Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-115
115. országos ülés 1897. június 15-én, kedden. 35 miniszterek, de akkor is, mikor más miniszterek háta megett ültek és azok is, kik most az ő hátuk megett ülnek, évtizednél tovább elkövettek minden tőlük telhetőt és minden lehetőt, hogy ezt az eszmét érvényesülni ne engedjék; kicsinyelni, nevetségessé tenni igyekeztek egyfelől lefelé, másfelől pedig felfelé igyekeztek úgy tüntetni föl, hogy az exorbitáns, közveszélyes követelmény, igyekeztek arra, hogy ezen törekvés miatt gróf Apponyi Albertet és a nemzeti pártot úgy tüntessék föl, hogy kormányképtelenek. (Helyeslés balfelöl.) És ha most mégis utat tört magának az eszme, ez a történelmi tények szerint nem a t. uraknak az érdeme és a dicsősége és nem az ő törekvésüknek tulajdonítandó, a mely törekvés ezzel homlokegyenest ellenkező volt, hanem igenis tulajdonítható egyfelől amaz általános európai konstellácziónak, annak a ma gában véve sajnos körülménynek, hogy az összes hatalmak folyton törekednek és kénytelenek törekedni, hogy kiterjeszszék véderejük kereteit és szaporítsák a tiszteket; és tulajdonítható annak, hogy akkor, mikor a nemzet áldozatkészségéhez kell fordulni, mert a törvényjavaslatban áldozatokról is van szó, a mint azt több szónok kiemelte, mert mi a magunk pénzén fogunk nevelni a közös hadsereg számára tiszteket, Ausztria pedig nem fog nevelni a maga pénzén, hanem csakis úgy, mint eddig, közös pénzen — midőn tehát fokozott áldozatkészségről van szó és a nemzet áldozatkészségéhez kell újra folyamodni, akkor fordulni kell a nemzet lelkesedéséhez is. De mindenekfelett és mindenekelőtt tulajdonítandó az, hogy az eszme utat tört magának, gróf Apponyi Albertnek (Élénk éljenzés balfelöl.) és az ő elvbarátainak, a kik évtizedeken át kitartó, lankadatlan, törhetlen küzdelemben hazafias kitartással és államférfiúi belátással elhárítottak a kapaczitáezió útján minden akadályt, mely az eszme győzelme ellen feltorlaszoltatott. És ha mégis úgy áll a dolog, hogy most nem gróf Apponyi Albert és barátai vannak hivatva az eszmét megvalósítani, hanem a t. miniszter urak, az ismét nem az ő érdemük, hanem inkább bűnük, mert ez kizárólag onnan ered, hogy a mi alkotmányunk megvan hámi sítva és <i parlamentarizmus nálunk fejetetejére van állítva. (Igás! Úgy van! balfelöl.) Más parlamentáris államokban a politikusok politikai elveikkel állanak és buknak. Azokkal mennek át a kormányról az ellenzék padjaira, ha ott hajótörést szenvedtek és viszont az ellenzékről a kormány padjaira, ha az általuk hír detett eszmék diadalra jutottak. Ez pedig, t. ház, nemcsak a politikai és a férfiúi dígnitás kérdése, hanem messzemenő politikai fontosságú kérdés, mert e nélkül, mint nálunk is bekövetkezett, a közélet fokról-fokra hanyatlik, a közzavar nőttön nő és a t. kormány képes ugyan többséget, nagy többséget kicsikarni messzemenő vesztegetéssel és erőhatalommal, képes ideig-óráig a materiális rendet fegyveres erővel fentartani, mint azt a közelebbi napokban is tapasztaltuk, az ország legkülönbözőbb pontjain, de képtelen fentartani a morális rendet. Mert honnan jöjjön a megnyugvás érzete a kormányzatoknál, ha látják, hogy azok, a kik politikájukkal újra meg újra csődöt mondani kénytelenek, mégis tovább akarják folytatni az üzletet. És honnan jöjjön a hit, hogy a kormányzókat megggyőződés és a közérdek vezeti, nem pedig az, hogy minden körülmények és változatok közt megmaradjanak a hatalmon. Eszébe jut az embernek az a vidéki színész, a ki midőn direktora kérdezte, hogy minő szerepkörre vállalkozik, azt mondta, hogy én vállalkozom minden szerepkörre, eljátszom a hősszerelmest és a szende szüzet, az apát és a mamát is, ez nálam csak a gázsi kérdése, (Derültség.) Nálunk is, t. ház, vállalkoznak minden szerepkörre. Emlékezzünk arra, t. ház, hogy ugyanazok, a kik körmükszakadtáig ellenezték a közigazgatás államosítását, vállalkoztak reá, hogy ezt megvalósítsák, és midőn ez nem ment, vállalkoztak arra, hogy levették a napirendről ós a helyett vállalkoztak a házasság és a család államosítására és láttuk, hogy azok, a kik hosszú évtizedeken át leszavazták a polgári házasság behozatalára vonatkozó minden indítványt, vállalkoztak legtúlzóbb formájának behozatalára. És most, t. ház, mit látunk? Azt, hogy egy homályos éjszakának néma csendjében a legnagyobb titok leple alatt az ellentábor vezérsátoráról elemelik a zászlót, melyet oly sokáig ostromoltak, és egy szép reggelen arra virradunk, hogy az a zászló az ő vezérsátorukra van kitűzve. Mert igaz, hogy a politika az exigencziák tudománya, de úgy látszik, hogy nemcsak az exigenczia tudománya, hanem még inkább az exisztencziák tudománya. (Derültség.) Ha, t. ház, mindebben van valami elcsüggesztő, tagadhatatlan, hogy van ebben valami bátorító és vigasztaló is. Nem egyszer támadják meg az ellenzéket és nevezetesen épen gróf Apponyi Albertet és barátait azzal, hogy gróf Apponyi Albert egész életében nem dolgozott semmit sem; az ő ellenzéki működése meddő működés; pozitív alkotás az ő működésében egyáltalán nem létezett; erre ő nem is törekedett, mert dolgozni csak azok dolgoztak, csak azokról lehet ezt elismerni, a kik ezt dokumentálni tudják, hivatalokkal, czímekkel, rangokkal és ha semmi egyébbel nem, legabí.bb prezen^z5*
