Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-118

118. országos ülés 1897. jnnius 19-én, szombaton. 105 vei ott meg fog jelenni a piaczon és meg fogja követelni a maga kenyerét? Mert az éhséget elhallgattatni nem lehet. Vagy Perczel Dezső belügyminiszter úr akkor is ki fog rukkolni zsandáraival, katonáival, az ő rendes orvosszereivel, a nielylyel Magyarországot eddig a boldogság legmagasabb színvonalára emelte? Nagy tévedésnek tartom, ha azt hiszi a t. miniszter úr és a t. kormány, hogy ezzel csak ad hoc is orvosolva van a baj. Hallottuk és olvastuk a lapokban azt is, hogy a kettős minisztérium, a melynek bölcseségétől és előrelátásától függ most az alföldi munkásnép jövő sojsa. akkép intézkedett, hogy egyik vidéki szaktekintélyt felhozatta s annak vezetése alatt egy új osztályt szervezett a minisztériumban, abból a czélból, hogy a munkáskérdés rendezése érdekében a kormány részéről valamely egészséges intézkedések történjenek. Nem tudom, mert ennek a belügyminiszter úr és a t. földmívelési miniszter úr a megmondhatója, ha vájjon ilyen ad hoc szervezett hivatal segítségével csak ad hoc lehet-e a bajt orvosolni, és hogy ennek a hivatalnak az-e a ezélja, hogy a most fellépett imminens veszélylyel szemben itt a központban legyen egy czentralizáló kéz, mely egyengesse odalent az egyetemes általános munkáskérdés bajainak orvoslását, vagy pedig az, hogy egy jó, tökéletesen alapos, organikus, generális tervvel járuljon a törvényhozás elé, hogy a munkáskérdés alapjában orvosoltassék ? Bármelyik is a ezélja a kormánynak, akkor, mikor én most felszólalok ennél a kérdésnél, nem tehetem, hogy felszólalásomban legalább azokra a tünetekre, melyek az alföldi munkáskérdés rendezésénél a kormány által megfigyelendők és tamílmányozandók, hogy helyes, okos és józan intézkedéseket legyen képes tenni ott a vidéken, hogy a bajok messzebb terjedő vidékre orvosolhatók legyenek, reá ne mutassak, a melyeket a legfontosabbnak tartok a munkáskérdés rendezésénél. Rámutatok ezekre azért, mert a kormányhoz közelálló tekintélyes lapok, melyek az utóbbi időben nap nap után, a veszély nagyságához képest, mind részletesebben, behatóiban foglalkoznak az alföldi munkásbajokkal, oly nagy járatlanságot árúinak el ezen kérdésnek, állapotoknak és bajoknak megbírálásánál, hogy ha ezen felfogások, vélemények szolgálnának csak részben is alapúi a kormány intézkedéseinek, akkor nemcsak elsősorban a magyar közvélemény, melyet mégis a budapesti intelligenczia képvisel az országban, de maga a kormány is tévútra lenne vezetve. Hogy egy körülményt említsek fél, egyik legtekintélyesebb kormánypárti lap azt mondja: »Nem olyan nagy veszedelem az alföldi munkáskérdés, az úgynevezett aratási sztrájk, mert az Alföldön a KÉPVH. NAPLÓ. 1896—í901. VII. KÖTET. munkásnép aránylag oly csekély számban van a munkaadóval szemben, hogy ott a munkásnépnek exiszteneziája nincs oly mértékben megtámadva, hogy maga a munkásnép által támasztott igények, panaszok jogossággal bírnának.« Ez magában véve az ottani viszonyok teljes nemismerésére mutat. De még nagyobb járatlanságra mutat az, mikor azt mondja, hogy nincs oka a magyar munkásnak a panaszra, mert még ma is az alföldi arató ugyanazt az összeget keresi meg, a mit megkeresett 10—12 esztendő előtt, a mikor még a munkás-sztrájknak abszolúte híre sem volt, a mikor még 10 forint volt a búza ára, a mikor a természetes árak ép olyanok voltak, mint ma. Madarász József: Jobbak! Sima Ferencz: Jobbak voltak. Egy arató munkás munkálkodása az alföldi viszonyoknál fogva egész éven nem tesz ki többet három hónapnál s ezen időre az ottani életviszonyok következtében annak a munkásnak az aratás idején, ha legjobb gazdához áll is be, összes keresete 10—12 métermázsára rúg. Ebben benne van az árpa, a zab, a búza, tehát maximális árt mondok, midőn azt mondom, hogy aratás ideje alatt a legjobb munkád keresete 50, maximum 60 forint. (Ellenmondás jobbról. Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mostani árakat véve, ez a maximális keresete az alföldi munkásnak. Már most méltóztassanak venni azt, hogy ha a többi összes munkaidejét munkára fordítja, pedig ebben az aratásidőben közel egy hónapig van igénybe véve, nem azzal, hogy állandólag foglalkozik, hanem addig, a míg az aratástól a gép mellé jut, mert ezen időt más munkával nem töltheti, le van kötve teljesen az aratási munkával, annak a munkának ott az Alföldön egy napon négynapi kenyerét, életét és szükségletét kell megkeresnie. Nagy tévedésben van tehát az* a ki azt hiszi, hogy azzal már ha a munkás és munkaadó közt fenforgó különbözetet akár fegyverrel, akár fegyver nélkül kiegyenlítjük, az alföldi munkásbajt már orvosoltuk. Egyáltalában nem. Az alföldi muukásuép a legjobb munkaerő egész Magyarországon. Példáját adta ennek, mert Magyarországon a vasúti vagy vízépítészeti munkánál a munkástömegek közt az alföldi munkásnép képviseli az igazi munkaerőt. Azonban abban az időben, a mikor még a munkáskérdés és a munkásbaj Magyarországon nem uralkodott, akkor nemcsak az aratási időszak alatt volt munkája, elfoglaltsága a népnek, hanem aratáson kivül a vízszabályozási munkálatoknál, vasútépítéseknél általában és állandóan le volt kötve, s így teljesen ki lévén használva munkaereje, abban a helyzetben volt, hogy a maga és családja számára szükséges életmódot nagy szorgalommal és nagy munkával becsületé