Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-138

216 138. országos ülés 1897. Julius 15-én, csütörtSkSn. hogy négyszerte több szavazata lesz Bartha Miklósnak, mint önök közül bárkinek. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) És ha ez így áll és ebben aztán igenis van némi összefüggés; ha olt, a midőn oly komoly veszély válik az utóbbi időben a szoczializmusból is : Békés vármegyében egyik választás lefolyása után az egész nép szemeláttára egy ily eljárást követnek, méltóztassék már most elképzelni, mi mindenféle titkos tanácskozások, titkos tárgyalásokat kellett ahhoz épen a szoczialista vezérekkel folytatni;, hogy ezt az eredményt kimutassák. Itt uraim, elképzelhetik, mennyi tekintélye és biztosítása lehet abban a Békés vármegyében a hatóságnak. (Úgy van! balfelől. Mozgás.) T. ház! Hogy a felszólalás tekintetében mennyire van a t. kormánynál a megállapodás, hogy szabad-e vagy nem szabad, azt mutatta és mutatja az is, a mit a 16. §-nál láttunk, midőn azok a jeles jogászok, már az igazságügyi bizottságban, mondhatni az egész ország örömére állást foglaltak; én tiz év óta nem emlékszem, hogy a t. kormánypárt részéről a képviselő urak nem foglalták volna el ugyanazt az álláspontot, mint a kormány; ennél a kérdésnél pedig ellenkezőleg, a közszabadság elleni merényletet konstatálták a paragrafusban. Epén így ál!, t. ház, a viszony a jelenlegi javaslatnál is. Valami 300 egynehány képviselő van a t. túloldalon, elég sokan gazdák közülök, tán a nagyobbik része, és önöknek nincs megengedve az, hogy felszólaljanak meggyőződésük és óhajuk szerint. Jól tudom, hogy új dolgokat ezzel nem mondok; ezeket már láttuk ezelőtt is; Tisza Kálmán, Wekerle Sándor idejében, sőt megtörtént ez akárhányszor a nemzeti pártnál is, hogy egy párt az érveknek, az indokoknak, a nagy eszméknek hódolva, megállapodásra jutott. De azt kérdem t. uraim, hogy olyan-e a jelen eset is ? Ma önök is az ideának, a nagy eszmének hódolnak? Hát van-e önök között egy is, a ki ha okos tanácsot akarna kérni, akár a politikában, akár a privát életben, Bánffyhoz fordulna? (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, mégis sajátszerű helyzet az, hogy ezelőtt néhány héttel, midőn a sajtószabadság elleni merényletről szóló 16. §. itt tárgyalás alatt volt; midőn a kormányelnök úr és az igazságügyminiszter úr, tehát az egész kormány oly súlyos támadásnak volt kitéve; egyik erősebb csapás a másik után érte, úgy hogy nemcsak a kormány maga nem érezte magát jól, de az egész parlament, az egész ország felizgatott állapotban volt: a t. miniszterelnök úrnak egy szava sem volt javaslatának vagy saját magának mentségére. Sima Ferencz: De van mosolya! Wittmann János: Következett, t. ház, a ezukorprómiumról szóló javaslat; (Halljuk! balfelől.) halljuk itt a felszólalásokat, itt nemcsak arról van szó, hogy ez a javaslat egyáltalában nincsen Magyarország érdekében, nemcsak arról tétetett itt említés, hogy ez sérelmes, de egyúttal arról is, hogy nevetséges szerep, nevetséges elbánás, nevetséges eljárás ez, de többet mondok, sőt talán némi gyanúsítás is volt ezen oldalról téve arra nézve, hogy a kormány együtt az osztrák kormánynyal ezt a javaslatot a többi javaslatok közül kivonva azért hozták most elő, hogy a magyar érdekeket kijátszák. (Úgy van! Úgy van! á bal- és szélső baloldalon.) Ezekre a komoly érvelésekre, támadásokra egy hangja sem volt és nincsen a t. miniszterelnök úrnak, sőt mi több, feláll és elmondja egy t. képviselőtársunknak ugyanazt, a mint az igen tisztelt elnök úr intésképen mondott, hogy a korona a vitába be nem vonható, de egy árva szót sem mondott a saját javaslata mellett vagy a mentségére. Hát, uraim, nem feltehető az a kérdés, hogy egyáltalában a miniszterelnök úr magatartása és alkotásai komolyan vehetők-e? De egyéni magatartása is furcsa. Jön, megy, nevet. Ez eszembe juttatja azt a valamely német dalkomikusnak egy kupiéban minden strófa után elmondott refrainjét, hogy ; I' hab nicht's g'sag't, i' hab halt glaeht, weil i' an Spass versteh! (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ügy látszik, a miniszterelnök úr annyira benne van a tréfában, hogy komoly dolgokat és indokokat nem is képes felfogni. Én, t. ház, nem érdekből beszélek. Mert hiszen végre nekem tökéletesen mindegy, akár Bánffy, akár Pulszky Guszti a miniszterelnök, hanem mint magyar ember, mint magyar polgár, de mint képviselő is azt hiszem, a miniszteri székhez annyi hozzászólásom mégis van, hogy értein azt, hogy valaki talán nem született szónok, nem bírja Apponyi Albertnak vagy Szilágyi Dezsőnek a dialektäját, nincsen előadási képessége, ezt értem, vagy hogy valakinek nincsen parlamenti praxisa, ezt is értem; de hogy valaki ilyen korlátolt tehetséggel vindikálja magának azt a jogot, hogy úgyszólván haszonbérbe vegye a miniszterelnöki széket: ez több a hiúságnál. Ha tehát, t. ház, a dolog így áll, akkor kérdem önöktől, hogy az önök megállapodása min alapszik, mikor sem egyén, sem idea, valami nagy eszme, sem államférfiúi bölcsesség nem fűzi önöket a kormányelnökhöz, akkor az a feltétlen meghunyászkodás és minden abszurdum előtt való meghajlás, — ne méltóztassanak rossz néven venni, csak egy alternatíva áll, — nem jelenthet mást ez a hatalommal szemben való