Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

362 111. országos ülés 1897. június 10-én, csfltSrtSkän. intézmény garaneziáját, mint az az író, a ki jó vagy rosszhiszeműleg, tudva vagy tudatlanul, de tényleg csorbát ejtett polgártársai becsületén. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Beszélhetnek és írhatnak felőlem, t. ház, bármit is a modern törvényalkotás paragrafusraktárosai, én nem hiszem, nem hihetem azt, hogy az a Deák Ferencz, a ki jogszolgáltatásunk keretébe első ízben akarta beiktatni az esküdtszéki intézményt, az osztó igazságnak ezzel a mértékével akarta volna azt megtenni, úgy, hogy a rablók, gyilkosok, gyújtogatok azilumává váljék : és pusztán a sajtó útján elkövetett bűncselekmények tettesei legyenek megfosztva az esküdtszéki intézmény garancziáitól. Nem ilyen czélra, nem ilyen okból teremtette meg az esküdtszékét a szabadság szelleme. ( Úgy van! Tetszés balfélől.) Behozatala érdekében évtizedeken át küzdött a magyar közvélemény. Küzdött, mert abban nemcsak a nyilvánosság terén kifejtendő tevékenységnek támaszát tekintette; mert abban nemcsak az egyéni vélemény szabad nyilvánításának biztosítékát látta, hanem oly igen megnyirbált és oly kevéssé biztosított alkotmányunknak őreként és támaszaként tisztelte és becsülte. Azért volt oly féltett az esküdtszéki intézmény és az ennek alapján teljes biztosítékokkal ellátott szabad sajtó a közvélemény szemében, mert az volt a köztudat, az volt a közmeggyőződés, hogy e kettő együttesen alkotmányunknak soha nem befolyásolható, rendíthetlen biztosítékát képezte. (Úgy van! Igaz! Élénk tetszés balfélől.) Azt mondja a t, igazságiigyminiszter úr felszólalásában, hogy a »szabad sajtó a közszabadságnak és az alkotmánynak legerősebb védbástyája, de azzal, hogy a magánbecsület védelme nem az esküdtszéki intézmény hatáskörét fogja képezni, sem a sajtó szabadságán, sem a közérdeken semminemű rés nem fog üttetni«. Hivatkozik e tekintetben idegen államok példájára, a hol a magánbecsület védelme szintén a szakbíróságok tisztét képezi és daczára ennek, ez államoknak virágzó, életerős sajtójuk van; hivatkozik különösen a t. miniszter úr javaslata indokolásában az 1856. Julius 17-iki franczia törvényre, a mely az esküdtbíróságok hatáskörébe csakis azon bűncselekményeket utalja, a melyeket valamely tételes törvény bűntettnek minősít. Hát, t. ház, egy teljesen önálló, semmi más érdekektől nem befolyásolt, tisztán és kizárólag csak a franczia érdekeket szivén hordozni köteles törvényhozás, a melynek háta megett egy nagy nemzet elismert erkölcsi tekintélye és fegyveres erejének hatalma áll felruházva azalkotmänybiztosítékoknak minden lehető teljességével, egy ily törvényhozás megengedheti magának azt a fényűzést, hogy mint felesleges terhet kidobja az államgépezet hajójából az esküdtszéki intézményt és az annak alapján biztosítékokkal körűi bástyázott szabad sajtót. Egy ily törvényhozás, ha úgy hozza magával megromlott ízlése, az imminens veszély tudatában is megteheti. És bizonyára ha én is hazámat felruházva látnám mindazon alkotmánybiztosítékokkal, a melyek a szabad nemzetek szabad államának tartozékai, akkor talán én sem aggódnám e felett, hogy mi rejlik e törvényjavaslat leple alatt; és nem lesznek-e annak veszélyes következményei? De ha látom azt, hogy államiságunk csak látszat, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) parlamentarizmusunk formalitás, minisztereink felelőssége szemfényvesztés, a népképviselet kijátszható kétes biztosíték: akkor mindezen körülmények tudatában nem látom még elérkezettnek azt az időt, hogy kidobjam törvénykönyvünkből mint fölösleges terhet a biztos jogot, a sajtószabadság csorbítatlan jogát jakkor azt súgja nekem meggyőződésem, hogy a kivívott alkotmánybiztosíték utolsó érintetlen darabjából egy szemernyit se engedhetek el, (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbalon.) De a t. miniszter úr hivatkozván a franczia törvényhozás jogformáira, nem ötlődtek-e szíves figyelmébe azok az eredmények, a melyek az 1856. reakczionárius franczia esküdtörvénynek természetes folyományaként jelentkeztek? Vagy nem annak a törvénynek melengető leple alatt sztílte-e meg a franczia társadalom azt a szélhámos hadat, a melynek kelevénye annyi és annyi botrányban fakadt ki nyilvánosan, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) vagy nem annak a törvénynek az örve alatt elvonatván minden kényes kérdés tárgyalása a nyilvánosság illetékes itélőszékétől, az esküdtszéktől, jöhetett-e ott létre az eladóvá sülyedt parlament és a megvásárolt közvélemény? (Ügy van! Úgy van a szélső baloldalon.) Igen, t. ház, ezek voltak a reakczionárius sajtótörvénynek Francziaországban természetes következményei, mondom, természetes következményei, mert a sajtó függősége tudatában elernyedt és a szabad szó szárnyait lenyűgözte az óvatos és elővigyázatos tartózkodás. Ha tehát a t. miniszter úr ilyen eredményeket akar elérni oly igen féltett és dédelgetett 16. §-ával, úgy lehet és a törvény igen rövid idő alatt meg fogja teremni férges gyümölcseit magyar társadalom talaja kellően van előkészítve a titkos és haszonthajtó üzelmek befogadására és ha a nyilvánosság feszélye sem fogja kötni a magánbecsület elsőrendű lovagjait : úgy lehet, mint magyar nemzet is rövid idő alatt szert tehetünk a francziák világhírű botrányainak kétes dicsőségére. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baldalahn.)