Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-137

137. országos ülés 1897 . Julius 14-én, szerdán. 191 külföldről; hanem ez a mag, még ha ott jó is, a mi klímánknak és talajunknak nem felel meg. Már pedig minél jobb a mag és megfelel a földnek és a klímának, annál több a termés, annál nagyobb a ezukortartalom és annál több a jövedelem. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Igyekezzék tehát a t. kormány a czukorrépamag termelését itthon meghonosítani, akkor abból kétféle haszna lesz a mezőgazdának: termeszti a jó czukorrépamagot, azt értékesítvén, lesz egy jó jövedelmi forrása. Másodszor pedig a mi viszonyainknak és talajunknak megfelelő czukorrépamagot nyer, a melyből — mint előbb említem — nagyobb lesz a termés és nagyobb a jövedelem. Mi mindent kellene megtenni a szegény magyar gazda érdekében, annak felsegélyezését, lábraállítását eszközölve, mi mindent kellene tenni a t. kormánynak, azt én most beszédem keretébe mind be nem foglalhatom; de arról sem emlékezhetem meg. mert arra nincs most itt hely és idő, hogy emlékeztessem a t. kormányt, hogy igyekezzék a súlyos és terhes földadót leszállítani, (Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) igyekezzék a mezőgazdasági hitelt jobban terjeszteni, a meglevő intézeteket jobban pártolni. Sok más üdvös dolgot lehetne felhozni, azonban én itt ezt feleslegesnek tartom. Mert ha a t. kormánynak és pártjának szándéka és akarata volna a mezőgazdaságot elősegíteni, az litakat és módokat maga is könnyen megtalálná és ilyen czukorprémiummal, ilyen javaslattal nem járulna a t. ház elé, hangoztatván azt, hogy ez a gazdaközönség érdekében történik, mert ez az állítása nem egyéb, mint czégér. (Úgy van! a baloldalon.) De, t. ház, mielőtt zárnám beszédemet, még egyszer vissza kell térnem arra a fontoskodólag emlegetett kényszerhelyzetre. Mindig csak arra hivatkoznak, hogy nekünk bármiféle szerződést a szomszéd Ausztriával meg kell kötnünk, mert kényszerhelyzetben vagyunk. Kimutattam, t. ház, hogy épen a mai törvényjavaslatra, a ezukorprémiumra nézve nem mi vagyunk kényszerhelyzetben, hanem Ausztria van kényszerhelyzetben; az ő virágzó ezukoriparát, mely Európában talán a második, fenyegeti a veszély. A mi csekély ezukoriparunkat semmi veszély sem fenyegeti, mert nincsen túlprodukeziónk. És másrészről látom azt, hogy ezen törvényjavaslatból, ha a t. túloldal hajlandó törvényerőre emelni, az következik, hogy Ausztria az '6 kényszerhelyzetében is rajtunk, a mi kárunkra húz hasznot és nemcsak hasznot húz, hanem mi ezt a hasznot önként fokozzuk is, többet engedvén át Ausztriának, mint a mennyi kára lenne. Igaz, hogy minket Ausztriával a sors összekötött, ezzel számolnunk kell: az ő kényszerhelyzetük bizonyos tekintetben kihat reánk, együtt kell cselekednünk; azonban hogy ?kkor, midőn szomszédaink kényszerhelyzetben vannak, mi segítünk rajtuk nagy áldozattal, minden jutalom nélkül, ez oly böleseség és oly okoskodás volna, a melyhez az én gyenge e?zem fel nem ér. Mert ha kényszerhelyzetről beszélünk, a miben Ausztria van, és ebből mi szabadítsuk ki a mi kárunkra, ily kényszerhelyzetre én a történelemben, a mennyire abban kutattam, csak egy példát találtam. XII. Károly svéd király elvesztvén a csatát, Törökországba menekült. Törökországban unszolásaira megindították az orosz ellen a háborút, A nagyvezér oly szerencsés volt, hogy az időjárás viszontagságaitól elcsigázott orosz hadsereget, annak czárjávaí együtt, a ki jelen volt és vezette azt, bekerítette és oly kényszerhelyzetbe hozta, hogy feltétlen megadáson kívül egyéb menekvés nem volt. Ekkor Katalinnak, a ki vele volt, az a jó gondolata támadt, hogy szedjék össze a táborban levő minden drágaságot és kincset. Összeszedték mind, több szekér megtellett vele, még Katalin is minden ékszerét hozzá adta és elküldték a török táborba, hogy a nagyvezér és táborkara közt ezt a sok kincset oszszák ki és annak fejében engedjék őt visszatérni seregével országába, mert ez Krimiában történt. A nagyvezér és táborkara nagyon megörült a sok ajándéknak és elhatározták, hogy miután az oroszok úgyis minden kincseiket ideadták, őket a kényszerhelyzetből kiszabadítják. Úgyis történt. Ezt hallva XII. Károly svéd király és meg nem foghatva indokát, magából kikelve rohant a nagyvezér sátorához és kérdezte, miért cselekedte ezt? A nagyvezér keleti nyugalommal azt felelte: Ha a czárt elfogatom, fejét levágatom, nem mehet vissza országába s ki parancsol majd ott? Azután ismét a svéd királyhoz fordult, mondva neki: Most pedig téged is elbocsátlak, menj haza országodba és parancsolj ott. Hát ily kuruez kényszerhelyzetből való kiszabadulást én csak most tapasztalok Magyarországon, mert ez még kuruezabb história. íme, az osztrák kényszerhelyzetben van, eljön hozzánk, de még jutalmakat sem hoz, kincseket sem kinál, hanem követeli, hogy mi tartsuk szerencsénknek, hogy őt ajándékokkal, prémiumokkal a bajból kimenthetjük. (Helyeslés a baloldalon.) Hát, t. kormány és t. túloldal, mi, a kik ellenzékiek vagyunk, majdnem olyan helyzetben vagyunk, mint a svéd király, és ha kérdeznénk a kormánytól és a túloldalt: miért cselekszi ezt, mást nem felelhetne, mint a nagyvezér felelt a svéd királynak, hogy azért teszszük, hátha Ausztria bajba kerül, akkor ki parancsol Magyarországban ?