Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-138
218 138. országos ülés 1897. jnlins 15-én, csittSrtiSliön. itt tartja állatorvosait, azok egész szabadon itt járnak és mindenféle óvintézkedéseket megtesznek a szerb egyéniségek és szállítók érdekében ágy a szarvasmarha-, mint Kőbányán a sertésüzlet körűi. Méltóztassanak megkísérelni, küldjünk mi állatorvost Bécsbe, hogy a mi érdekeinket megvédje, már meglátják, milyen választ kapunk? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát ilyen szövetségért tartozzunk mi ilyen javaslatokat megszavazni, ilyen indokolatlan l 1 /^ millió kiadást tenni Ausztria érdekében? Azt hiszem, ez nemcsak nem indokolt, de egyszerűen nevetséges szerep, valóságos balek-szerep. (Élénk helyeslés balfelöl.) Itt csak mellesleg jegyzem meg, hogy én, a ki mint tudva van, a közjogi alapon állok, azt hiszem, hogy kölcsönös jóakarat mellett, ez a két állam, mint szövetséges állam úgy politikai és közgazdasági érdekeit nagyon szépen kielégíthetné. De ezek után én is azt mondom, hogy nem csodálkozom, ha a magyar nemzet az osztrák-német iránt valami kölönös rokonszenvvel nincs, mert eltekintve a régmúltaktól, jelenleg is vau elég okunk az elégedetlenségre. Magával a törvényjavaslattal nagyon röviden kívánok foglalkozni, mert hiszen sokkal szakavatottabb egyének bonczoltäk és tárgyalták ezt, de azért is, mert nem akarok olyan naivnak feltűnni, mintha talán valakit kapaezitálni akarnék; hiszen tiz éve vagyok e háznak tagja, de erre esetet nem tudok. (Tetszés a balés szélső baloldalon.) Egy pár momentumot azonban mégis ki kell emelnem, A t. pénzügyminiszter úr a múlt évben expozéjának befejezésében általános és minden oldalról jövő helyeslés közben azt mondotta, hogy az lesz főczélja és ideálja, hogy a kisgazdákat fogja védeni a nagygazdákkal szemben. Lukács László pénzügyminiszter: Soha nem mondtam: Wittmann János: Nem mondta a pénzügyminiszter úr? Lukács László pénzügyminiszter: Nem! Wittmann János: A t. pénzügyminiszter úr és az előadó úr tavaly, midőn itt a czukorprémium volt tárgyalás alatt, azt mondták, hogy valahányszor a czukor prémium tárgyalásáról volt szó, az osztrák és a magyar kormány között mindig éles elvi ellentétek voltak, és a pénzügyminiszter úr nem tad szerencsétlenebb közgazdasági politikát, mint a mely politika felkarolja a prémium-rendszert. Tehát a pénzügyminiszter úrtól előadó úrtól tudjuk, hogy valahányszor a préminmkérdést tárgyalták, az osztrák kormány azt mindig követelte, a magyar kormány pedig mindig ellenezte. Már most nézzük, mi volt a konklúzió? Az akkori 5 milliós prémium fel lett emelve 9 millióra és úgy látszik, a miniszter úr még mindig folyton proponálja a 9 milliós prémium prolongálását. En nem értem, hogy ezen a ! gyönyörűséges elven azután mikép lehet tovább a pénzügyminiszteri székben maradni és bemutatni az ország előtt, hogy ő homlokegyenest ellenkező politikai meggyőződésével szemben kénytelen egy egész ellenkező dolgot végrehajtani, a nélkül, hogy ebből a konklúziót levonná. (tJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ehhez már mégis csak nagy bátorság kell. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon) De annyira hangoztatták a t. képviselő urak itt ennek a prémium-fizetésének az értelmét. T. pénzügyminiszter úr, miért nem magyarázta meg tehát, mi ennek az értelme, miért fizessünk mi prémiumot? A mi teherviselésünk, a mi adófizetési kötelezettségünk nem elég itt az országban? Még az angolnak is adófizetőjévé váljunk? És akkor, ha Németország szükségesnek látja, prémiumot adni azért, hogy biztosítsa magának az angol piaczot, szemben Parissal, a t. pénzügyminiszter iirnak azon kijelentése után, hogy először a kisgazdák helyzetén javítani akar, másodszor, hogy a prémiumrendszer ellenkezik az ő politikai meggyőződésével, ezen eljárással azután mi utána induljunk a végletekig a prémium-emelésben? Hiszen mi nem gravitálhatunk Angolország felé már geográfiai fekvésünknél fogva sem. de nem tudunk ott konkurrálni, — legalább úgy hallom — azért sem, mert nekünk olyan minőségű czukrunk nincsen. Ez a folytonos egy irányban való jótétemény és zsebtömés, állandóan azok rovására, a kiket már úgyszólván teljesen kiszíttak, Szerintem olyan helytelen, olyan káros, mostoha eljárás, a melyet nem tudok magamnak megmagyarázni. Hiszen itt több ízben említették, méltóztassék a belfogyasztásra súlyt fektetni, méltóztassék ezt könnyebben hozzáférhetővé, méltóztassék ezt olcsóbbá tenni, azáltal, hogy szövetkezeti alapon ily czukorgyárakat létesítenek és ezeket forszírozni épen a termelő érdekében. {Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső bal-, oldalon.) Méltóztassék a nagy fogasztási adót redukálni, de nem ellenkezőleg, mindig csak a gyáros zsebét tömni és mindig a gazdaközönség rovására, kárára. (Úgy van! (Úgy van! a balés szélső báloldalon.) De hiszen, t, ház, ez a kormány politikája és közgazdaségi programmja az egész vonalon. Hogy ne vádoltassam azzal, hogy szándékosan hosszabbítom beszédemet, nem akarok foglalkozni azzal, — pedig nagyon be tudnám bizonyítani, — hogy milyen káros, milyen mostoha a kormány eljárása és közgazdasági politikája,
