Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-118

118. országos ülés 1897. junius 19-én, szomfbaton. 97 korlásának ellenőrzésével. Mi köze az 1848- iki törvényekben konstruált sajtóvétségek egynéinelyikének, például a bűntettre való felhívásnak, a vallás elleni izgatásnak a közhatalom gyakorlásának ellenőrzéséhez ? Hiszen egyáltalában a közhatalom gyakorlásának ellenőrzésével csak egyetlen egy büntetendő cselekmény áll Összefüggésben, s ez a rágalmazás és becsületsértés. Mert ez az egy, vagy két büntetendő cselekmény az, mely a szabad szó által mind a közfunkczionáriusf, mind a magánegyént beleviszi sodrába a közélet azon kritikájának, melyet az 1848-iki törvény mint közérdeket a sajtóvétség oltalma alá akart helyezni. Nem áll tehát általában és nem áll konkrété az, a mit az államtitkár úr mint direktívát felállított, mert a magános elleni rágalmazást is az esküdtszéki eljárás alá utalta, pedig hát mi köze a magánrágalomnak a közhatalom gyakorlásának ellenőrzéséhez? Tessék ezt nekem megmondani, és mégis odautalta az 1848-iki törvény, sőt midőn a 17. §. általánosságban szól, midőn semmi kivételt nem tesz, azt a felfogást iktatta törvénybe, melyet nagyon világosan ki is fejezett, hogy tudniillik nem képzelhető olyan büntetendő cselekmény, mely sajtó útján követtetik el, s mely máshová tartozzék, mint az esküdtszék elé. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) íme, az én felfogásom szerint ez az a distinkczió, mely a vita tartalmának értelmét eldönti. A t. kormány az esküdtszéki eljárás alá csak azokat a cselek vény eket akarja utalni, vasy csak azokat akarja azalatt tartani, melyek a közhatalom gyakorlásának ellenőrzésére vonatkoznak, mi pedig minden büntetendő cselekvényt, mely a közérdeket sérti. A közérdek fogalma alá esik pedig minden, — származzék az közfunkezionáriustól vagy magánostól — a mi a közélet megnyilatkozásával összefügg. (Úgy van ! balfelől.) Ezért látjuk a törvényjavaslat 16. §-ban a közszabadságot sértve és ezért tartjuk azt reakczionáriusnak. Sőt ha valaki azt mondaná nekem, hogy csak a között választhatok, hogy a sajtó útján elkövetett büntetendő cselekmények közül mit tartsak meg az esküdtszéknek és mit nem, én a rágalmazást és becsületsértést választanám, feladva minden más büntetendő cselekvényt. (Élénk helyeslés balfelől.) Mert szerintem legfőképen ezen ügyekben forog koezkán közérdek és a közélet kritikája, az az erjesztő, indító, hátráltató és támogató erő, mely a sajtó hasznos és becses működésében megnyilatkozik. Ez erőt elvonva tőle, egész működése hatálytalanná válik. A koimány a 16. §. alá akarja temetni a közérdeket; mi a közérdeket föléhelyezzük minden másnak, mert a közérdekben jut nyilvánosságra minden, a mi összefügg az állam KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VII. KÖTET. feladatával, a közélet funkczióival és tigztaságával. Ha megnyirbáljuk e téren a sajtó jogait, félek, bogy a sajtó vagy állandó üldözésnek lesz kitéve, vagy el fog némulni ez az egyetlen szabadsági intézményünk is! (Élénk helyeslés balfelől.) Sajnálom, de ki kell mondanom, hogy e kornak nem fog dicsőségére válni az a kezdeményezés, hogy a magánbecsület oltalmát kivételes rendszabályok alá akarja helyezni. A ki meg fogja írni ennek a kornak történetét, csodálkozni fog azon látványon, hogy a magyar állam, míg egyrészt a büntető jog organizmusába nemcsak be akarja illeszteni az esküdtszéket, hanem annak hatáskörét kiterjeszteni is kívánja: addig másrészt nem meri erre rábízni a polgári élet legnagyobb díszét, a magánbecsületet. Egy alternatíva előtt fog állani a történetíró, mert azt fogja kérdezni, hogy vájjon a közélet lazaságának akart-e ezzel a törvényhozás menházat emelni, vagy pedig a polgárokból alakított esküdtszék kezeiből akarta kicsikarni a köztisztességet. (Élénk tetszés balfelől.) E2 alternatíva eiott áll a kormány is s ez elől csak úgy szabadulhat, ha nyiltán bevallja, hogy nem volt más szándéka, mint megnyirbálni a közszabadságot azáltal, hogy a közérdeket kívánja a sajtó ellenőrzése alól. De ép ez az a tér, melyre a kormányt nem követhetjük. A közszabadság minden nemzetnek nagy kincse, kétszeresen nagy kincse a magyar nemzetnek, azon közjogi komplikácziónál fogva, melyben élünk s melyben a közszabadság annyi szolgálatot tett már a nemzet létérdekének. (Iga*! Úgy van! balfelöl.) Madarász József: Az mentette meg! Horánszky Nándor: A közszabadság az, t. ház, mely a mi vastag törvénykönyvünknek minden lapjából, minden törvényéből, minden tételéből visszatükröződik, alkottattak légyen azok a törvények akár állami, akár politikai, akár magánérdekből. Ott őrködik mindenütt a szabadságnak az a szelleme, a mely az egésznek, úgy, mint az egyesnek kezébe adta azt az erőt, melynek segélyével annyi sokféle szerencsétlenség, viszontagság és viharok között ez a nemzet a maga életét fentartotta és biztosította. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Ez az alkotmányos szabadság volt az, a melyet a múlt esztendei millenáris törvénybe is egyhangúlag beiktattunk, mint a jövő századok fejlődésének egyik biztos zálogai. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ne valljon kudarezot ez az eszme ma sem, daczára annak, hogy ez a kor, a melyben élünk, szerencsétlen; mert ezzel szolgálatot tett talán a hatalomnak, de kárt tett magának a nemzetnek. Vagy nem tudta a t. kormány, hogy mit írt bele törvényjavaslatának az indokolásába, midőn beleírta a közérdeket, vagy nem tudja ma, hogy mit cse13