Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-133

108 138. országos ülés 1897. Julius 9-én, pénteken. tották magukat hivatottnak, vagy e pártot nem tartották érdemesnek, hogy felvilágosítással szolgáljanak és az adatokat nyíltan és határozottan előtérj eszszék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én csak elvi téren vitatkozom, t. ház, így kijelentem, hogy meggyőződésem szerint a kiegyezési törvények alapján, ha már a közös vámterület fen maradna is, Magyarországtól ezen prémiumhoz több hozzájárulás nem kívánható, mint a mennyi a magyar czukorgyárak által termelt répából a külföldre való kivitel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És most kérdem, azon czukorrépát termelő urak, mikor kérvényekkel sietnek ide, maguknak és a közgazdaságnak érdekében nem helyesebben cselekedtek volna-e, ha azon felirataikban azt kérték volna a t. kormánytól, hogy ha már ez a prémium megszavaztatik, köttessék ki, hogy a mily arányban fogunk mi ezen prémiumhoz hozzájárulni, olyan arányban állíttassanak fel az osztrák czukorgyárakkal szemben Magyarország területén czukorgyárak. Addig pedig, míg az az idő eljön, mert az egyszerre nem történhet, hogy azok a czukorgyárak szövetkezeti alapon itt is és oly számban felállíttassanak, addig kérték volna a kormánytól, hogy ha már ezen prémiumhoz hozzájárulunk, biztosíttassák a magyar czukorgyárak részére az, hogy ők olyan mennyiségben vihessenek ki általuk termelt czukrot külföldre, mint a milyen mértékben a prémiumhoz mi hozzájárultunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezzel — azt hiszem — többet használtak volna azon czukorrépát termelő földbirtokos és nem földbirtokos urak önmaguknak és a közgazdaságnak. De ezt nem tették, mert ezzel sem tettek volna a t. kormánynak kedves szolgálatot. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most, mikor iparunk oly válságos helyzetbe jutott, vájjon mit tapasztalunk? Azt tapasztaljuk, hogy Ausztria Magyarországnak nemcsak összes nyersterményeit dolgozza fel, hanem ezenkívül még külföldről bevisz félig készített árúczikkeket, azokat műiparczikkekuek készíti el és azokat is mind itt Magyarországon értékesíti. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez az oka annak, hogy Ausztria gazdag és virágzó iparos állammá lehetett. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.)MA pedig oda jutottunk, hogy a magyar gazdaközönség a maga nyers árúit igen csekély árért kénytelen eladni és kénytelen eladni azon drága szövetségeseinknek, a kiknek a közös vámterület keretében az általa készített iparczikkekért évenként olyan sok millió tributomot fizetünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, f. ház, erről a térről csak egyetlen példát legyen szabad felhoznom. Ott van például a hajdan virágozni kezdett szövőipar. Ma mit látunk? A magyar termelő, a gazda igen csekély árért eladja a gyapjút a kiskereskedőnek, ez eladja a nagykereskedőnek, ez az osztrák nagykereskedőnek, az osztrák nagykereskedő pedig eladja az osztrák gyárosnak, az a gyáros posztót készíttet belőle, a készített posztót aztán eladja az osztrák nagykereskedőnek, ez eladja a magyar nagykereskedőnek, ez eladja a magyar kiskereskedőnek, ez eladja a szabónak és mikor a magyar ember a ma<ra egyetlen ünneplő ruháját abból elkészítteti és azon ünneplő ruházatot magára veszi, vagy nem tudja, vagy elfelejti, mennyi tributumot fizetett a közös vámteriilet keretében annak az osztrák iparnak (Igaz I Úgy van! a szélső baloldalon.) azon szövetért, a melyből az ő ruhája készült De ha így vagyunk, még csak egyetlenegy kérdést vetek fel: Vájjon mit nyertünk mi ezért cserébe ? Mivel viszonoztatott mindez, a mit mi vesztettünk, mit nyertünk viszonzásul mezőgazdasági téren — mert hiszen mi első sorban földinívelő nemzet vagyunk ? Én az országnak sok vidékén megfordultam, dicsekedve mondhatom, mert dicsekedésemnek és szerencsémnek tartom, hogy az országban igen sok földbirtokossal vagyok ismeretségben. Mikor velük találkozom és ezen kérdésekről beszélgetünk, egyaránt azon nyilatkozatot hallom és arról győződtem meg, hogy Magyarországon nemcsak a munkás-kérdés az, a mely aggasztó, hanem a munkáskérdéssel együtt egy sokkal nagyobb és végkövetkezményeiben veszélyesebb helyzet az, mely elé jutottunk. Magyarország ma már úgy a nagybirtokos-, mint a középbirtokos- és kisbirtokos-osztály bizonyos válságba jutott. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Vannak még a nagybirtokosok közt — sőt vannak a népből szorgalmuk útján meggazdagodott kisbirtokosok közt is egyesek, a kik a válságot kiállják, sőt némi előhaladást is tudnak szorgalmuk, takarékosságuk által felmutatni, de merem állítani, hogy főképen a magyar birtokos középosztálynak helyzete ma már olyan, a mely teljesen és megdöbbentő mértékben válságos. (Igaz! Úgy van! a bal- és szé'ső baloldalon.) Azok a kiszámíthatatlan köz- és magánterhek, adók, adósságok, az osztrák verseny, az osztrák túlkövetelés, a hazai kormány, az uralkodó politikai rendszer, az uzsora, a nemzeti ipar és kereskedelem hiánya: mindezek úgy megnehezedtek ma már a nagy-, közép- és kisbirtokos-osztályainkon, hogy azoknak tagjai kisebb vagy nagyobb válsággal küzdenek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ha mi ezen a téren tovább haladunk, és ha politikai és közgazdasági rendszerváltozás által új helyzetet teremteni nem igyekszünk: akkor előbb vagy utóbb, de el fog következni az idő, mikor néhány nagybirtokos, a holtkéz, a pénztőzsérek ligája és a proletárok milliói fog-