Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-121

121. országos ülés 1897. jnnius 23-án, szerdán. jr^ édes apját ölte volna meg, mert azt bizonyíthatja, hogy nem tette, hanem oly ember nincs Magyarországon, a ki be tudja bizonyítani, ha ráfogják, hogy nem vadászott. És mit mond még a t. miniszter úr indokolásában? Azt, hogy az a gyönyörűséges eljárás, a mely már végelkeseredésre viszi a közönséget, a mennyiben lehetséges, a perrendtartáshoz alkalmazkodjék ezután, természetese a ismét felhatalmazás alapján kiadandó rendelet értelmében. Tudjuk, t. ház, szánkban van az íze, hogy milyenek az ilyen kormányintézkedések; (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) előttünk a példa, mert ha lehetséges volt a büntető perrendtartás álláspontjáról ide visszalépni ezen javaslatnak az álláspontjára, akkor előre a szánkban lehet az íze annak a kormányintézkedésnek, a mely ezen törvényjavaslat alapján keletkezni fog (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az én meggyőződésem szerint a legnagyobb sérelem, a melyet a törvényjavaslat inaugurálni volna hivatva, a kivételes bíróságok rendszere. Nagyon csodálkoznám, ha úgy volna, de nem szabad, hogy úgy legyen, hogy a miniszter úr ne tndná azt, hogy mi volt tulajdonkép a kivételes bíróságok keletkezésének egyáltalában, különöseu Magyarországon az oka. Tudjuk nagyon jól — persze abban az időben, mi<or Zsigárdy Gyula képviselő úr szerint Magyarországon igazságszolgáltatás még nem volt, — (Derültség balfelöl.) hogy ha nem is uévszerint, hanem lényegében Magyarországon mindenkor esküdtek ítéltek. Magyarországon mindenkor elv volt az: ítéljenek felettem Istenem és polgártársaim. Mert köztudomású dolog, — kell, hogy a miniszter úr is tudja — hogy Magyarországon a büntetőbíróságokat a megyék autonomikus joguknál fogva évről-évre saját tagjaikból alakították meg, sőt még azoknak elnökeit is maguk választották. Ez pedig, — úgy hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni — formájában más ugyan, de lényegében semmi más, mint esküdtszék. (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) Ebből folyólag nagyon természetes volt a hatalomnak az az aggodalma, hogy olyan ügyeket a pol gárok ítélkezésétől elvonjon — ép úgy, mint most történik — melyek a hatalommal való kollizióból erednek. Elvonták természetesen a rendes bíróságoktól például a nota-pereket és relegálták azokat a kinevezett bíróság ítélkezése alá. De hát helyes ez az elkülönítés, t. miniszter úr? Nem helyes általában, csirájában; mert attól, hogy polgártársai ítéljenek fölötte, senkit elvonni nem szabad. De épen nem helyes a mai viszonyok között, mert hiszen azt hinném, azáltal az a bíró sem okosabb, sem megbízhatóbb, sem korrektebb nem lesz, ha például nem Pécsett, hanem Kaposvárott lakik. Én tehát a kivételes bíróságoknak elvből ellensége vagyok és semmi olyan törvényjavaslatot, a mely ezen alapill, el nem fogadok. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Igaza van Emmer Kornél t. képviselőtársamnak, hogy a 16. §. rendelkezése, a mennyiben a sajtóbíróságra vonatkozik és e tekintetben kivételes bíróságot állít fel, tulajdonképen nem ok arra, hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban visszautasítsuk, mert hisz annak azt a pár sorát egyszerűen ki lehet törölni a részletes tárgyalás alkalmával és akkor a sérelem orvosolva van. És ha én mégis azt teszem, hogy ez okból is, már általánosságban visszautasítom a javaslatot, teszem azt azért, hogy véghetetlen megbotránkozásomnak adjak kifejezést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mit akar ez az intézkedés, t. képviselőház? Azt akarja, hogy a sajtóügyek egy része vonassák el az esküdtszékedtől és az azok feletti bíráskodás utasíttassák a rendes törvényszékekhez; tehát, más szavakkal, azt akarja ez a törvényjavaslat, hogy a sajtó útján elkövetett bűnök és vétségek felett, — legalább egy részük felett — kivételes bíróság ítélkezzék. Hát igaza van Plósz Sándor t. képviselő úrnak: ez is elv, csakhogy elfogadhatatlan, gonosz elv. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De abban már nincsen igaza a miniszter urnak, midőn ideáll elénk és azt mondja, hogy ő ezen törvényjavas lattal az 1848-iki törvény intenczióinak akar eleget tenni. . T. ház! Élünk mi, vagy álmodunk? A miniszter úr mi ellenünk akarj 1848-iki törvény intcnczióit érvényesíteni, és mi vagyunk, a 48-as párt, azok, a kik őt ebbben a dicső munkájában megakadályozzuk ? (Tetszés a szélső baloldalon.) Valóban, t. ház, azt kell hinni az embernek, hogy nincsen ébreu, hanem álmodik és álmában látja azt a felfordult országot, a hol a gyermek szoptatja anyját, a hol a ló hajtja a kocsit, a hol az ökör szánt a béresen. (Élénk tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) No, t. miniszter úr, ilyen blaszfémiát ebben a házban még csakugyan nem mondott senki. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az 1848-iki törvény kizárja a sajtóügyekben a kivételes bíróságokat. A miniszter úr mit akar? A kivételes bíróságokat akarja a sajtóügyekben statuálni, tehát épen ellenkezőjét annak, a mi az 1848-iki törvényben világosan, határozottan bennfoglaltatik (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) és mégis azt mondja a miniszter úr, hogy ő annak intenczióit akarja érvényesíteni. Hát vagy megérti a miniszter úr azt a pontot, vagy nem érti. Ha nem