Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-131

181. országos ülés 1897. Julius Lén, szerdán. 4 7 a melyek az ellenzéki szónokok közjogi aggályainak eloszlatására alkalmasaknak látszanak. Az igen t. előadó úr expozéjában szintén behatóbban foglalkozott ezen közjogi ellentétekkel, de maga az igen t. pénzügyminiszter úr felszólalásában nem is reflektált azon ellenvetésekig melyeket Komjáthy Béla t. képviselőtársam ezen javaslat ellen közgazdasági és pénzügyi szempontból felhozott, hanem kizárólag közjogi fejtegetéseit vette bírálat alá, iparkodott azokat megczáfolni s t. képviselőtársamat megnyugtatni, Ez a tény magában véve elég bizonyíték arra, hogy ez a kérdés nem oly tiszta, mint a milyennek a túloldalról feltüntetni akarnák, hanem hogy némileg homályos és beható kritikát igényel. Mert azt az egyet nem lehet eltagadni, hogy azon esetben, ha a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, az ennek megfelelő intézkedés Ausztriában nem fog az eddig gyakorlatban volt alakban, tudniillik szentesített törvény alakjában, hanem császári rendelettel életbe léptettetni. Az az eshetőség sincs kizárva, hogy a Lajtán túli parlament ezen kibocsátott rendeletet nem fogja tudomásul venni 8 így az hatályát veszti. Maga az igen tisztelt pénzügyminiszter úr konczedálja ezen eshetőség bekövetkezését. Az ő felfogása szerint ugyan ez csak theoriában áll, tényleg nem fog beállani, mert az igen tisztelt pénzügyminiszter úr szerint lehetetlen még az osztrák parlamentről is feltenni, hogy annyira megfeledkeznék feladatáról, mely abban áll, hogy az országnak szellemi és anyagi jólétét előmozdítsa, hogy ezen császári rendeletet tudomásul ne vegye. Tehát az igen tisztelt pénzügyminiszter úr impliczite maga elismeri, hogy ezen törvényjavaslat első sorban osztrák és nem magyar érdek. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az igen tisztelt pénzügyminiszter úr ipar kodott a felhozott közjogi aggályokat eloszlatni. Nem akarom hinni, hogy sikerűit volna neki szomszédainkat felfogásuk helytelenségéről meggyőzni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legkevésbbé lesz ily hatással a t. miniszter úir azon kijelentése, hogy a részletes tárgyalás alkalmával oly kiegészítést fog javaslatba hozni, melyben világosan ki legyen mondva, hogy azon esetre, hogy ha a mi hozandó törvényünknek megfelelő törvényes intézkedés a Lajtán túl a jövő évi Julius 31-ike előtt bármely okból elvesztené hatályát, ugyanakkor az általunk hozandó törvény szintén hatályát veszti. Azért nem tulajdonítok gyakorlati súlyt ezen netalán beterjesztendő módosításnak, mert Horánszky Nándor t. képviselőtársam kézzel foghatólag bebizonyította, hogy ezen törvényjavaslat a fennálló vám- és kereskedelmi szerződésen alapszik, hogy tehát ennek lejártával eo ipso kell, hogy elveszítse a maga hatályát. Abban is teljesen igaza van az én t képviselőtársamnak, ha mi ezen törvény hatályát ;i vám- és kereskedelmi szerződés tartamán túl is fenn akarjuk tartatni, ez jogilag lehetetlen és gyakorlatilag kereszttílvihetetlen. Én tehát a közjogi argumentáezió azon részétmely a törvény hatályára vonatkozik, nem tartom indokoltnak. De túlzott az a másik indok, hogy Ausztriában nincs teljes alkotmányosság, mert az a faktor, melylyel alkotmányos úton szerződhetnénk, most nem működhetik. Igaz, Ausztriában a parlamenti állapotok nagyon zavarosak és az alkotmányos működés gépezetében bizonyos fennakadás észlelhető. De azt nem merném állítani, hogy ott az alkotmányos élet szünetel. Az alkotmány sem megváltoztatva, sem felfüggesztve nincs; én tehát addig, a míg ez egész bizonyossággal nem lesz konstatálható, az osztrák belügyekbe beavatkozni nem érezhetem in gam hivatva. Boldoguljanak ők, a hogy tudnak. De mégis feltűnő jelenség, hogy Ausztriában azok, kik e kérdésben szaktekintélyeknek vannak elismerve, két táborra szakadtak arra nézve, hogy a kibocsátandó császári rendelet egyenértékű-e egy szentesített törvénynyel? És csodálatos, Lustkandl is azon táborban küzd, mely szerint császári rendelettel ez intézkedést Ausztriában életbe léptetni nem lehet. Azzal érvel, hogy a magyarok nea fogják e császári rendeletet törvényértékűnek tekinteni. Tehát a magyarok alkotmányos érzületére appellál az a Lustkandl, kinek Verwirkungs-Theoriejával szemben egy Deák Ferencz volt kénytelen tollat fogni. így változnak az idők és a felfogások. Eszembe jut az egyszeri magyar-óvári bádogos esete, a ki az 50-es években, valahányszor az akkori hatalmas megyefőnökkel az utezáu találkozott, alázatosan félreállt és levette a kalapját. Mikor bekövetkezett az alkotmányos élet, egy esős napon, sáro3 utczán át vezető gyalogjárón megint találkozott a megyefőnökkel, ki már a közben elvesztette volt állását. Most nem tért ki, hanem magyar kokárdával kalapján odaállt és várta, mi lesz. A volt megyefőnököt meglepte ez eljárás. Honnan van az, hiszen ön ezelőtt már messziről levette előttem kalapját és most nemcsak hogy nem üdvözöl, hanem még utat sem enged, úgy hogy kénytelen leszek a legnagyobb sárban átmenni a túlsó oldalra. És a bádogos büszkén azt felelte neki: »Ja sehen's Herr Comitats-Vorstand! jetzt is's einmal a so.« (Derültség balfelöl.) Már most, t. ház, a mint említettem, én a szőnyegen levő törvényjavaslatot nem csak közjogi szempontból diffikultálom, mert én azt sokkal hátrányosabbnak tartom az ország pénz-