Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-111
111. országos ülés 189?. jniiius 10-ón, csütörtökön. 361 Es mégis, t. ház, mindé körülmények tudatában én niépds inkább hajlandó vagyok az esküdíszéki bíráskodással a sértett becsületére háramolható kellemetlen következményeket fentartani, mintsem hogy a sajtó útján elkövetett vétségek egyetlen faja is elvonassék egyedül illetékes bírájától: a nyilvánosság ítélőszékétől. (Élénk helyeslés balfelöl.) S ez elhatározásomban pusztán csak az a meggyőződés vezérel, hogy elenyészően csekély az az előny, a mit a magán1 ecsület védelménél a révnél nyerhetünk, viszonyítva ahhoz az eshetőlegességhez, a mit a sajtó szabadságának megvámolásánál elveszíthetünk. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Mert ennek a kérdésnek, véleményem szerint, bármint állítsa is a túloldal az ellenkezőjét, nem a jogi, nem a perrendtartási része, hanem a politikai oldala a fő. (Élénk helyeslés balfelöl.) S én e szempontból, ez alapon tudom csak el bírálni a felvetett javaslatot. (Halljuk! balfelöl.) Ha a túloldalnak haiminezéves politikai életfolyamán csak egyetlen egy lépést is tudnék olyat, a mely a végrehajtó hatalom jogkörének korlátozását jelentené, ha ez a hosszú időszak nem szakadatlan lánczolata lett volna azon tevékenységnek, a mely az állam polgáraira csak kötelességeket ró, jogokat legfeljebb csak kilátásba helyez, de soha nem biztosít; akkor, t ház, én se tartanám oly kiválóan fontosnak ennek a javaslatnak esetleges politikai tendeneziáit. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De a dolog igen furcsán áll. A szabadelvűnek nevezett párturalom áhította a munka terhét, magára vette a felelősség súlyát — hisz jól tudta, hogy mindakettő csak névleges — ott, a hol a párt hatalmi érdekei azt megkövetelték, de ugyan tett-e csak egyetlen egy lépést is hosszú életfolyamán azon jogoknak megőrzésére és biztosítására, a melyeket az általam idézett emlékezetes nemzetgyűlésen egy gyűjtő név alá foglalva ekként felezett ki Deák Ferencz: konstituczió és polgári szabadság. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Van-e törvényünk, a mely biztosítaná az állampolgárok jogait magával az államhatalommal szemben ; van-e törvényileg biztosított egyesületi avagy gyülekezeti jogunk; van-e választási törvényünk, a mely lehetővé tenné az állampolgárok akaratának befolyásnélküli megnyilatkozását; van-e összeférhetlenségi törvényünk, a mely biztosítaná magának a háznak függetlenségét és tisztaságát ? Nincs, t. ház, vagy ha van is, a törvény a papiroson marad, mint holt betű és rendelkezéseit csak ott hajtják végre, a hol nem az osztó igazságnak kedvez, hanem a párturalom érdekeinek a malmára hajtja a vizet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VI. KÖTET. Ily viszonyok, ily előzmények után, a midőn a jelenlegi kormány, a mely az eddigi rendszert teljes szívvel és lélekkel fokozottabb mértékben követte és követi, nem-e különös és nem aggodalmat keltő jelenség az, hogy épen ez a kormány vállalkozik a magánbecsület védelmének jogezímén a sajtó megrendszabályozására. (Tetszés balfelöl.) Hiszen, t, ház, a világ összes esküdtszékeinek felmentő verdiktje nem vétett annyit az állampolgárok becsülete ellen, mint a mennyi sebet csak a közelmúltban is ejtett ez a kormány azon. (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés balfelöl.) Kérdem, minő tiszteletben tartotta ez a kormány az oly fennen hangoztatott magánbecsület védelmét akkor, a midőn ki tudja minő utakon és módokon beszerzett anyagi eszközökkel ezer és ezer számra vásároltatta Össze korteseivel a polgárok becsületét; (Élénk tetszés balfelöl.) kérdem, minő tiszteletben tartotta a magánegyének szabadságát akkor, a midőn mindenre kész választási elnökeinek hatalmi túlkapásaira és a fegyveres erő szuronyaira támaszkodva ezer és ezer számra fosztotta meg az állampolgárokat törvényadta és biztosította jogaitól. (Igaz! Úgy van! bnlfclöl.) Ne hangoztassa nekem ez a kormány a becsület védelmét, a mely azt minden viszonyok között, közvetve avagy közvetlenül, de tényleg lábbal tapodtatta. Vagy ha hangoztatja, jogom van annak őszinteségében kételkedni és csak olykép tekintem, mint a korcsmára kiragasztott ezt a czégért: ma pénzért, majd holnap ingyen. (Derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondotta a t. igazságügyminiszter úr, hogy ő az esküdtszéki intézmény igaz, őszinte barátja és ez intézmény iránt érzett jóindulatának tanúbizonyságát adta azzal, hogy — habár egy igen kis körben a sajtó útján magánegyének ellen elkövetett becsületsértés vagy rágalmazás eseteiben korlátozta is hatáskörét — de minő tág mező az, a melyet a büntettek és vétségek számtalan fajaira nézve előtte megnyitott. Igaz, a gyilkos, a kinek kezéhez embertársainak kiontott vére tapad; a rabló, a ki nemtelen indulattól elvakultan idegen anyagi javak megszerzésére törekszik; a vesztegető, a ki a kísértés más és másféle eszközeivel ejti tőrbe az oly igen féltett becsületet, mind-mind igényt tarthatnak az esküdtszéki intézmény garancziáira és remélhetik, hogy tettük felett nem a tételes törvény szigora, hanem az érező emberi szív hidege vagy melege mond elfogulatlan ítéletet. De hát kérdem, miért érdemli meg a rabló, a gyilkos, a vesztegető inkább az esküdtszéki 46