Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-109
320 109. országos ülés 1897. június 4-éu, pénteken. lenné lesz. Nálunk, tudjuk, hogy 1848-ban a sajtóra és kizárólag a sajtóra lett az esküdtszék alkalmazva és tanulságos az, hogy esak a sajtóra és nem a becsületsértések és rágal mázasok azon eseteire, a melyek élőszóval, vagy a melyek nem a sajtó útján, nem a nyilvánosság útján, hanem egyszeiú'en írásban követtetnek el. Ennek megvolt természetesen a maga oka. Elismerem elsősorban azt, hogy a legélénkebben érzett érdek a ezenziira hosszú időszaka után az volt, hogy a sajtó lehetőleg szabaddá tétessék. AKOII rendszer után, a mi az előzetes ezenzurát ismerte; a mi a sajtót minden téren a legszélsőig korlátolta és üldözte, természetes volt, hogy a törvényhozásnak első, hogy úgy mondjam fellélegzése a sajtószabadság lehető korlátlan érdekében történt; de ekkor is az 1848-ki törvényhozás egy meglehetősen szigorú, sőt sok tekintetben a mainál még szigorúbb anyagi jogrendszert létesített a sajtóvétségek megtorlására vonatkozólag ; egy oly anyagi jogot, melyet ha ma teljes szigorral és teljes következetességgel érvényesítenénk, (Mozgás a szélső baloldalon,) a sajtó volna az első, a mely panaszt emelne és a mely azt tűrhetetlennek deklarálná. (Igaz ! jobbról) Természetes volt, hogy addig, a míg általában a büntető perrendtartás terén nagyobb újítás, nagyobb reform nem létesült, mindenki óvakodott és tartott attól, hogy az 1848-iki sajtótörvény ne érintessék, mert természetesen itt volt egy kodifikált eljárás; itt volt egy rendszeresen megállapított alaki jogunk. A többi téren az alaki jog úgyszólván, merőben a szokások alapján nyugodott; egy részben nem is miniszteri rendeletek, hanem a bíróság által, hogy úgy mondjam, saját kebelében megállapodott szokás és s zámos egyéb alárendelt jogforrások alapján. De azon pillanatban, a mint lehetővé vált — nem szükségessé, mert hiszen az szükséges volt már régóta — az alaki jogot is kodifikálni; azon pillanatban, a melyben a büntető perrendtartást meghoztuk: igen természetes, hogy nem állapodhattunk meg az 1848-iki sajtótörvény határozmányai előtt, s épen úgy, mint a mikor az általános büntető törvénykönyv meghozatala alkalmával a sajtóra nézve részben eltérő intézkedések hozattak létre azoktól, a melyeket az anyagi büntetőjog terén 1848-iki törvény magában foglal, úgy szükségessé vált, mikor az alaki jog kodifikáltatik, hogy a sajtó terén az 1848 iki törvények alaki rendelkezéseitől szintén eltérő rendelkezések hozassanak meg. (Helyeslés jobbfelől.) Ezen eltérő rendelkezéseknek egyrésze a t. túloldalról való minden kifogás nélkül az esküdtszéki intézményre vonatkozó törvényben van megállapítva. Más része ezen végrehajtási törvény keretébe tartozik és ennek keretében érvényesül. És ha, t. ház, ezen törvény keretében, úgy látom, az egy Győry Elek képviselő úron kivűl, a ki más rendelkezéseket is kifogásol, nevezetesen az esküdtszéki intézményt nagyobb keretre kívánta kiterjeszteni, mint a minőre a törvényben magában kiterjesztve van, illetőleg, ha jól értettem, hatalommal való visszaélések egyes eseteit is az esküdtszók elé akarta állítani, a többi, a t. házban felszólaló képviselő urak csakis a sajtóra vonatkozó rendelkezések ellenében tesznek kifogást; ezeket azonban oly jelentékenyeknek, oly fontosaknak látják, hogy ezek szempontjából az egész törvényt vissza akarják utasítani: lássuk tehát, hogy mi van azon rendelkezésekben, a mi a sajtóra vonatkozólag veszedelmessé válhatnék. Egyszerűen egy intézkedés, a mely tisztán a magánpauaszra üldözendő Saj tó vétségek egy részét, azokat, melyek a hivatalos és a közérdekkel egybefüggő állásnál fogva szerves kapcsolatban nem levő egyének ellen intéztetnek, hogy ezen sajtó vétségeket az esküdtszékek bíráskodása alól elvonja, és a rendes bírónak, a törvényszéknek kompetencziájához utalja. De, t. ház, tegnap és a mai napon is sokat hallottunk a közérdekről, sokat hallottunk a sajtónak azon funkcziójáról, hogy a közérdeket ellenőrizze; de arról, hogy a magánosok érdeke feltétlen korlátot képez, úgy mint a tulajdon, a melylyel való visszaélés esetén kivűl a magánosok ezen érdekét, a magánosok ezen becsületét érinteni semmi sziu és feltétel alatt nem szabad, hogy a magánosok érdeke as alkotmánynak époly kiegészítő alkateleme, mint maga a közérdek és ennek megóvása épúgy feladatát képezi a közhatalomnak, mint a közérdek bármily mozzanatának előmozdítása, erről a túloldalról vajmi keveset hallottunk. (Igaz! jobbról.) És ha visszatekintünk az elmúlt harminez év aunáleseibe és végignézzük azokat az eseteket, a melyekben a magánpanaszosok tisztán azon egyének, a kik ily esetekben a rendes bíró elé és nem az esküdtszék elé tartoznak, ha végigtekintjük ezen eseteket, vájjon hányat fogunk találni olyant, a melyben a sajtónak kiváló munkásai vagy kiváló orgánumai, vagy fontos közérdek lett volna részes vagy veszélyeztetve. Azt hiszem, hogy ha végigtekintjük a sajtópereket és elítéléseket, az elmúlt 30 éven át senkit sem fogunk találni a sajtó kiváló munkásai közül, a ki a magánbecsület megsértése miatt vonatott volna perbe és alig akad olyan kiváló egyén vagy bárminő párthoz tartozó azon hírlapok közt, alig akad egy is, a ki ily czímen elítéltetett volna. Es azt méltóztatik hinni, t. ház, hogy a bírói kar kevésbbé alkalmas arra, hogy ilyen esetet, a hol magánjogi és esetleg fontos közérdek és közérzület folyományaként jelentkező sérelmek meg-