Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-129

129. országos ölés 1897. Julius 5-éu, hétfőn. 18 Én a magam részéről nagyon is szomorúnak tartom a helyzetet és gazdaságilag sokkal válságosabbnak s egyáltalában az egész magyar gazda, iparos és kereskedő közönségnek a helyzetét, mindenütt az apró polgárokat értem, a kiknek a helyzete olyan súlyos, hogy semmiféle kiváltságos polgárok érdekében az államkincstárt ez idő szerint felhasználhatónak nem tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A jelen esetben azt a küzdelmet, a melyet mi prémium czímén Franczia- és Németországgal felveszünk, nevetségesnek is tartom; olyan — Don-Quijote-féle harcz ez a szélmalom ellen. Mert ha Német-és Francziaország prémiumokkal akarják kiterjeszteni czukoriparukat egész Európára, hogyan volnánk mi képesek ezt a versenyt felvenni, pláne, mikor önök mindig az mondják, hogy azért nem lehetünk teljesen önállóak, mert kicsinyek és gyengék vagyunk. Ha tehát egyébként volna is értelme, mily nevetséges egész Európa előtt, hogy egy ily harczhan Magyarország erőlködjék a maga kilencz millió forintjával, melyet úgy kell kicsikarni annak a földmívesnek, kiskereskedőnek és kisiparosnak a zsebéből és asztaláról kell esetleg egy falattal több kenyeret elvenni. Látszólagos értelmet ad ugyan a dolognak, hogy nem Magyarország, hanem az osztrákmagyar monarchia veszi fel a harczot, a mely elég nagy arra, hogy versenyre keljen Európának egy másik államával. Csakhogy ebben a versenyben, amelyet az osztrák-magyar monarchia czímén futunk meg Európa előtt, az osztrák ló meghízik, a mi lovunk pedig az út közepén soványan kidől. (Úgy van! tetszés a szélső baloldalon.) Azt gondolom, t. ház, hogy Magyarországnak nincsen érdekében, hogy mi az obstvukezíó vádjával terheltessünk akkor, midőn opponálunk egy ily harczban, melyben statisztikai adatok hiányában azt sem tudjuk, hogy tulajdonképen mennyit vesztünk, mert hogy veszítünk, azt a t. miniszter úr maga is mondja, midőn kijelenti, hogy az öt milliónyi prémiumnál is veszítettünk, de a jövőre gondja lesz, hogy ne veszítsünk. Most pedig négy millióval még a tetejére másaik. Nem tudom, van-e a mi kormányunknak szakbeli és politikai kérdésekben elég éles szeme, hogy az osztrák kártyájába jól bele lásson és magának az ország érdekében biztos pozicziót teremthessen. De egyet tudok. Méltóztassék a ház naplóit felütni, 1867 óta minden közgazdasági egyezkedésnél, a melyet Ausztriával szemben folytattunk, minden tárgyalásnál az volt a minisztereknek és bizottságoknak a nyilatkozata, hogy eddig rosszul ment a dolog, (Úgy van! a szélső baloldalon.) mert itt sem ismertük jól s amott is élelmesebbek voltak az osztrákok, ezután jobban fog menni a dolog, mert jobban vigyáznak. De mikor lesz már az a jobban vigyázás, t. ház? Mert 30 esztendő óta folyik ez a politika; épen 30 esztendő óta kecsegtetnek, biztatnak bennünket, hogy majd jobb sors jön ránk ezután, és az a klasszikus, t. ház, hogy daczára annak, hogy a miniszterek a bizottságoknak ég a kormánypártnak erre hivatott szakférfiai úgy itt a házban beszédjeikben, mint a bizottsági üléseken tett kijelentéseikben és a ház elé terjesztett jelentéseikben mindenütt dokumentálták, hogy ebben és abban meg lettünk csalva, sohase maradtak a statusquo alapján; nem azt mondták, hogy itt már megmaradunk, és tovább azért nem megyünk az áldozatok hozatalában, mert eddig is csalódtunk, hanem mindig nagyobb és nagyobb áldozatokat követelnek a nemzettől. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A mag)'ar kormánynak ezen élelmessége és azon rendkívül nagy ellenőrzés és szigorúság mellett, melyet a t. kormánypárt a kormánynyal szemben gyakorol, hogy szinte remeg minden miniszter, mikor egy bizottsági ülésen megjelenik, hogy statisztikai adatai nem hibásak-e, mert a lelkiismeretes képviselő urak, a kiket a nemzet ide küldött, azok ugyan nem engednek ám szemfényvesztést űzetni magukkal, nem engedik bekötni a szemüket, hanem azok belenéznek, tanulmányozzák, átvizsgálják és a bizottsági ülésen már oly kegyetlen rosta alá veszik a miniszterek munkáját, hogy jól rigolizálva kell lenni azon dolognak, a melyet a t. miniszter úr a bizottság elé visz, — mondom olyan ellenőrzés mellett, a midőn azt látjuk, bogy a magyar kormány a parlament többsége részéről semmi ellenőrzésben nem részesül, hogy az egyetlen ellenőrzés, melyben részesíti, abban áll, hogy minden képviselő, a ki a kormány háta mögé kerül, ha tud valamit, ha belát valamibe, önmagát igyekszik érvényesíteni, de nem a hazának és nem a nemzetnek érdekében ; nem az a czél . . . Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, tartózkodjék az ilyen kifejezésektol. (Mozgás a szélső baloldalon.) Sima Ferencz: T. ház! Azt gondolom, hogy azzal, a mit mondtam .... (Mozgás jobbfelől.) .... Elnök: Ne tessék vitatkozni kérem, hanem folytissa a képviselő úr! (Mozgás a szélső baloldalon.) Sima Ferencz: Mondom, t. ház, a míg azt tapasztalja az ellenzék, hogy a kormánypárt, a melynek hivatása volna a nemzet javára és érdekében a kormány minden eljárását a legszigorúbban ellenőrizni és nem vakon leplet dobni mindenre; a mikor oly hatalmas eszköz van a kormány kezében, hogy a miniszterelnök