exczelsiorral, minő Németország és Francziaország, a legnagyobb hiba. Franeziaországgal, mely az öt milliárdot úgy fizette ki, hogy még csak a haja szála sem görbült meg. Ezt én olyan egészségtelen törekvésnek tartom, a melyről bírálatot mondani felesleges. Németországról lévén szó, szembe állítom Francziaország kérdésével. Német- és Franeziaország első sorban egymással versenyeznek. Nekünk a két veszekedő fél között kiütött harezba beállani harmadiknak, hogy agyonüssenek, nem tanácsos. Kétségtelen, hogy a két fél egymás ellen hadakozik nemcsak egy közös piaczért, a mit elismer a miniszter úr is, de hadakozik a revansért is. Nem épen csak az angol piaezokról van tehát szó e két állam közötti harczuál, hanem egy kissé a revans is bántja a francziákat. Nekünk nincs okunk sem Németországot, sem Francziaországot leszorítani az angol piaezokról és pedig azért, mert nincs reá erőnk, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) vagy válaszszuk a kedvezőbbet, legyünk gavallérok és mondjuk: nincs reá okunk. Gazdasági szempontból szintén merész az összehasonlítás a mi ezukoriparunk s a német ezukoripar között. Mindannyian tudjuk, ha nem is mondjuk, hogy Németországban az óriási lendületet nyert ezukoripar tényleg alkotó eleme a mezőgazdaságnak, mert ott szövetkezeti ezukorgyárak vannak, ott a legkisebb termelő, a ki egy holdon termel, tagja valamely szövetkezetnek, és akár mint mezőgazdát, akár mint ezukorgyárost támogatják prémiummal, tarifakedvezménynyel, vagy másként, ezt maga a gazda kapja meg. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a t. táloldalon gazdák ülnek, mondják meg, mennyit kapnak ezen a réven, mondják 131. országos ölés 189'