Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-134
184. országos ülés 1897, Julius 10-én, szombaton. 131 tessék. Ezenkívül 14 pontban sorolják fel sérelmeiket, melyek között vannak nem lényegesek is. A bizottság javaslata az, hogy a kérvény adassék ki a pénzügyminiszter urnak. Elnök: Kiadatik . . . Sima Ferencz: T. ház! Elnök: Mihez akar szólni a képviselő úr? Sima Ferencz: Ahhoz a kérvényhez, melyre nézve a bizottság javasolja, hogy adassék ki a pénzügyminiszter úrnak. Elnöki Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek előre jelentkezni a szólásra, nehogy zavar legyen. Sima Ferencz: Én a közönség petíczionális jogát igen fontosnak tartom. Ha a peticziókkal ágy bánunk el, mint a jelen ülésben, hogy vagy 60 kérvényt egyszerűen kiadunk ennek vagy annak a miniszternek, a nélkül, hogy a miniszter tartoznék számot adni a kérvény elintézéséről: kész nevetségnek tartom, hogy a közönség bármely rétegéből, vagy a hivatalos világ bármely osztályából ide kérvényt küldenek ! A kérvényezők azt remélik, hogy itt kérvényüket lelkiismeretesen megvizsgálják és elintézik. Már most kérdem, lehet e nagyobb nevetség, mint az, hogy itt a kérvényeket tömegesen kiadják a minisztereknek ? á pénzügyminiszter, kihez ezt a kérvényt is utasítani akarják, e kérvényről vagy sehogy sem intézkedik, vagy ha intézkedik is, arról a ház nem tud meg semmit. Bátor vagyok tehát indítványozni, hogy a kérvényről, melyet a képviselőház az illető minisztereknek kiad, bizonyos idő alatt a képviselőházat tájékoztassa, hogy a kérvényt az illető miniszter milyen elbánásban részesítette, mert ellenkező esetben nincs semmi értelme aimak, hogy az illetők ide forduljanak. Ez idő szerint a házszabályok megváltoztatása napirenden nines, az a jelenlegi tárgyalás tárgyát nem képezi, azonban bátor vagyok kérni, hogy a miniszter egy bizonyos határidő alatt tegyen jelentést, hogy a kérvényt milyen elbánásban részesítette, mert különben nincs semmi értelme, hogy bárki, bármilyen tárgygyal ide forduljon. Elnök: Kivan még valaki szólani? Ha nem, a vitát berekesztem és kimondom, hogy a kérvény kiadatik a pénzügyminiszternek. Sima Ferencz: Hát az én indítványommal mi történik ? Elnök: Ha a képviselő úr azt kívánja, hogy indítványa felett a ház szavazzon, akkor azt írásban kell beadnia. Molnár Antal jegyző (olvassa): A kalocsai bíróságok és ügyészség személyzete nyugdíjuk és fizetésük rendezése iránt kérvényeznek. Feszty Béla előadó: A kalocsai bíróságok és ügyészség személyzete az 1885 : XI. törvényczikk 23. §-ának módosítását kívánják. Ez a szakasz előírja azt, hogy az állami tisztviselőknek teljes nyugdíjra való jogosultsága 40 évi szolgálat után érkezik be. Kérik, hogy ez oly kép módosíttassák, hogy ezentúl a teljes nyugdíjjogosultság betöltött 30 évi szolgálat után vegye kezdetét. Kérik továbbá, hogy az 1893 IV. tői vény czikk 19. §-a módosíttassák, a mely szerint a kisebb javadalmazása tisztviselők azonnal fizetési osztályba soroztassanak. Végül kérik, hogy fizetésük után IV. osztályú kereseti adót ne fizessenek ós a nyugta-bélyeg is töröltessék. A bizottság véleménye az, hogy ezen kérvény adassék ki az igazságügyi miniszter úrnak. Elnök: Kiadatik a kérvény az igazságügyminiszter úrnak. Gr. Esterházy Kálmán }&gyz'é (olvassa); Bars, Bereg, Udvarhely, Besztercze Naszód vármegye közönsége, az államépítészeti hivatalok körül mutatkozó hiányok pótlása iránt kérvényeznek. Feszty Béla előadó: T. ház! ily irányú kérvények a háznak 32-ik és 70-ik ülésében már tárgyaltattak, a kérvényi bizottság véleménye az, hogy hivatkozással a házszabályok 195. §-ára, a kereskedelmi miniszternek adassanak ki. Elnök: Hivatkozással a házszabályok 195. §-ára, kiadatnak a kereskedelemügyi miniszternek. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa); Nógrádmegye, Udvarhelymegye és Budapest székes főváros közönsége az állami és törvényhatósági tisztviselők nyugdíjügyének egységes rendezése iránt kérvényeznek. Feszty Béla előadó: T. ház! Ily tárgyú kérvények, melyek az 1885 : XI. törvényczikk 8. §-ának módosítását kívánják, már tárgyaltattak a ház 42-ik és 70-dik ülésében. A kérvényi bizottság véleménye, hogy a házszabályok 195. §-ára való hivatkozással kiadaudók a belügyminiszternek. Elnök: Hivatkozással a házszabályok 195. §-ára, kiadatnak a belügy mini szíernek. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa); Técsy Lajos 1848/49. évi nyugalmazott honvédhadnagy nyugdíjemelés iránt kérvényez. Feszty Béla előadó: Técsy Lajos í 848 — 49-es nyugalmazott honvédhadnagy kérvényében előadván mindenekelőtt azt, hogy 21 forint ha fi nyugdíjat élvez, sérelemként felhozza, hogy ő ebből meg nem élhet és fizetésének gyarapítását óhajtotta volna. Nagy-Kőrös városához fordult segélyért, majd a megyéhez, járásbírósághoz, minisztériumhoz és végűi ő Felségéhez, majd az országos honvédsegélyző egylethez. Mindenhonnan el lett utasítva. Addig, míg ügye parlamenti úton megvizsgáltatik, kéri, hogy 75 forint állapíttassák meg részére lakdíj czímén, a mennyiben 17 <