Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-117

70 117. országos ülés 1897. jnnlus 18-án, pénteken. cseppet sem csodálkozom azon, hogy a t. miniszterelnök urnak nagyon tetszett, nagyon helyeselte ezt a kormány hatalmának növekedése czéljából feltalált újabb eszmét, a parlamentarizmus megvédésének eszméjét. Ezen — mondom — nem csodálkozom, sőt még azon sem csodálkozom, hogy azután nagy büszkeséggel a t. miniszterelnök úr — legalább a lapok híre szerint — azt mondotta, hogy a ki kompromisszumot keres, az keressen egyszersmind más miniszterelnököt. Hát, t. ház, én ezeken nem csodálkozom, — mondom — hanem azon aztán nagyon csodálkozom, hogy nem akadt abban a nagy pártban csak egyetlen egy sem, nem akadt még azon bátor férfiak között sem, a kik még nemrégen ezen 16. § t határozottan aggályosnak, veszedelmesnek tartották; hogy nem akadt egyetlen egy sem, a ki a miniszterelnök urat szavánál fogta volna. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után, t. ház, engedtessék meg nekem, (Sálijuk!) hogy magának a t. igazságügy miniszter úrnak egy kissé ugyan megváltoztatott, de nagyjában hasonló szavaival fejezzem be beszédemet. A t. igazságügyminiszter úr ugyanis az 1848-iki törvényre czélozva, azt mondta, hogy ha egy törvényt az élet szükségletei túlhaladtak, úgy, hogy az a maga kihatásában a közjóra veszélyessé válik, minden józan törvényhozónak kötelessége annak reformálása. Én pedig azt mondom, hogy ha egy törvényjavaslatról a pro és kontra felhozott érvek alapján kiderül, hogy az nemcsak hogy az élet szükségleteinek meg nem felel, hanem a közjóra, az alkotmányra és közszabadságra határozottan és valóban veszélyes: minden józan törvényhozónak kötelessége annak a törvényjavaslatnak elvetése. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Rakovszky István jegyző: Buzáth Ferencz ! Buzáth Ferencz: T. képviselőház! Pártunk részéről Marsovszky Eudre t. barátom kifejezte álláspontunkat és azzal én tökéletesen egyetértek. Ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, hogy a hosszúra nyúló vitában szavazatomat indokoljam T. ház! Az esküdtbíróságok szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával kifejezést adtam aggodalmaimnak, hogy az önök politikája következtében széttagolt társadalom alkalmas lesz-e azon fontos misszió betöltésére, a melyre felhasználtatni czéloztatik. A t. igazságügyminiszter akkori beszédjének értelme az volt, hogy a mai társadalom jogérzéke oly mértékben van kifejlődve, hogy a modern állam belső berendezése elé többé akadályokat nem gördíthetünk. És most, midőn a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk és az illetékességnek megállapításáról van szó, az önök mostaui álláspontja az akkoritól eltérőleg az, hogy nem látnak garancziát arra nézve, hogy az esküdtbíróságok a magánbecsület és rágalmazási esetekben a kellő védelmet fogják nyújtaiű. T. ház! Társadalmi és politikai szempontból kívánom nézetemet megindokolni. Jogi szempontból az ellenzék kiváló jogászai a bizonyítékoknak oly tömegét állították föl, hogy szinte sajnálatos látvány volt azt a kínos vergődést látni, a melylyel a t. igazságügyminiszter úr ezen érvek ellen legutóbbi beszédje alkalmával védekezni igyekezett. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mindenekelőtt kétségbe kell vonnom a javaslatnak őszinteségét, daczára annak, hogy a t. miniszter úr állításának bizonyítására már a szenteket is segítségül hívta. Engedje meg, hogy ezt egyébnek ne tartsam, mint azon gyarló emberi tulajdonságnak, hogy azzal csikarja ki pártja részéről a már iránta megingott bizalmat. Elfogulatlanul mérlegelem a mindkét oldalról jövő érveléseket, a melyekajavaslat mellett és ellen fölhozattak, és azok mérlegelése után azon eredményre jutok, hogy a mint ember és ember között alkotást tekintve, különbséget tenni, s a mint az elemeket apróbb részekre osztani nem lehet, épúgy nem lehet a becsület fogalmát sem magán- és közbecsületre osztályozni. A becsület elbírálására tehát két fórumot felállítani nem lehet. Ez sem nem jogos, sem nem méltányos, sem nem igazságos, sőt a jogegyenlőség nagy elvénél fogva az abszurdumig képtelenség is. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ugyanazért, t. ház, a becsületttgy elbírálására csak egy fóru uot lehet rendszeresíteni. E javaslatnál tehát csak arról lehet szó, hogy az összes becsületbeli ügyek, tehát úgy a magán-, mint a közbecsület ügyei, továbbá is az esküdtszék hatáskörében Nagyassanak-e, vagy onnan mind elvétessenek-e? Lássuk tehát, hol részesül nagyobb védelemben a becsület ügye, az esküdtbíróságok kebelében alakított zsűrinél, vagy a szakbíróságoknál ? A becsület fogalma, t. ház, a társadalom fogalmával össze van forrva és attól semmiféle törvényes intézkedéssel elválasztani nem lehet. Az ennek ellenében alkotott törvények tehát ép azokat hoznák visszás helyzetbe, a kiknek midőn becsületük védelmét keresik, nem volna megadva a mód és alkalom arra, hogy azt azou társadalomban keressék, melyben élnek és melynek ítélete egyedül lehet megnyugtató az illetőkre nézve, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) annyival inkább, mert niaes ember, a kiről maga a társadalom ítéletet ne formálna. Hiszen az emberek egymás közötti érintkezését