Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-121

156 121. országos ülés 1897. június 23-án, szerdán. olyan bün, a melyre abszolút szükséges, hogy egy éven aluli; nincs olyan bün, a melynél abszolúte szükséges, hogy egy éven felüli szaszabadságvesztés-büntetés szabassák ki. Tehát, a midőn a miniszter úr ezt vonta meg határnak, akkor képtelenséget követett el, mert (Halljuk ! Halljuk!) a gyakorlati életben, daczára annak, hogy a miniszter úr a hatásköröket ekként határozza meg, be fog következni, hogy a járásbíróságok súlyosabb Ítéleteket fognak kimérni ugyanegyneniű bűnre, mint a törvényszékek és a törvényszékek súlyosabb szabadságvesztés-büntetést fognak kimérni, mint esetleg az oly ügyekben, a melyek az esküdtszék elé tartoznak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ügy vagyunk meggyőződve, hogy az a meghatározás, a mely a törvényjavaslatban foglaltatik, teljesen elhibázott (Helyeslés a szélső baloldalon.) és hogy a bírói hatáskör — hogy úgy mondjam — eltagolását, ennek határát elvileg is meg lehet és meg kell határozni. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Akkor tehát, midőn az igazságügyminiszter úr a büntető perrendtartás alkalmával az esküdtszékek behozatalát és felállítását szükségesnek tartotta, ezzel beismerte azt, hogy a rendes bíróságok működése bizonyos tekintetben, bizonyos irányban a közkövetelményeknek nem felel meg. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebből folyólag, ha meg akarta ós meg kellett határozni, melyek azon bűnök, a melyeknek elbírálása az esküdtszékek elébe tartozik, fel kellett volna állítania a válaszfalat. Ez pedig elvileg nem lehetett volna más, mint az esküdtszék elé utalni mindazon eseteket s mindazon bűnöket, a melyekre vonatkozólag az intézkedés közmegnyugvást csakis ügy lesz képes előidézni, ha abban nemcsak kinevezett állandó szakbírák, hanem a polgárok polgártársai is ítélnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Szükséges lett volna tehát az esküdtszékek elé utalni mindazon eseteket, tekintet nélkül azokra, a melyekre büntetést szab a törvény, a bol az egyes a közhatalommal jön kollizióba; szükséges lett volna oda utalni mindazon ügyeket, a melyek a közhatalom ellenőrzéséből származnak nem egyszer és oda kellett volna utalni mindazon ügyeket, a melyekben ma nem egyszer a kinevezett bírónak lelkiismeretén kell erőszakot tenni, vagy pedig valóságos mártírrá kell lenni, hogy az ügyet objektíve, tárgyilagosan bírálhassa el. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy e tekintetben mennyire retrográd, mennyire reakczíonárius ez a törvényjavaslat, azt legjobban bizonyítja Pulszky Ágost képviselő urnak egy hivatkozása. Azt kérdezte ugyanis a t. képviselő úr, hogy miért mondhatjuk mi azt és mi okon, hogy reakczíonárius ez a törvényjavaslat, hisz ott, hol reakczíonárius formára találunk, találhatunk példát arra, hogy a magánosok elleni sérelmek az esküdtszék elé utasíttattak, de a közhivatalnokok, a közhatalom kezelői elleni sérelmek az esküdtszékektől mindig elvonattak. Pulszky Ágost képviselő úr szerint tehát a reakczió egyik főkritériuma az, vájjon a közhatalom kezelői elleni sérelmek elvonattak-e az esküdtszékektől. Hát nézzük meg, t. ház, hogy e tekintetben mit utal a törvényjavaslat az esküdtszékekhez. Semmit mást, mint a büntető törvény 195. §-a esetében a személyes szabadság azon megsértését, ha valakit 3 hónapon túl tartanak fogva ítélet nélkül, vagy ítélet ellenére. Hát kérdem a t. miniszter urat, vájjon fordult-e elő egész Magyarországon egyetlenegy ilyen eset? Azt hiszem, nem. De ezt az egyetlen egy esetet is azon tapasztalat alapján utalta az esküdtszékekhez, hogy ilyen eset úgy sem fordul elő. Azonkívül oda utalta a 469. §-nak a megvesztegetésre vonatkozó eseteit. Nohát, azt is tudjuk, hogy ezek az esetek olyanok, a melyeknek egy része vagy soha be nem bizonyítható, másik része pedig, Magyarországon legalább, hála Istennek, idáig vagy épen nem, vagy csak nagyon elvétve fordulhatott elő. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Tehát mindazon bűnöknek egész mezejét, melyek a közhatalom gyakorlására vonatkoznak, a miniszter úr mind elvonta az esküdtektől. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha tehát áll Pulszky Ágost képviselő úrnak az az axiómája, a mit felállított, — pedig áll — hogy annak, vájjon reakczionánus-e a törvény, az a kritériuma, hogy a közhatalom elleni sérelmek az esküdtszékek elé utaltatnak-e vagy nem, akkor maga Pulszky Ágost képviselő úr mondta ki a legridegebb ítéletet a javaslat felett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen töivéuyjavaslat szerint, t. ház, a közigazgatási bíráskodás fentartatik. Bocsánat a kifejezésért, de ez a közigazgatási bíráskodás csakugyan szégyenfoltja a mi törvényhozásunknak. Tudja mindenki, a ki tudni akarja, látja mindenki, a ki szemét be nem hunyja, hogy az a közigazgatási bíráskodás a zsarnokságnak az a neme, a mely majdnem elviselhetetlenné válik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ha ráér a t. igazságügyminiszter úr egyéb foglalkozásai közt, (Derültség a szélsőbalon.) nézzen bele ebbe a közigazgatási bíráskodásba és meg fogja találni, hogy abban három eset közül kettő Justizmord-ot foglal magában. Hiszen ott nem arról van szó, hogy mérlegelik-e a bizonyítékokat vagy nem, hanem iegtöbb esetben, majdnem kizárólag minden esetben, arról van szó, hogy ki az, a kit el kell, vagy nem kell elítélni. És ha aztán arra a szerencsétlen ellenzéki emberre azt mondják, hogy vadászott, akkor jobb, ha az