Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-116

46 116. országos ttlés 1897. június 16-án, szerdán. lenségek veszélyeztetnék, esetleg megsemmisíthetnék a magyar nemzet alkotmányjogait, vagy pedig az uralkodásra hivatottak valamelyike az országgyűlést szétzavarja vagy egybe sem hívja, hanem kardjára ütve, azt mondja, hogy »a ti alkotmányotok az én akaratom«, vájjon a nemzet az ilyen törvénytelenség és erőszakkal szemben melyik hadsereggel és fegyverrel tudná megvédelmezni és visszaszerezni alkotmányát? Talán a közös hadsereggel, a mely mindenre lehet alkalmas, csak arra nem, hogy a jelzett szomorú viszonyok között a magyar nemzet alkotmányáért csak egy lépést is tegyen. Vagy talán a magyar nemzet hadseregével, a honvédséggel ? Az általam jelzett esetben a nemzet képviselete, vagy a nemzet nevében a hatalmat gyakorló bízhatik-e a honvédség hazafiságában, erejében, fegyverében? Ugyebár nem! Mert a honvédség csak elvben és papiroson a mienk és mieink az áldozatok, a melyeket érette viselünk. De ez a honvédség tényleg nem a mienk és nem kizárólag az egységes és osztatlan magyar nemzeté. Azt elismerem, hogy ha a trón vagy a dinasztia veszélyben forog, hogy akkor úgy a közös hadsereg, mint különösen a magyar honvédség helyt fognak állani. Azt is elismerem, hogy ha a közös kalap alá vont Ausztria és Magyarországnak területi épsége vagy egyéb közös érdekei külellenség által meg fognak támadtatni, úgy a közös hadsereg, valamint a honvédség képzettségére és erejére nyugodt lélekkel számíthatunk. De vájjon számíthatunk-e rá akkor, hámi magyarok kizárólag az Ausztriától teljesen önálló és politikailag külön egészet képező Magyarországnak saját közvetlen érdekei forognak koezkán, vagy nemzeti léte, alkotmányos élete, vagy területi épsége veszélyeztetik épen azok részéről, a kikhez szerencsétlen közjogi viszonyainknál fogva oly erősen fűzve és lánezolva vagyunk? Ne vegye rossz néven tőlem a t. képviselőház ezen őszinteségemet, de valahányszor a nemzet képviselete itt a törvényhozás termében újabb és újabb áldozatokra hivatik fel, akár a közös hadsereg, akár a honvédség részére, én mindannyiszor aggódva nézek bele a bizonytalan jövőbe, mert tartok tőle, hogy a nemzet erejét kiszivattyúzó vér- és pénzáldozatoknak többnyire csak idegen érdekek veszik hasznát és hogy az a drága fegyver, a melyet nagy nélkülözések árán adunk fiaink kezébe, az még valamikor — Isten őrizzen meg tőle — ellenünk is lesz fordítható. Ezért fázom én, midőn a nemzet ismételt megterheltetéséről van szó, és az elmondottak nagy okát képezik annak, hogy semmiféle törvényjavaslatot, a mely a közös hadseregre, vagy a honvédségre vonatkozik, én el nem fogadhatok, valamint nem fogadhatom el a most előttünk fekvő törvényjavaslatot sem azért, mert annak eredeti rendeltetése, a mi nyíltan bevallott czélját is képezi, hogy a már annyira megterhelt magyar nemzetnek pénzén, a közös hadsereg számára tiszteket neveljen. Tökéletesen igaza van Thaly Kálmán t. képviselőtársamnak, a ki tegnapi beszédében jelezte azt, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása esetén az országra háruló teher nem egyéb, mint titkos quóta felemelés és itt van a természetes magyarázata annak, hogy miért lepte meg a honvédelmi miniszter ezen törvényjavaslattal oly hirtelen az országot. A quóta kérdése fel van függesztve, tehát a míg annak tárgyalása előkerül, idő és alkalom kell arra, hogy azon kérdésekre nézve, a melyek belevonhatók a quótába, már Magyarország jelentékenyen megterheltessék, (Úgy van! a szélső halóidalon.) hogy aztán a kormányférfiak dicsekedhessenek azzal, hogy a quótát nem emelték fel olyan magasra. Igen, a közös költségvetés terhére kellett volna létesíteni közös hadseregbeli tisztképzőintézeteket ; (Mozgás a szélső baloldalon.) ezt megkerülik és ezért előáilanak azzal, hogy a magyar nemzet terhére a magyar nép adóiból csinálnak egy honvéd nevelő- és képző-intézetet azért, hogy a kiképzetteknek azután megengedtessék az, hogy a közös hadseregbe szépen átmehessenek. Itt, ha jól megfigyeljük a dolgot, egy kétszázaléknyi qnótáról van szó. Ezt a kétszázaiékot akarja az igen tisztelt kormány megtakarítani u egészen a nemzet nyakába sózni, hogy azután dicsekedjék vele annak idején, hogy Bécsben a quótára nézve milyen eredményeket tudott elérni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az a törvényjavaslat, a mely most tárgyalás alatt van, ezt a ezímet viseli: »honvéd nevelő- és képző-intézetekről«, tehát kétségtelen, hogy a magyar királyi honvédség részére akar tiszteket képezni. De nemcsak a czím, hanem ha megnézzük a törvényjavaslat indokolását, lépésről-lépésre a miniszter fájó érzéssel panaszkodik arról, hogy »ime koezkán van a honvédségnek harezképessége; nincsenek tisztek, azt a nagy szükségletet a tartalékból vagy a közös hadseregből átlépettekből kell fedezni; oly nagy a hiány, annyira hátra vagyunk a honvédtisztek tekintetében«. Az indokolásnak bevezető része is kétségtelenné teszi azt, hogy a honvédség kiképzésére a belszolgálat ellátására és általában a honvédség bel értékének emelésére feltétlenül szükséges a tiszti békeállománynak betöltése. És mit mond későbben? Azt, hogy »e tekintetben, tudniillik a honvédtiszti létszám tekintetében még kedvezőtlenebb viszonyok bekövetkezésétől kell tartani«; alig egypár sorral alább azt mondja: »már a folyó évben igen jelentékeny