Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-111
111. országos ülés 1897. juuius 10-én, csütörtökön. 363 A törvényjavaslat szerint kiterjed az esküdtbíróság hatásköre azokra, a kik az 1878: V. törvényczikk 262., illetve 461. §-aiban, mintközfunkczionáriusok, köztisztviselők vannak felsorolva : e kereten túl azonban kezdődik a magánbecsület és a szakbíróságok hatásköre. Vagyis, t. ház, a törvény ezzel a megkülönböztetéssel vagy az állampolgárok becsületét klasszifikálta két osztályra és az egyiket hatályosabb, a másikat kevésbbé hatályos védelemben akarja részesíteni; vagy pedig azokat a szerveket, a melyeket a becsület védelmére szubsztituált, nem tartja egyenrangú tényezőknek, és akár egyiket, akár másikat a reá bízandó összes feladatok betöltésére képtelennek tartja. T. ház! mind a két esetben — harmadik eshetőség nem lévén — a premisszák helytelenek és hogy a t. államtitkár úr szavaival éljek, helytelen premiszszákból levont konklúzió is csak helytelen lehet. Endrey Gyula : Helyes! (Derültség.) Mezőssy Béla: Ezért nem állja ki a kritikát, t. ház, a 16. §. 2. pontja. Mert nézzük a két szuppozicziót. Az állampolgárok becsületét osztályozni, a között határvonalakat húzni: szerintem képtelenség. A közélet terén szereplő embernek a becsülete épen oly becses, mint a legelzárkózottabb magánember tiszta hírneve, tisztessége. A becsület vagy egyféle, vagy semmilyen; különböző válfajai nincsenek ; közbecsület és magánbecsület, e két fogalom önkéntelenül összefoly, mint ha a kis patak vize a nagy folyóba szakad. Ha tehát, t. képviselőház, a becsület fogalma rangosztály és állásra való tekintet nélkül minden embernek egyforma drága kincs: miért tehát az elválasztó határvonal, a mely az egyik megvédését erre a térre, a másik oltalmát másik térre utalja át. Megengedi-e azt a jogérzet, az osztó igazság, hogy a törvény előtti egyenlőség elve magától a törvénytől játszassák ki. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A becsület fogalma mindenkire nézve egyforma lévén, csak egyforma jogi oltalomban részesülhet. Ha tehát a törvény által alkotott szervek akár egyike, akár másika feladatának megoldására képtelen, dobják sutba a nem életképes szervezetet, de egy intézmény rosszasága miatt ne szenvedjen az igazság. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr azt mondja, hogy az esküdtszék a magánbecsület megvédésére képtelen. Hát ez az érv nem azokat sújtja, a kiket találni akar, hanem visszapattan arra, a ki velevagdalkozni akar. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a miniszter úr maga csinálta az esküdtszék szervezetét; a törvény a maga szelegálásaival, az adóczenzusaival az ő gondolkozásvilágának lett hűséges kinyomata. a háta megett álló többség segítségével akként szervezte, a mint jónak látta és ha mégis rosszul csinálta, ha a kész anyagból egy szép szobor helyett formátlan, és idomtalan monstrumot gyúrt össze, az nem a mi hibánk, ez a kifogás visszaesik a miniszter úrra és ezért — ha igaz is — a miniszter úr a felelős. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a szélsőbalon.) De hála Istennek, szerintem ez a vád nem is állja ki az igazságos kritikát, ha pedig kiállaná, annál súlyosabb vád lenue ismét a miniszter úrra. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ha abban az esküdtszékben a jogérzetnek annyi szikrája sem él, a mely saját polgártársainak jogtalanul megsértett becsületét megoltalmazza, ha az az esküdtszék az Ítélkezési képesség oly alacsony színvonalán áll, hogy azt sem képes megérteni, hogy a becsület elvesztése az élet elvesztésével egyenértékű; ha az az esküdtszék csakugyan olyan minden erkölcsi értékéből kivetkőztetett tömeg, a mely az igaztalanul és ártatlanul bántottak fájdalmát megérteni képtelen, akkor kérdem: minő jogczímen, minő alapon merészel a t. miniszter úr egy ily életképtelen szervezetet a magyar igazságszolgáltatás keretébe beilleszteni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hogyan vállalhatja a felelősséget magára a t. miniszter úr a jogszolgáltatás igazságát illetőleg azzal az intézménynyel szemben, a mely a magáubecsület megvédésére képtelen? Hogyan adhatja egy ilyen esküdtbíróság kezébe az élet és halál hatalmát, a felségsértők, a lázadók, a rablók, a gyújtogatok feletti ítélkezési jogot ? Hogyan ítélnek majd ily, az állam életébe vágó kiválóan fontos kérdésekben azok, a kikről a priori ki van mondva, hogy nincs kellő értékök a magáubecsület iránt ? (Úgy van! Élénk tetszés balfelöl) És ha csakugyan nincs, minő megnyugvással utasította a t. miniszter úr a közfunkczionáriusokat egy oly bíróság elé, hogy keressék megsértetett becsületüket, a mely ugyannerre a czélra az állampolgárok egy más csoportjával szemben nem nyújtott garancziát?! (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ezek azok a kérdések, t. ház, a melyekre sem a t. miniszter úr, sem a túloldal összes szónokai nem adták meg a megnyugtató felvilágosítást. Nem az itt a kérdés, t. ház, hogy ki követte el, ki ellen követte el a becsületsértést avagy rágalmazást valaki, hanem ez a kérdés, hogy minő úton? A sajtó útján: akkor semmiféle alkudozásoknak, mellékszempontoknak, kényelmesség! indokoknak helye nincs! Vétkezett a sajtó: ítéljen felette az esküdtszék, ezt követeli a gondolat szabadságának, ezt követeli a gondolat szabadságának, ezt követeli az alkotmánynak a szeretete. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) 46*
