Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-118

96 118. országos ülés 1897. jHHÍas 19-én,. szombaton. megvizsgálásához, és mert tulajdonképen az a czélunk, hogy kimutassuk azt, hogy vájjon ezen törvényjavaslat, illetőleg annak kifogásolt rendelkezése mennyiben sérti a sajtószabadságot és mennyiben sérti a polgároknak alkotmányos szabadságát. E tekintetben igen tisztelt képviselőtársamhoz, Plósz Sándor úrhoz kell fordulnom, a ki megkisérlett világosságot önteni az alap gondolatokba és ennek segélyével tisztázni óhajtotta azokat az eszméket, a. mely eszméknek bukása vagy diadala érdekében itt e házban ez idő szerint a vitát folytatjuk. Az én t. képviselőtársam egy kijelentéssel kezdte beszédét, a mely nagyon megragadta figyelmemet. (Halljuk! Halljuk !) Mert hiszen formulájának plaszticzitása és tartalmának dogmatikus igénye olyan volt, a melynek következtében méltán várhatnák, hogy annak konzequencziája is olyan lesz, a minő nagy szellemeknél néha elő szokott fordulni, hogy tudniillik egy .szerencsés formula által meghódítják az egész gondolatvilágot, legyőzik ellenfeleiket és igazolják magukat azon propozieziókat is, a melyek érdekében ezek a szerencsés íormulák előhozattak. Azt mondja t. képviselőtársam (olvassa): »Poliiikai érdek bifurkáezióérdek nélkííl«. Igen nagy mondás, igényekkel telve. Joga van hozzá t. képviselőtársamnak, a kit a koudifikáczió terén én is mesternek ismerek el, és a kinek érdemeit a legszivesebben és legkészségesebben elismerem. De nagyon meglepett azután, hogy e nagy mondás után abszolúte semmisem következett. Az érdek, a mit mindnyájan tudunk és látunk, nydlván az, és — gondolom, ezt akarta érteni alatta — hogy a politikai érdeket akarjuk oltalmazni, a nélkül, hogy a közhivatalnok magánbecsületét kivennők az esküdtszék kezéből. Gondolom, ez volt mondásának az értelme. Ezt az alapgondolatát akarta a t. képviselő úr a törvényjavaslat intézkedésének kifejezésre juttatni. És ime mit tett? Felállította a tételt, hogy az alapgondolatnak és ezen intézkedésnek értelme a közhatalom gyakorlásának ellenőrzése. Ez az alapgondolata. (Felkiáltások jobhfelől: Nemcsak ez!) Hát kérem, ez is. Ámde ez a fogalom szíík. Azt kérdezem tehát tőle, hogy vájjon egy és ugyanazon fogalom-e ez a közérdekkel és fedezi-e egymást ez a két gondolat, ez a két formula, igen vagy nem? Én szerintem nem, mert a közérdekben ugyan benne van a közhatalom gyakorlásának ellenőrzése is, de a közhatalom gyakorlásának ellenőrzésében nincsen benne a közérdek ellenőrzése, vagy legfeljebb csak azon határig, a meddig a közhatalom működése terjed. Itt a punctum saliens és ezen a nyomon hamar tisztába fogunk jönni. A t. képviselő úr — azt hiszem — igen ügyes és elmés módon akarta elfordítani a figyelmet a kérdéstől, a midőn ezt a tételt felállította, mert ellenkezésbe jött magának a törvényjavaslatnak nyilt és világos indokokolásával. A törvényjavaslat indokolása ugyanis a következőket mondja (olvassa) : »Egyáltalán nem szándéka az igazságügyi kormánynak, hogy a sajtót gátolja ama fontos hivatásának teljesítésében, hogy a közérdekű ügyeket teljes erélylytíl ellenőrizhesse és tökéletes nyíltsággal tárgyalhassa.« Hát ebben csak a közfunkezionáriusok működése, vagyis csak a közhatalom gyakorlásának ellenőrzése foglaltatik ? Nem, t. ház, ez világosan megjelöli a helyes bázist, csakhogy t. képviselőtársam el akarta ettől a figyelmet terelni és megszűkítette a fogalmat és azt a fogalmat, a melyet mi fel akarunk karolni, hogy a sajtó védelme alá helyezzük a közérdeket, a közhatalom gyakorlása ellenőrzésének érdekévé szűkítette meg s e nyomon akar tovább haladni. És mit tesz itt is ? A helyett hogy ezt igazolná, hozzáfolyamodik'egy jóhirtí törvényhozói családhoz s ennek reputácziójával akarja helyreállítani az ő felfogásának helytállóságát; folyamodik az 1848-iki törvényhozáshoz, — a mi tehát alkalmas avra, hogy azzal, nem mondom szándékosan, a közfelfogást félrevezesse, — azt állítván, hogy az 1848-iki törvényhozásnak sem volt más intencziója, mint az, hogy csakis a közhatalom gyakorlásának ellenőrzését akarta az esküdtszéki eljárás alá helyezni. Plósz Sándor államtitkár: Nem így van! Horánszky Nándor: Azt méltóztatik mondani, hogy nem így van; tehát felolvasom, mert szívesen hajlandó vagyok arra, hogy megértsük egymást (olvassa): »Az 1848-iki törvényhozás nem ismer más közérdeket, mely elöl a magánbecsíilet érdekeinek háttérbe kellene szorulniok, mint a közhatalom ellenőrzésének érdekét.« (Derültség.) Gondolom, ugyanaz, a mit én mondtam. Sőt tovább megy^, és idézi a törvény egy paazszusát, a melylyel azt akarja az 1848-iki törvényhozásra rábizonyítani, a mi annak eszeágában sem volt. (Tovább olvassa): »Ki az országgyűlés, a törvényhatóságok, mindenféle törvényszékek és törvény által alkotott egyéb testületek iratait, azok nyilvános üléseit hív szellemben, és igazán közli, ellene a közlöttek tartalma miatt kereset nem indítható.« De kérem, hát ha nem hív szellemben közli, akkor kereset indítható, és vájjon akkor hová tartozik ez a büntetendő cselekmény ? Nem-e az esküdtszékhez? Igenis, t,ház, eszeágában volt-e az 1848-iki törvényhozásnak akármicsoda sajtóközleményt kivenni az esküdtszék hatásköréből? És ha a 17. §. általános rendelkezése nem elégséges, akkor még tovább is mehetünk arra a térre, hogy megvizsgáljuk, vájjon azon sajtóvétségek, melyeket az 1848-iki törvényhozás ilyenektíl konstruált, vaunak-e csak a legkisebb összefüggésben is a közhatalom gya-