Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-112

384 Í12. Országos ülés 1897. június 11-én, pénteken. egészen eltérő intézkedések vaunak a főtárgyalás elrendelésére nézve, ott bizonyos esetekben meg van engedve akkor is a közvetlen végtárgyalás, ha nem a szerzőkről van szó, míg itt, ebben az esetben a 30. fejezet szerint csak akkor van megengedve, ha a szerző már kipuhatoltatott és ismeretes. Itt van az említett szakaszban, hogy rendszerint ugyancsak a sajtó bíróság és nem a törvényszék illetékes a lefoglalás elrendelésére és foganatosítására. Ha azonban a késedelem veszélylyel járna, akkor bármely vizsgálóbíró, vagy bármely járásbíróság. Tehát hogy egyeztethető ez a 16. §-szal össze? Azt mondja továbbá, hogy a vádló — és ez nagyon érdekes, például magánbecsületsértés esetén — a lefoglalástól számított nyolcz nap alatt köteles a lefoglalt termékekre vonatkozó vizsgálat elrendelésére indítványt tenni. De ő ezt csak a sajtóbíróság előtt teheti. Erre nézve szintén kategorikusan intézkedik a törvény. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja, hogy ha nem egész teljes a vizsgálat, akkor az illetékes sajtóbíróság vádtanácsa határoz, vájjon legyen-e helye a vizsgálat kiterjesztésének, vagy nem. Azt mondja továbbá az 562. §-ban — és remélem, ettő] sem akarja megfosztani a publiczisztikát, a nyomtatvány útján elkövetett cselekmény bizonyos kategóriájára, mert ezt még eddig nem mondta a miniszter úr — a terhelt a vádirat ellen beadható kifogásokban megnevezheti azt, kinek felelősségre vonása az 8 ellene indított eljárás megszüntetését maga után vonja. A közvetlen idézés a főtárgyalásra csak a vád alapjául szolgáló nyomtatvány szerzője ellen intézhető. Minderre nézve azonban csak a sajtóbíróság illetékes. De most jön a döntő, hogy miért, nem lehet ebből a 16. §-ból törvény. (Halljuk! Halljak!) Méltóztatnak tudni, hogy az életbeléptető törvény 16. §-ával szemben a t. miniszter úr többször kijelentette, — ha nem is jelentette volna ki, így van, mert a törvény így intézkedik — hogy a fokozatos felelősség elvét fentartja. Már most mikor dől el leginkább a fokozatos felelősség? A végtárgyaláson, akkor, midőn megjelölik azt, hogy kinek kell bűnhődnie. Már most, minthogy az esküdtszékekről szóló intézkedésekben a bűnvádi perrendtartás megmondja, hogyan kell feltenni a kérdéseket az esküdtek elé, — tudniillik rendes esküdtszékek elé, a milyen most Magyarországon 67 darab lesz, mert annyi törvényszék van — tehát minthogy e tekintetben szabályozva vannak a feltehető kérdések, szükségesnek látta az igazságügyi kormány, hogy a 30. fejezetben minthogy fokozatos felelősségről van szó és minthogy 5

itt egy alkotmányi és hatásköri törvénynél nem lehet többé — pláne a mint már kodifikáltuk a bűnvádi eljárást — analógiáról beszélni, kirázni azt az ujjúnkból és rámondani, hogy ez eljárási gyakorlat vagy hogy a miniszter úr rendelet szerint fog intézkedni, — tehát mit csinált az igazságügyi kormány, az, a mely ezt készítette és nem az, a mely benyújtotta, de nem tudta, mi van benne. (Élénk derültség a hal- és szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Azt mondja: Az 575. §. a nyomtatvány útján elkövetett bűncselekményekre nézve az esküdtekhez intézendő főkérdésben a vád tárgyává tett bűncselekménynek megkülönböztetésére szolgáló ténykörülmény gyanánt a vád alapjául szolgáló sajtóközlemény, annak a vádiratban megjelölt szavaira való utalása és az, hogy a vádlott milyen minőségben, mint szerző, kiadó vagy nyomdatulajdonos felelős-e, kifejezetten megjelölendő; az esküdtbíróság ítéletében a vád tárgyává tett nyomtatványról az 1878. évi V. törvényczikk 61. stb.§§-ai értelmében kell intézkedni vagyis megsemmisíteni. Az esküdtbíróság a könyvről, folyóiratról, nyomtatványról szintén megmondja, mit kell tenni. Már most mi lesz a törvényszék előtt? A törvényszék előtti eljárásban a fokozatos felelősségről nem történt gondoskodás, mert kötelezőleg mondja 326. §-ában, hogy a törvényszék előtti főtárgyaláson fel kell menteni a vádlottat, ha bebizonyul-, hogy nem a vádlott követte el, vagy nincs bebizonyítva, hogy ő követte el. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon.) No én kíváncsi vagyok arra, hogy ha a 16. §. úgy, a mint van, életbe lép, hiszi-e a t. miniszter úr, hogy ha egy kodifikált bűnvádi eljárás mellett a közönséges büntetőjogi felelősség szerint ítélő bíró elé mennek a nyomtatványnyal, ez az analógia útján azt fogja mondani, — az indoklásban, igaz, hogy nem bizonyíttatott reá, hogy 8 a tettes . . .— nem ismer szerzőt, mert a Szilágyi-féle javaslat nem czélozta azt, hogy elvegyenek egy részt a nyomtatvány útján elkövetett cselekményekből. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Dehogy nem! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Kérdezzük meg! Derültség.) Visontai Soma: . . . mondom, szeretném én látni azt a királyi kúriát, de nem is megyek oly magasra, azt a független gondolkodású, józan ítélőképességű bírót, a ki azt fogja mondani, ugyan nem ő a tettes, de mert ő a felelős szerkesztő, a fokozatos felelősség szerint én az ítéletben kimondom azt, hogy ő a tettes, vagy megfordítva, hogy nem bűnös, s minthogy van itt egy 30. fejezet, mely az esküdtszéki bíróságra ráutalta, mit kell tenni, az analógia útján én fogom azt alkalmazni. T. miniszter úr! Legyen meggyőződve, hogy Magyarországon oly bírót, ki ily világos törvény-