Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-134

134. orsseágos ülés 1897. Julius 10-én, szombaton. 139 a képviselőháznak csakugyan van joga a külügyekkel behatóan foglalkozni, mert ha ezt kétségbe nem vonná, akkor a miniszterelnök űr nem tagadta volna meg azon kérelmemnek teljesítését, hogy az egykori vöröskönyv megjelenését újra javaslatba hozza, mert csakis a vöröskönyvekből tudhattuk volna meg hivatalosan a külügyi kormány ténykedéseit. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igaz ugyan, hogy a vöröskönyvben megjelent közlemények — a múltban is úgy voltak és most is úgy lennének — hogy azok csak utólagos értesítést nyújtanának. De az alkotmányosság elvei szerint egy felelős kormány csak is a már történt tényeiért felelős, ennélfogva utólagos adatokat kell, hogy nyújtson be, azért hogy tetteinek megbírálására szolgáljanak. Azon érv tehát, hogy a vöröskönyvben csak utólagos anyagot nyerne a képviselőház, önmagától elesik, holott fennáll az a sajnos tény, hogy az országgyűlés minden értesítését a külügyekre nézve hírlapi közleményekből szerezheti csak meg és kérdem, hogy helyes állapot-e az, ha egy ország képviselőháza kénytelen hírlapokból meríteni értesítéseit az állam külügyeire nézve? De rátérek felszólalásom tárgyára. Az európai diplomáczia működése szerintem nem volt szerencsés (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) a keleti kérdésben; tudvalevő, hogy minden igyekezetét oda irányította, hogy a török görög háborút megakadályozza S ez mégis kitört; tudvalevő az is, hogy igen nagy appará tussal közbelépett azért, hogy a krétai bonyodalmat megoldja és e bonyodalmak még most is fennállanak. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy az európai diplomácziának sikerült a háborút a Balkán-félszigeten lokalizálni, de az is igaz, hogy mióta a békealkudozások megkezdődtek, azóta az európai diplomáczia ismét gyengeségének adja tanújelét, mert nem bírja meggátolni azt, hogy a békealkudozások ne oly lassan folyjanak, hogy ha ez még soká igy fog tartani, akkor a két háborúskodó fél anyagilag tönkre fog menni. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Már pedig, t. ház, századunk végén oly annyira össze vannak szövődve a különböző államok érdekei a közgazdasági téren, hogy lehetetlenség volna azt állítani, hogy közömbös Magyarországra nézve az, ha két keleti állam tönkre megy, kivált tekintve azt, hogy Magyarország kereskedelme főképen a kelet felé irányúi és kell, hogy még jobban oda irányuljon, A hírlapi tudósításokból, melyek jelenleg egyedüli kútforrásaink, meglehetősen nyugtalanító híreket merítünk; így például egy távirat arról értesít, hogy a török főparancsnok, Edhem basa lemondással fenyegeti kormányát, mert nem áll jót a békealkudozások folytán felidézett fegyelmetlenség leküzdéseért a hadseregben, egy másik távsürgöny szerint maga a nagyvezér kijelenti, hogy Thesszália kiürítéseért nem vállalja magára a felelősséget, mert a török hadsereg mindig lázadással fenyeget; egy harmadik sürgöny szerint a török külügyér, Tevfik basa bújósdit játszik a nagyhatalmi követek előtt; egy negyedik sürgöny arról szól, hogy a törökök nagymérvű hadi erőt szállítanak Thesszáliába; végre egy ötödik sürgöny arról értesít, hogy a szerb és montenegrói határon seregösszpontosítások • észlelhetők. A Balkán-félszigeten tehát még mindig igen nyugtalanító állapotok vannak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Egyrészt tény, hogy Törökországnak már évtizedek óta Nagyományos politikája és ezzel igyekszik Európának a beavatkozását a török állam ügyeibe ellensúlyozni, hogy mindig és mindent elhalaszt és minden tárgyalást hosszúra nyújt. Úgy látszik, hogy a török diplomaták jól tudják, hogy az idő nagy orvos és ügyes diplomata; sok sérelmet gyógyít és sok bonyolódott kérdés az idő lefolytával magától megoldódik. Ez elvből indul ki a török kormány, mikor hosszadalmasságával az európai diplomácziát, úgyszólván, kimeríti. Azt, hogy a törököknek e politikája helyes-e vagy nem, nekünk ez országgyűlésen nincs jogunk megbírálni, de egy tény bizonyos és ezt már jogunk van kiemelni, hogy Törökországnak a helyzete az utóbbi évtizedekben folyton súlyosbodik, már pedig Magyarországra nézve nem közömbös tény, mert régi jó viszonyunk Törökországgal ismeretes. Jellemző szerintem a politikai helyzetre a keleten az, hogy Konstantinápolyban a különböző nagyhatalmak befolyása az utolsó időkben egészen megváltozott. Míg egyrészt tudvalevő volt az, hogy Konstantinápolyban az orosz akcziót tekintette a török kormány Törökországra legveszélyesebbnek ós Oroszország volt két század óta az ozmán birodalom megtestesült és elismert ellensége, a mely minden eszközzel igyekezett Nagy Péter végrendeletét érvényesíteni Törökország kárára, most pedig pár év óta azt látjuk, hogy egyszerre csak az orosz befolyás kerül túlsúlyba Konstantinápolyban és az angol befolyás egészen félretétetett, bár Anglia Nagyományos barátja volt Törökországnak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez szerintem egy igen jellemző és ránk nézve nyugtalanító tény, mert nem hihetem, hogy az a politika, a melyet Oroszország két évszázad óta folytat, egyszerre csak tényleg megváltozott volna és Oroszországban valódi barátság ébredt volna fel Törökország iránt, (Úgy van! Úgy van! a szélső bahldalm.) mint a hogy nem hihetem azt sem, hogy az a törökbarátság 18*