Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-118

J(j4< 118. országos ülés 1897. június 13-éu, szombaton. urakhoz, hogy ők valahára tájékoztassák a magyar közvéleményt és Magyarországot közmegnyugvás érdekében aziránt, hogy melyek azok az intézkedések, a melyeket ad hoc és melyek azok az intézkedések, a melyeket a bajok állandó orvoslása érdekében a kormány tervez. Mert &2, t. ház, a mi legközelebb a magyar parlamentben megtörtént, hogy a t. belügyminiszter úr megnyugtatta a házat azzal, hogy gondoskodni fog katonaságról, csendőrökről és a munkás és gazda közt esetleg támadt peres különbséget erőhatalommal rendszabályozzäk meg: ez még ad hoc intézkedésnek is a legveszélyesebb és nem jelent egyebet, mint azt a rémuralmi irányt, melyet a t. kormány összes intézkedéseivel az államkormányzat minden vonalán inaugurál. E kérdésnél nem pusztán a munkások sorsáról, a gazda jobb voltáról, a nyári termés megmentéséről, hanem a magyar Alföld népének kebelében dúló békétlenség és elégedetlenség megszüntetéséről, a köznyugalom és vagyonbiztonság megmentéséről van szó. E felett szuronyos csendőrös és katonás intézkedések mellett csak az esetre szabad a parlamentnek napirendre térni, ha semmi érzéke sincs azon nagy veszély iránt, mely az Alföldet fenyegeti, vagy ha oly nagy bizalommal van a kormány intézkedései iránt, hogy senki sincs a házban, kinek aggálya lehetne a tekintetben, hogy a kormány intézkedései mmcsak nem növelik, de enyhíteni fogják ott a bajt. Már pedig én úgy látom, a heh színéről szemlélve a dolgot, hogy a kormány eddigi intézkedései nemhogy odavezetnének, hogy békés kiegyenlítés folytán a, termés eltakarítása beké vei és közmegelégedésre történnék és ezáltal a közvagyon megmentetnék, hanein ezen intézkedések egyenes felhívást intéznek még a munkások békésebb tömegéhez is, mikor az a munkás azt látja, hogy nem egy békítő szó az a főszolgabíró, az alispán és főispán részéről, a mely a munkás és gazda közti különbséget ki akarja egyenlíteni, hanem az, hogy csendőrre], katonasággal és hatalommal majd megrendszabályozunk benneteket és levetünk. Jól méltóztatik emlékezni, t. ház, hogy 1892. óta nem volt egy költségvetési tárgyalás, mikor úgy a földmívélésügyi, mint pénzügyi budget tárgyalásánál a legmesszebb menő felszólalások ne történtek volna a munkások érdekében. Szakadatlanul követeltük, hogy mutassa meg a kormány azokat a terveket és eszközöket, melyek elhárítják a nemzet feje felől azt a veszélyt, mely immár a tüzes csóvát emelgeti a magyar Alföldön minden békés lak fölött. Akkor a t. miniszter úr és a t. túloldal, a mely legnagyobb luxutsal mosolyog, a legnagyobb közönynyel és megvetéssel tekint minden felszólalást, és legnagyobb hódolattal bizalmoskodik a t. miniszter urak képessége, ügyessége és kormányzati talentumával szemben, hogy a bajt és veszélyt majd el fogják hárítani, egyetlen egyszer sem történt az ország közvéleményét megnyugtató felszólalás vagy tájékoztatás. De most már elérkezett a magyar Alföld társadalma oda, hogy a miniszter uraknak szuronynyal kell ott rendet csinálniok. Ez, t. ház, egy jól kormányzott államban, hol nemcsak arra van készség a miniszterekben, hogy a miniszteri széket elfoglalják, hanem van bennük a kormányzásnak minden öntudata, előre látni a bajokat és ezen bajokkal szemben előre megtenni azon intézkedéseket, a melyek az előre látott és semmi körülmények közt el nem utasítható, a társadalmi törvények logikai következetességénél fogva elkerülhetetlen veszélynek elhárítására feltétlenül szükségesek; ha mondom, ily miniszterek ülnek a miniszteri székben, akkor e veszélynek bekövetkeznie nem lett volna szabad. A veszély kétségtelen nagy, t. ház; nem tisztán azért, mert a küszöbön álló aratással szemben most már magunk is, a kik a fegyveres beavatkozásnak egyáltalán már a közszabadság érdekében sem vagyunk semmiféle téren hívei és azt meg nem engedhetjük, a kibékítés némi érzületével gondolunk arra, hogy a bajok enyhítésére a legrosszabb esetben ezen eszköz is jó volna, de mert ezzel, a mint jeleztem, még ad hoc sincs a veszély elhárítva. Mert én voltam egy oly alföldi vármegye közgyűlésén, a hol szintén dúl a munkások elégedetlensége folytán az alföldi szoczialisztikus mozgalom féktelenségeivel és veszélyeivel, a melyen azt proponálta orvosszerüi a főispán, hogy a gazdák ne adjanak majd se őszszel, se télen munkát a most szövetségre lépő és a bérföltételeket egyoldalúan megállapítani akaró munkásoknak. Mi, a kik az alföldi muukásviszonyokat ismerjük, megengedjük, hogy a t. belügyminiszter úr . katonáival majd learattatja azt az árpát, zabot és búzát, . . . Perczel Dezső belügyminiszter: Eszük ágában sincs! Sima Ferencz: ... és a t. igazságügyminiszter úr az egri rabokkal szintén le fogja az Alföld egyik vagy másik vidékének termését borotváltatni, de azt kérdem, t. ház, mi történik majd azon néppel, mely a kormányzat gondatlansága folytán a munkásmozgalom agitáczióinak azon terére sodortatott, hogy mo t mir nem képesek megállítani őket egy egészséges határvonalon, ha nem dolgoznak, nem keresnek és majd az őszszel, vagy a télen a nép ezre és ezre, akármiként állott be ez a helyzet, éhségé-