Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

158 136.-országos ülés 18! képen csak egyik oldala, azon oldala tudniillik, hogy Magyarországnak gazdasági jólétét hogyan kellene emelni és hogyan kellene fejlődnünk és szegénységünket megszüntetni? A másik oldala, t. képviselőház, az, hogy hogyan kellene megszabadulnunk, mint szegény nemzetnek és államnak, azon nagyzási hóbortoktól, a melyekbe bennünket az európai nemzetek bele kényszerítettek és csakugyan el lehet mondani, hogy ma Európának legnagyobb balekjei a magyarok. (Ugy van! Ugy van! a bal-és szélsőbalon.) A míg mi itt századokon keresztül álltunk Európának keletén védelmű), hogy Nyugot-Európának kulturális és anyagi jóléte emelkedhessek, természetes, hogy vérünkben és vagyonúnkba megfogyva állunk most Európa népei között. És akkor előáll két titán küzdelme Európa nyugotän, a mely küzdelemben a kiegyenlítés nem következik be, hanem a véres harezok és küzdelmek méregfogai bennmaradnak a beteg testben és mint élő rei'anehe-eszme áll fenn, a nemzeteket egymás elleni felfegyverkezésre és küzdelemre kényszeríti: és akkor mi előállunk és szövetség révén hátterűi és hátvédül szolgálunk ezen nagy revanche - törekvéseknek és felfegyverkezünk vállig-nyakig és rárakjuk a nemzetre oly állam terheit, a melyeket gazdaságban és pénzbőségben úszó állam meg bir, de a melyeket mezőgazdasági állam nem bírhat meg. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) Itt eszembe jut az az elszomorító kép, a melyet az országos kiállítás alkalmából a történeti kiállításon láttam. Ott utolsó nemzeti királyunk II. Lajosnak a történeti csoportban volt fellelhető fegyverzete, pajzsa és pánczélja. Azon kicsike kis test, a melylyel a szegény Lajos király birt, a mi ebből a fegyverzetből ós pánczélból kitűnt, teli volt rakva vas és aczél fegyverekkel, önmaga és lova, melyre ráült, íiogy életét megmentse, a nemzeti csapásnak elejét vegye és a nemzet életét is hosszú időre más irányba terelje: midőn a végzetes perczelkövetkezett, épen ez a teher volt az, a mely őt az iszapba és a folyam medrébe süly esztette. (Igaz! Ügy van! a bál- és szélsőbalon.) Kicsi nemzetek, t, ház, óriási nehéz fegyverzetek súlyát végzetes időkben nem bírhatják el. Mi volna az, hogy ha Bulgáriát vagy Szerbiát, tehát szintén fejletlen nemzeteket, az ilyen nagy európai szövetség arra kényszerítene, hogy kultúrája és anyagi jóléte elhanyagolásával kizárólag ezen fegyverkezésnek, ezen óriási nagy hadiköltségnek terheit viseljék éveken keresztül és ezáltal tegyék lehetetlenné a továbbfejlődésüket? És, t. ház, itt állunk, oly szomorú példáját mutatva e téren is a gondatlanságnak, az előrelátás hiányának, a melyet, azt hiszem, . Julius 12-én, hétfőn. más nemzetnél a történelemben alig találhatunk fel. (Ugy van! Uyg van! a baloldalon.) A mi nekünk évenként rendelkezésünkre áll, t. ház, hogy felhasználjuk, az röviden summázva a következő: egyenes adókban a t. miniszter úr bevesz gondolom 107 milliót; fogyasztási adókban, a melyhez én hozzáveszem (Ralijuk! Halljuk!) a jövedékeket is, miután azok is az élvezeti és más fogyasztási czikkek után adatnak, bevesz a t. miniszter úr 117 milliót. Öszszesen tehát 224 millió az, a mely a nép keserves megadóztatásából előáll. Azonkivííl beveszünk vámokból — mondjuk azt is a nép megterheltetésének — Magyarországra eső illetményként 15 milliót. És ez az egész rendelkezésre álló állami jövedelem hogy lesz felhasználva Magyarország fejlesztésére? Ebből a reánk eső közös hadseregbeli és honvédelmi kiadásokra 65 milliót fordítunk évenként. Ezenkívül fizetjük állami adósságaink kamatait 167 millióval, úgy hogy összesen 232 millió az, mit ezen meddő és nem kultúránknak, nem jólétünknek fejlesztésére szolgáló czélokra kell kiadnunk, marad tehát 80—40 millió összesen, a mit belügyi czéljainkra, kultúránknak és anyagi jólétünknek fejlesztésére fordíthatunk. És a míg telik 65 millió ennek a szegény nemzetnek hadászati czélokra, addig méltóztassék meghallgatni ezen czélokat egymásután : ipar- és kereskedelem 4 millió, kultúrára, közoktatásra 10 millió, az összes beligazgatásra 15 millió, — az igazságszolgáltatásról majd külön szólok, — utakra 5 millió, földmívelésre 6 millió. Ezek az összes beligazgatási czélok csak 41 milliót reprezentálnak, míg belügyi kiadásaink 65 millióra rúgnak. És mi van az igazságszolgáltatással ? Az igazságszolgáltatást arra használja fel a kormány, hogy azzal nyerészkedjék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen az a választott bíróság természetével bír, melynek árát az ügyfelek fizetik meg bélyegekkel és illetékekkel éi nyer rajta 2—3 milliót. És mit nyer a posta és távirda-szolgálaton ? Évenkint 4—5 milliót, holott ezt épen annak a fejlesztésére kellene fordítani Előáll így még többletszükségletünk: az udvartartásra és más czélokra való szükséglet. És mindez honnan nyeri fedeztet? Fedezetét nyeri az államvagyonnak megtámadásából, midőn tudniillik az átruházásoknál nem a jövedelmeket vonjuk be az állam ezéljaira, hanem a tőkét és ezekből az átruházásokból 20 — 30 milliót von be az állam; másodszor bevon az üzleteibe a vasutak jövedelméből 30 milliót; és milyen szemfényvesztéssel, t. ház! Ugy, hogy megvonja azon üzlettől az évenkint szükséges befektetéseket; (Igaz!Úgy van! a szélső baloldalon.) a szemfényvesztésnek és a humbug-kezelésnek példáját adja, mely csak felesleget tüntet fel a