Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-131

48 131. országos ülés 1897. Julius 7-én, szerdán. ügyi és közgazdasági érdekeire nézve. (Helyes­lés halfélöl.) A túloldali szónokok, természetesen köztük az előadó úr is, ezzel szemben egészen más álláspontot foglalnak el. Ok azért ajánlják a törvényjavaslatot elfogadásra, mert annak el­vetése esetében ezer, meg ezer czukorrépater­melő gazda tönkre megy. Ezt állítani lehet, de bebizonyítani alig lehet és eddig nem is hallot­tam olyan bizonyítékokat, melyek ezen állítást le is győzték volna. Azért mégis áll rendelke­zésére a kormánynak egy olyan eszköz, a mely­lyel legalább a külvilág előtt bebizonyíthatni hiszi, hogy az ő állítása megfelel a valóságnak, Hiszen tudjuk, már mozgásba hozatott az egész hivatalos apparátus. Itt is, amott is, tudom, hogy a törvényhatóságok, városok, gazdasági egyesületek, hol választmányuk, hol rendkívüli közgyűléseik által gyártják a feliratokat a kor mányhoz és a képviselőházhoz, melyben könyö­rögnek az iránt, hogy ezen törvényjavaslat mielőbb tárgyaltassék le és fogadtassák el és pedig változatlanul. Tudjuk, hogy ezen mód igen alkalmas esz­köz a mesterséges közvélemény megcsinálására, hiszen láttuk ezt annak idején az egyházpoliti­kai kérdésnél, de újabban a katonai törvény­javaslatok beterjesztése és tárgyalása alkalmá­val, hogy siettek ama lojális törvényhatóságok, városok dics-himnuszokat zengeni a kormány­nak, melyeknek ezen törvényjavaslat beterjesz­tése érdekében volt, pedig oly ártatlan volt a kormány ebben, mint a ma született gyermek, de az eszköz már többször bevált, miért ne próbálnók meg most is? És a mi sajátságos ebben a mozgalomban, legalább a lapok hírei szerint, ismét láttam szerepelni az Andrássy grófokat, a kiknek felfogására e kérdésben a kormány kiváló súlyt fektetni látszik, nem úgy, mint az inkompatibilitási kérdésben (Úgy van! balfelól.) Akkor mit sem adott az Andrássy gró­fok felfogására. De nem tulajdonított súlyt azon manifesztáezióuak sem, melyek hol törvényható­ságoktól, hol más testületektől vagy népgyülé­sektől eredtek a quóta felemelése ellen, hanem a kormány összetett kézzel nézte, mint folyik Ausztriában minden számbavehető faktor ré­széről az agitáczió. (Helyeslés halfélöl.) És most mit látunk ? Tál Ausztriában, azok az osztrák ezukorgyárosok igen élelmes emberek, az is bizonyos, hogy jó informácziójuknak kell lenni, ők nagyon jól tudják, hogy ez a javaslat első sorban az ő előnyükre szolgál, azért meg is mozdítanak minden követ, hogy ezen elő­nyöket a maguk számára biztosítsák. De nem­csak ezen az úton akarnak előnyöket élvezni. Kartellek útján akarják az eddigi előnyöket biz­tosítani, sőt kiterjeszteni az által, hogy ezeket a kartelleket mind szorosabban fűzik, sőt a nyers ezukrot gyártókat is bevonják a kar­telibe. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Reiter János: A mennyiben a bécsi lapok hirei alaposak, három gyár kivételével már is sikerűit ezen nyers ezukrot gyártókat a kartellbe bevonni és ez a három gyár is előbb utóbb kénytelen lesz hozzájuk csatlakozni, de hazai ezukorgyáraink is kénytelenek lesznek hasonlót cselekedni. Ha igazak a bécsi lapok hirei, úgy a töb­bek közt az a stipuíáczió létesült, hogy nem szabad a kartellben nem álló gyárnak nyers ezukrot eladni a közös vámterületen belől, ha pedig valaki mégis a kartellben nem álló bel­földi gyárnak vagy egyeseknek nyers ezukrot elad, tíz forinttal magasabban köteles számí­tani métermázsánként, mint a kartellistáknak. Az is benne foglaltatik a stipulácziókban, hogy a nyersezukor-gyártók a kartell tartama vagyis öt év alatt finomítókat fel nem állítanak, sem ilyenek felállításában részt nem vehetnek. Ha ezukorgyárosok, t. ház, ily kartelleket kötnek, ez csakis a termelő és fogyasztó meg­károsítását czélozhatja, ily kartellekkel szem­ben ki van zárva a verseny, lehetetlenné van téve a kínálat és kereslet viszonya szerint való természetes árképződés. Es ha tekintetbe veszszük, hogy ezt a moz­galmat az osztrák gyárosok inicziálták, hogy ők a mi gyárainkkal szemben túlsúlyban van­nak, hogy a mi gyáraink alig egy tizedrészét képezik az osztrák gyáraknak; oda jutunk, hogy nálunk Magyarországon nem mi és nem a mi iparunk, hanem kizárólag az osztrák nagyipar állapítja meg a ezukorárakat, ez zsarolja ki a termelőket és a fogyasztóközönséget. És ha ezeket látom, lehetetlen, hogy hozzá­járuljak ahhoz, hogy ezen gyárosok üzelmei még pozitív állami szubvenczióval is támogattassanak. Hisz a vita folyamán be lett bizonyítva, hogy hazánkban a ezukortermelés alig haladja meg a szükségletet és ha mégis bizonyos túlproduk­cziót észlelünk, ez csakis az osztrák ezukor be­özönléséből származik. El kell ismernem, hogy ez a körülmény némileg sújtja a mi gyárosain­kat is, de ez a körülmény nem szolgálhat in­dokul arra, hogy néhány nagy ezukorgyáros kedveért a mi különben is túlterhelt adófize­tőinket milliókra menő terhekkel sújtsuk. (Igás ! Úgy van! a snélső baloldalon.) Hisz, nem ugyan hivatalos adatok alapján, — ilyenek, sajnos, nem álltak rendelkezésre, — hanem hosszú tanulmány és kombinácziók alap­ján számította ki Horánszky Nándor t. barátom és képviselőtársam, hogy évenkint közel fél millióval többet adózunk mi az osztrák iparnak, mint a mennyit a prémium útján gyárosaink

Next

/
Thumbnails
Contents