Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-135
150 135. országos ülés 1897. Julius 12-én, hétfőn. semmit, hogy a mezőgazdák megélhetését biztosítja, akkor mi szavazatunkkal hozzá nem járulhatunk, mivel az tisztán osztály érdek, és mi az osztályérdeknek áldozatot nem hozunk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balnldalrm.) Ez aggályaimat akartam kifejteni. De mielőtt végeznék, legyen szabad pár szót intéznem a miniszterelnök úrhoz. Én nem vagyok jogosítva neki tanácsokat adni, fenyegetni nem szoktam, mert tudom, hogy rajtam sem fog semmi fenyegetés, és mert épúgy ítélem meg a t. miniszterelnök urat, — e tekintetben, — mint magamat, hogy tudniillik oly férfi, a kinél a fenyegetésnek ellenkező hatása van. De egy figyelmeztetést intézek hozzá: ha ez úton tovább halad, ha nem Nagyja abba az erőszakoskodást, a makacsságot, a parlamenti rémuralmat, a melyet statuálni akar, nagyon közel van az az időpont, mikor az ellenzék fontolóra fogja venni, vájjon egyáltalán tárgyaljon-e a miniszterelnökkel! (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az előadottaknál fogva természetesen el nem fogadom a törvényjavaslatot, hanem a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »Határozati javaslat. Miután mi az 1896: XIX. törvényczikket az országra nézve hátrányosnak tartjuk, a mit különben a kormány már 1896-ban, sőt újabban is beismert s mindennek daczára e törvényjavaslatban semmi intézkedést sem tett, hogy ez megszűnjék; miután mi a kormány irányában bizalommal nem viseltetünk s e kormányra sem a vám- és kereskedelmi szerződés megkötését, sem a kiegyezési javaslatok, sem pedig a szőnyegen lévő törvényjavaslat elintézését bizni nem akarjuk, határozza el a ház, hogy az 1896: XIX. törvényezikk hatályának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat a napirendről levétessék.« (Élénk helyeslés a baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Holló Lajos! (Halljuk ! Halljuk !) Holló Lajos: T. ház! Egy állammal szemben a birtoklási vágy két nagy tényezőn alapszik : az egyik a dinasztia hatalmi törekvése, a másik az illető népek gazdasági érdeke. Az első szempont inkább a múltban játszik szerepet, a másik a jelenkorban vált uralkodó jelszóvá. Régebben egyes nemzetek más nemzet hatalma alá kerültek, mert azok, a kik kiválók voltak erényeiknél, hősi dicsőségüknél, vagy tán erőszakosságuknál, nagyravágyásuknál fogva, nem elégedtek meg azzal, hogy saját fajuknak és nemzetüknek élére álltak, hanem uagyravágyásuk és hiúságuk abban talált kielégítést, ha más nemzetek is az ő uralmuk alá kerültek. Hogy ebből a nemzetekre mily végzetes idők következtek, azt saját történelmünk mutatja meg, midőn legdicsőbb királyaink is az Anjou-korszakból, elkapatva azon végzetes tendenczia által, hogy hatalmukat és dicsőségüket idegen népek fölé is kitérjeszszék, népük vérét és vagyonát felcserélték azon üres és hiú czélra, hogy koronájuk más népek fölött is ragyogjon. Egy ily rezsim mellett más nem szokott bekövetkezni, mint az, hogy az illelő uralkodó az idegen nemzettel szemben nem teljesítheti azt a magas hivatást, mely indokolja a monarchia fennállását, mert nem áll élére az illető nemzetek nemzeti törekvéseinek, kulturális czéljainak és gazdasági előmenetelének, mert mindebben tere és ideje korlátozza. Bekövetkezik tehát az az idő, mikor élősdiek és hízelgők tolakodnak előtérbe s általuk kormányoztatik az idegen nemzet, a mi csak összeütközésekre vezet. Ma már ennél sokkal veszedelmesebb ezélzat lép fel, tudniillik egyes nemzeteknek az a törekvése, hogy más nemzeteket kizsákmányoljanak. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Míg a dinasztiák törekvéseivel állottunk szemben, addig a hősi erények egy nemzetet az alárendeltségtől meg tudtak óvni, de mihelyt e népek lassú, szívós és kapzsi gazdasági törekvései lépnek előtérbe, akkor egy nemzetnek szellemi erejét és óvatosságát fel kell használnia, nehogy saját ereiben megsemmisüljön. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Midőn azt látjuk, hogy az angol királynő hatalmát messze Indiákra és Egiptom népeire kiterjeszti, vájjon ennél az játszik-e szerepet, hogy a királynő kincstárát egy csecsebecsével, az indiai császári koronával akarják gazdagítani? Azt hiszem az angol nép egyetlenegy hajót, vagy katonát nem mozgósítana, ha nem az volna a czélja, hogy az angol nemzet gazdasági életét emelje és a nemzeti jólét ebben is egy erőforrást nyerjen. Ezek a nagy gazdasági czélzatok azok, a melyek ma uralják az államok egymáshoz való viszonyát és ösztönzik a nemzeteket arra, hogy minél inkább kiterjeszszék idegen fajokra és népekre nemcsak uralmukat, de gazdasági erejüket is. Ha ezek világításánál Ausztriának Magyarországhoz való viszonyát tekinteni látom, hogy azon régebbi tendenczia mellé, mely kétségkívül Magyarországnak Ausztriához való csatolására irányúi, újabban fellépett az a törekvés, a mely a magyar nemzetre nézve talán sokkal veszélyesebb, mint a kizárólag hatalmi törekvés volt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a törekvés nem áll másban, mint abban, hogy Ausztria népeinek Magyarország gazdasági élete mintegy az ő jólétüknek és mintegy az 8 gazda-ági erőforrásuknak egyik tényezőjeként odaállíttassék. Hogyan is lehetne máskép