Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-137

137, országos ülés 1897. Julius lé-én, szerdán. 197 különbség nélkül egy felfogás dominálja, hogy a pénzügyi helyzet állami és közgazdasági életünk minden ágára leverőleg nehezedik. Akkor oly válságos körülmények között, a mikor a külpolitikai viszonyok is a legélesebb borzadalmakkal fenyegették államunkat; akkor, a mikor az egész költségvetési vita keretében mint veres fonál húzódott végig minden egyes reform megvalósításával szemben a súlyos pénzügyi helyzet; akkor, a midőn a nehéz anyagi viszonyok között sinylő állami hivatalnokok panaszos kérelmét rövid úton el kellett utasítani, mert nem engedték a pénzügyi állapotok; akkor, mikor hitelviszonyaink is már oly ziláltak voltak, hogy a könnyelmű gazdálkodást már méregdrága kölcsönökkel sem akarta honorálni az európai pénzpiaez: ilyen helyzetben vállalkozott arra a szerepre Tisza Kálmán akkori pénzügyminiszter úr, hogy nem ismerve égetőbb bajt és orvoslásra inkább rászorult betegséget, mint 11 ezukorgyár tengődő helyzetét, jókedvű adakozó módjára 5 milliós állami borravalót adott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És miért, t. képviselőház? Bécsnek a jókedveért. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, Hegedüs Sándor szakelőadó elismerte, hogy szükség van a czukorprémiumra azért, mert Németország és Francziaország adóvisszatérítés alakjában saját czukor-iparuk számára oly nagyfokú adóvisszatérítést engedélyezett, hogy tekintettel erre ós tekintettel továbbá azon államoknak kedvezőbb fekvésére, a szállítási költségek nagysága folytán czukoriparunk a magdehurgi, londoni és hamburgi piaczokon nem versenyezhet. T. ház! Vonatkozhatott-e ez az indok a magyar ezukorra ? Annak az érdeke követelte-e a kiviteli jutalék behozatalát? A t. miniszter úrnak taglejtéséből úgy érteni, hogy azt állítja, hogy vonatkozhatott. (Lukács Lászlő pénzügyminiszter tagadólag int.) Nem vonatkozhatott; annyival is kevésbbé vonatkozhatott, mert hiszen épen az 1888-iki törvényhozásnak keretében Mudrony Somának erről az oldalról tett felszólalására egyhangúlag elfogadott Tisza Kálmán akkori pénzügyminiszter indítványára a szabadelvű párt egy határozati javaslatot, a mely a magyar czukoripar emelését tűzte ki czélúl. Hát, t. képviselőház, ha a magyar czukoripar annyira erős lett volna, hogy exportra szorult, akkor mi szükség lett volna erre a határozati javaslatra? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Elképzelni is lehetetlenség, hogy az a czukoripar, a mely a reá nehezedő igazságtalan adótörvények és a közös vámterület nyomása folytán az osztrák czukoripar versenyétől teljesen tönkre tétetett: az egyszer — mint sir szélén álló beteg — annyira lábra kapjon, hogy legsürgősebb kötelességének ismeri, akkor, a midőn még annyira elgyengült volt, hogy a saját szobájában is csak a mankó, az adórestituczió segélyével volt képes egy-két lépést tenni; mondom, hogy ez a beteg iparág annyira megizmosodjék egy szempillantás alatt, hogy a legnagyobb biztonsággal tehet meg az európai világpiacz versenyében: Londonban, Hamburgban, Magdeburgban egy kényelmes kéjutazást. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A czukorprémhun behozatalát Magyarországban a czukoriparnak se teste, se lelke nem kívánta. Semmi más érdek nem játszott közre annak behozatala érdekében, mint a territoriális viszonyokhoz képest Ausztriában túlerőre kapott cseh czukoripar. Hogy t. képviselőház, a czukorprémium elfogadása kapcsolatban Ausztriával, a közös vámterület alapján mily hátrányos és mennyi pénzünkbe került az utolsó kilencz év folyamán, azt napnál világosabban kimutatta t. képviselőtársam Kossuth Ferencz és Horánszky Nándor és nagyon hiába való munkát végeznék, ha az ő korrekt számításaihoz valamit hozzáadni vagy abból elvenni szándékoznám ; nem, t. ház, erre annyival kevésbbé sem vállalkozom, mert maga a t. pénzügyminiszter úr is, ha nem is teljes egészében, — de bizonyos számszerű kevesbbítéssel — állításaik igazságát a múlt évi június á2-iki vita keretében elsimerte; elismerte, hogy Magyarország az ausztriai államkincstár javára évről-évre egy bizonyos adót fizet. Szóval, t. ház, maga a pénzügyminiszter úr is elismerte, hogy a czukorprémium jelenlegi alakjában a mi megkárosodásunkkal jár. És ez természetes is, hiszen számszerű adatokkal lett az is kimutatva, hogy prémium alakjában többet fizetünk és fogunk még fizetni legalább egy évig, ha ez a törvényjavaslat minden ellenzésünk daczára törvénynyé váland, mint a mennyit összes czukor ki vitelünk egész értéke kitesz. De én, t. ház, tovább megyek és azt állítom, hogy ha teljesen önálló vámterületünk lenne is, még akkor is kötelesség lenne mi ránk a czukorprémium fentartása. Azt mondanám, hogy egyáltalán bármennyire nagyíontosságűnak tartom is úgy közgazdasági, valamint fmancziális tekintetből is a magyar czukoripar életképességének biztosítását és zavartalan fejlődését, bármennyire méltánylom is azt az anyagi tökét, a mely annak keretében biztos elhelyezést talált, bármennyire üdvös kihatásúnak tartom a munkáskérdés keretében is azoknak a gyáraknak a szereplését: mind e körülmények tudatában is, ha viszonyítom a magyar czukorfogyasztás menynyiségét a gyárak által produkált eredményhez, akkor a számszerű adatok mérleglése után nem látom elérkezettnek azt az időt hogy a csekély