Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

14 " 129. országos ülés 1897. Julius 5-én, hétfőn. úr azt is megmondja, hogy beszélhetnek-e vagy sem ; (Úgy van! a szélső báloldalon.) a hol a képviselők lelkiismerete felett így virraszt a miniszteri omnipotenczia, oly háladatosan gondos, hogy még attól a kényelmetlenségtől is megója, hogy lásson valamit, hiszen abszolúte nincsen szükség arra, hogy lásson; csak arra van szükség, hogy azt mondja: igen, megszavazom; míg a helyzet ilyen, önöknek nincsen joguk azt mondani, hogy a parlamentarizmust fenyegeti az ellenzék akkor, mikor bírál. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ellenkezőleg, a parlamentarizmusnak erkölcse van gyökerénél, életforrásánál megtámadva, mikor a parlamentnek kebeléből, a többségből, melyet a képviselőházban alkot, hatalmi szóval akarja kiölni, és elnémítani az igazi tiszta meggyőződésnek szavát. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem talán, hogy a parlamentarizmus nagy elve épen abban nyer érvényesülést, hogy kérdések, melyek az ország szine elé kerülnek, a melyeknek rendezésénél és megoldásánál a nemzetnek, és a hazának érdekeit akarjuk kiszolgálni, közös eszmecsere útján játnak el abba a stádiumba, a mely stádiumon az eszmék, gondolatok, felfogások és vélemények krisztallizálódnak és ezeknek tisztaságában az egész parlamentnek köztudata és közfelfogása érvényesül. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De itt nincsen tanácskozás, itt nincsen vitatkozás. Mert hogyha mi előhozakodunk s általánosságban bíráljuk a kormány eljárását, akkor azt mondják : konkrét eseteket hozzatok elő; ha pedig konkrét eseteket hozunk elő, mi a parlamentarizmus tekintélyét veszélyeztetjük, mert személyeskedünk, az ellenzék nem tud egyebet, mint helyi bajait és kellemetlenségeit az ország szine elé tárni. Tehát mi veszélyeztetjük a parlamentarizmus tekintélyét, mi járatjuk azt le, mert kritizálunk, mert lelkünk meg tudatunknak egész hevét, bármily gyarló legyen is az, de legalább a mit tudunk, beleviszszük lelkünknek egész erejét a vitába? Vagy önök járják le a parlamentarizmust, a kik a miniszterelnök úrnak intésére szónokolnak, vagy szavaznak, vagy hallgatnak? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt én tagadom, t. ház. Azt hiszem, e tekintetben immár nem lehet a magyar közvéleményt egy pillanatra sem megvesztegetni, hogy az ellenzék azért, mert kritizál, azért, mert bírál, mert támad ott, a hol jogában van, a parlament tekintélyét sértené. Sőt egyenesen épen akkor, mikor a parlamenti erkölcsöt sülyesztő kezét látjuk itt működni a miniszterelnök úrnak, hogy rendeletre beszélnek vagy nem beszélnek a képviselők, az a veszély, a. melylyel épen a parlament tekintélyét fenyegetik, az a veszedelem magában véve kötelezi és fokozza az ellenzéknek harczképességét, (Úgy van ! |J Úgy van ! a szélső baloldalon ) hogy a kérdésnek minden részére kiterjedő kritikájával felnyissa a nemzet szemét, hasson a közvéleményre, hogy a közvélemény erejével, megnyilatkozásával a parlamentarizmus erkölcsét igyekezzék megtisztítani attól az igazán veszedelmes és minden parlamenti tekintélyt teljesen aláásó erkölcsi szimptomától, mely itt uralkodik; épen akkor, mikor napok óta foly a vitatkozás, a melyben önöknek volna kötelességük meggyőzni az országot arról, hogy ez a törvényjavaslat jó és helyes: a miniszter úrnak mosolyát látjuk a nemzet boldogítására. (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Még ha nagy emberekről van is szó, azok nagysága, erkölcsi fölénye rendesen abban domborodik ki, abban nyer különös egyéni érvényesülést, hogy a kritika elől nem zárkóznak el s a legkisebb embernek az észrevételére is figyelnek, mert ez kötelességük. És mit tapasztalunk ? Azt, hogy a miniszter urak, a kik sokszor üresebbnél-üresebb nyilatkozatokat tesznek itt, tehát tudásuknál és tekintélyüknél fogva akkora erkölcsi súlylyal nem járhatnak köztünk, hogy a tiszteletnek önkénytes adójával kellene hódolni minden megnyilatkozásuk és beszédjük előtt, még azon ildomosságot sem gyakorolják az ellenzékiekkel szemben, hogy kritikájukat fontos, nagy kérdéseknél kellő türelemmel és figyelemmel hallgassák meg és a kapaczitáczióra válaszoljanak. Akkor, mikor a helyzet ilyen, a parlamentarizmust nem mi, hanem önök veszélyeztetik és ez a magatartás pusztán csak arra vezet, hogy az ellenzék még erősebb, még támadóbb lesz. (ügy van! a szélső baloldalon.) Mert ha ezt tapasztaljuk, hogy az önök érzéketlen tábora a nyilt, az egyenes, a határozott kritikával szemben, mely objektív vonalon mozog mindvégig, akkor egy lépéssel közelebb megyünk, akkor megkeressük önöknek a gyengébb oldalát, megkeressük azon pontokat, a melyekhez közelebb férhetünk és ha keressük, arról méltóztassanak nyugodtak lenni, hogy meg is találjuk. (Felkiáltások a szélső báloldalon: Sem előadó, sem miniszter nincs itt! Zaj jobbfélől.) Tóth János: Hol vän az előadó ür r Az előadónak mindig itt kell lenni? (Zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök (csenget.): Csendet kérek! Itt van már az előadó űr. Sima Ferencz: Én magam részéről csak az olyan országban ismerhetem el bármelyik iparágnak prémiummal való istápolása jogosultságát, a hol az adózási viszonyok a polgárok teherviselési képességével teljes arányban állanak és a hol mind a mezőgazdasági kultúra, mint az ipari és a kereskedelmi élet teljesen reális alapon van fejlődve és vezetve a fejlő-