Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-135
152 135. országos ülés 1897. július 12-én, hétfőn. Ion.) Az a javaslat, mely előttünk fekszik, alkalmat ad nekünk, hogy azt az egész gazdasági viszonyt feltárjuk és alapjaiban megtekintsük. Igaz, hogy ez annak csak egy kis része ; csak egy szegletkő, talán csak egy ér, abban az egész monumentális épületben, a melyen Magyarország gazdasági elvérzése bekövetkezik, de mindenesetre része az egésznek; mindenesetre egy tanulságos példája annak, hogy mely módon szokta Magyarország könynyelműsége gazdasági érdekeit a legvitálisabb esetekben is feláldozni? (Úgy van! a szélső báloldalon.) Én igen örvendek azon, hogy nekünk egy véletlen körülmény alkalmat adott, hogy ezen kérdéssel most behatóbban az egész rendszerre kitérjedőleg foglalkozhassunk. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, hogy ha ez az alkalmi ok fenn nem forog, akkor mi a czukorprémiumnak mai javaslata ellen ezt a küzdelmet, ezt a harezot nem folytatnék, de ennek nem az az oka, mintha magában véve ezen javaslat, vagy ezen rendszer elleni küzdelem nem volna mindig jogosult, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mintha ezt a harezot folyton és folyton fel nem kellene venni, hanem oka egyszerűen az, hogy mi ezen parlament küzdő terén e harezot felvenni nem mindig tartjuk helyesnek és lehetőnek, mert legjobb erőinket, legjobb küzdelmeinket czéltalanúl és siket telenűl fejtjük ki. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi azt tekintjük, hogy ezen parlamentnek többsége bizonyos korlátok és határok közt van c*ak jogosítva mozogni. Akként, mintha egy nagy ingoványra lépnénk, a hová még az is, a ki szabad meggyőződéssel és független gondolkodással lép, és a ki megpróbálja magát érvényesíteni, belesüpped, meginog függetlenségében és meggyőződésében: ezt tapasztaljuk mi itt, a midőn egy nagy tabula rasa előtt állunk, melylyel szemben hiába fejezzük ki aggodalmainkat, hiába fejtjük ki érveinket, mindig csak ugyanazzal a mosolylyal és közönynyel találkozunk, (Igaz! a szélső baloldalon.) legfeljebb a naivitás vagy idealizmus mértékét ütvén meg, de a t. túloldal szellemi táplálékát ez nem képezi, az ő szellemi élete kimerül a folyosón léha élczelődésekben (Úgy van! a szélső baloldalon.) és nem kerül a parlamenti érvelések és tusák küzdőterére. És mi hiába iparkodunk itt aggodalmainkat felhozni, hiába lépünk föl érvekkel, nem mérhetjük össze fegyvereinket mint független emberek, mint hazafiak, hogy meggyőzzük egymást azon a téren, a mely nem az egyének érdeke, hanem a hazának és az összeségnek érdeke. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ézt az alkalmat azonban mi megragadjuk, hogy habár talán unalmas is a ház egy részének itt a melegben ülni és talán nekünk sem kis teher és fáradság hazafias kötelességünket ily alakban is teljesíteni, de azért ne riadjunk vissza még áldozattól sem, mert azt hiszszük, hogy ezáltal a mostani rendszerhez kissé közelebb férhetünk. Feladjuk ugyan a reményt, hogy önöket meggyőzzük; de azt hiszszük, hogy igenis vitatkozásunkkal, beható diskussziónkkal magát a rendszert fogjuk elevenén találni, mely ellen sokszor minden érvelésünk visszapattan; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) de midőn a kínálkozó alkalom nekünk a módot megadja, hogy úgy egyesek, mint pártok és a rendszer ellen felvehessük a harezot, akkor ezt kettőzött kötelességünknek ismerjük, mert maga az ügy igazsága és azon elnyomás, melyben a parlamenti szabadság nálunk leledzik, kettőssé teszik munkánkat is, de törekvésünket is, hogy legjobb erőinket felhasználjuk ezen rendszer megbuktatására. (Élénk helyeslés. Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarországnak gazdasági érdeke t. ház, melylyel én jelen beszédemben foglalkozni akarok, — ez talán vitára sem szorul, — a lehető legszomorúbb. (Igaz! a szélső baloldalon.) Merem állítani, hogy nemzedék nem volt még sehol a világon oly bűnös közönynyel megverve, mint a jelen nemzedék, mely az országnak és a nemzetnek gazdasági érdekein a lehető íegléhábban, legkönnyebben és a legfrivolabban gázol át. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha csak szerény tapasztalatot hoz is valaki Magyarországba külföldről, a ki nem csak turista kíváncsiságból megy a külföldre, hanem némileg a közgazda fürkésző szemét is kiviszi külföldi útjára, mindig csak egy tapasztalat az, a melylyel visszatér, hogy a külföld művelt népei mérhetetlen gazdagságban vannak, ellenben Magyarország népe mérhetetlen szegény. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon) És a másik tapasztalat, a melylyel visszatérünk, az, hogy míg a külföldnek pénzgazdaságban előrehaladt nemzetei játszva bírják el egy modern kulturállamnak összes terheit, addig Magyarországnak naturálgazdaságban leledző népénél minden föllelhető legalább is tízszerte oly nagyságban, vagy magasabb fokban, mint a művelt nyugot gazdagabb népeméi. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ama nagy kulturális haladás, a mely az utóbbi időben Magyarországon végbe ment, okát — legalább a t. túloldal szerint — a vasutak óriási kiterjedésében és hálózatában bírja. Igaz, t. képviselőház, vasutaink a legutóbbi időben óriási mértékű vasúthálózatokká ráltoztak át, de vájjon az a gazdasági következmény, mely előállott, miben nyilvánult legközvetetlenebbtíl ? Abban, mondják, hogy terményeinket mozgósítottuk, a legtávolabbi vidéket