Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-109
392 109. országos ülés 1896. jnnius 4-én, pénteken. magasabbra becsüljük az esküdtszék funkcziöját, hivatását ott, a hol a közérdek kétségkívül fení'orog, minél magasabbra becsüljük azon biztosítékot, a mely a szabadságnak abban jnt, hogy a mint gróf Apponyi Albert igen helyesen mondta: a közhatalomtól semmi külön megbízást, semmi külön állandó felruházást nem nyert férfiak egy kérdés felett ítéljenek, hogy mindazon biztosítékot, a melyet ebben nyerünk, lerombolnánk, hogy kiterjesztenők ez ítélkezésüket oly esetekre, a melyekben azután épen a közlelkiismeret támadna fel leghatályosabban egyes ítéleteik, egyes kijelentések ellenében. Ne juttassuk az esküdtszéket azon helyzetbe, hogy úgyszólván őket, mint a közlelkiismeret orgánumait, magával a közvéleménynyel és magával a közlelkiismerettel kényszerítsük ellentétbe jutni; ne j'uttassuk őket oly helyzetbe, a hol az egyes teljes jogosultsággal szólalhat fel és mondhatja, hogy e tekintetben nem ismeri el bárkinek, sem egyesnek, sem tömegnek, sem az egyetemesnek jogát, hogy felette ítéljen, mert e tekintetben csak saját becsületérzése, saját lelkiismerete az, a mely ítélhet, és ne hozzuk az egyest sem oly helyzetbe, hogy hiába appelláljon a közhatalomra, a védelemre. Ez volna az esküdtszék funkcziójának, az esküdtszék intézményének valódi veszélyeztetése; (Helyeslés jobbfelöl.) mert a törvényhozásba nemcsak arra kell nézni, hogy a közvetlen popularitás mit követel, hanem arra is kell nézni, hogy a végeredményei valamely intézkedésnek milyenek lesznek és ezek a végeredmények azután ellenkező áramlatot idéznek elő, akkor óvakodjunk az illető törvényhozási intézkedés megtételétől, mert akkor az utókor majd keserűen elítél azérr, a mit a mi állítólagos szabadságunkért, azonban az ő korában a reakczió bekövetkezéseért követünk el. Hát, t. ház, nemcsak az esküdtszéki intézmény az, a melyet itt tekintetbe kell venni, a sajtó erdeke is az. a mely iránt tekintettel kell itt lennünk és épen a sajtó szabadsága azon szempont, merem mondani, t. ház, a mely legalább a törvényhozók intenczióit vezérelte ez esetben, akár nyertek legyen ezen intencziók megfelelő kifejezést, akár nem. Hiszen ha a sajtó oly térre megy át, mint a minő téren szokott mozogni épen azon országokban, a hol legkevésbbé szabad, tudniillik az egyének gyalázásának, az egyéni becsület kisebbítésének terére, akkor épen a sajtószabdsäg nagy elve az, a mely a legnagyobb sérelmet szenvedi. És, t, ház, méltóztassék a reakczionárius országok és kormányok rendszabályait tekinteni, vájjon nem tapasztalják-e azt. hogy épen azon korokban, a mikor a sajtónak nem volt szabad közügyekkel foglalkozni, a mikor a közügyek tekintetében való bírálat a lehető legszűkebbre korlátoztatott és megszoríttatott, épen azon korokban és épen azon kormányok alatt ki lett gyakran az egyéni becsület a sajtónak szolgáltatva és ki lettek igen gyakran az erkölcsnek azon érdekei szolgáltatva a szabadosságnak, a mely érdekek megóvása mindig karöltve járt a szabadság érdekeinek megóvásával, (Úgy van! jóbbfelöl.) de a melyek sértése ott, a hol szabadság nincs, a hatalmasok által érdekükben levőnek a frivolítások a pletykáknak előmozdítása folytán a figyelemnek épen a közügyekről való leterelésével a deszpotia érdekében kívánatosnak mutatkozott. Ezt tapasztaltuk a történetben. Mert én, t. ház, olyan reakczionárius kormányt, olyan reakczionárius kormányzatot nem ismerek, a mely azt mondotta volna, megengedem, hogy nemcsak a hivatalnokok hivatalos cselekményei tekintetében a bizonyítás fenmaradjon, hanem a hivatalnokok vagy hivatalos állásban levők bárminő eselekményei tekintetében teljesen szabad legyen a bírálat és hogy e tekintetben azután az esetleges túlkapások esküdtszék előtt bíráltassanak meg. Ott, a hol reakczionárius kormányra találunk, találhatunk példát arra, hogy a magánosok elleni sérelmek esküdtszékek elébe utasíttattak, de a közhivatalnokok, a közhatalom kezelői elleni sérelmek az esküdtszékektől mindig elvonatnak. Ez valóban unikum volna a reakczionárius törekvések közt, valóban az egész történetben egy óriási, egy kiáltó különbség volna, hogy egy olyan kormány, egy olyan párt iparkodnék a reakcziót szolgálni, a mely a közérdeket a lehető legszélesebb téren engedi kritika tárgyául és a mely annak tekintetében minden korlát nélkül megengedi azt, hogy az esküdtszék elé, tehát a nyilvánosság minden kellékeivel felruházott fórum elé vitessék az illető kérdések bírálata. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ebben áll, t. ház, a kérdés lényege. Természetes, hogy a megoldás szerencsésebb vagy kevésbbé szerencsés formája tekintetében fenforoghat a véleménykülönbség. És ha a t. túloldalról nem épen általában az elv, hanem az ellen tétetett volna kifogás, hogy máskép kell a határt megvonni, nem mondom, hogy e tekintetben tüzetesebb eszmecserének és esetleg valami újabb formulázások megállapításának eredményére nem vezetett volna az ily törekvés, (Egy hang balról: Nem mehetünk ebbe bele \) hanem azon szavak, melyeket a túloldalról hangoztatnak, hogy nem mehetünk abba bele, a legjobban bizonyítják, hogy nem a kérdés érdeméről van itt szó, (Zajos ellenmondás a bal- és szélső baloldalon.) -nem is a szabadelvű párt, nem is a kormány hatalmi érdekeiről, hanem arról, amire való törekvést már gyakrabban láttunk a t. házban a kisebbség hatalmi kérdéséről. (Élénk ellenmondás a bal- és szélső baloldalon.)
