Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-109

109. országos ülés 1897, leniek e társaságának iegkevésbbé szabad magát emanczipálnia az erkölcsi törvények alól, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és akkor, mikor az erkölcsi törvények megszegése a jogrend veszélyeztetésévé válik, akkor e szellemi reszpublika tagja ezen minőségében is az állami jogrend előtt felelős és annak alá van vetve. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) E két ország viszonya sokáig tisztázatlan maradt. A szellemek társaságának óriási hatalma, már mikor keletkezőfélben volt és mikor majdnem mindenütt az, elnyomás intézményeivel találkozott, megrémítette azt az organizált társadalmat, az államot, megrétnítte a közhatalmaknak birlalóit; és akkor azt a kérdést vetették fel, mely évszázadokon keresztül küzdelmek tárgya volt, lehet-e, szabad-e a gondolatnak a szabadságot megadni? Pedig a kérdés így botorul volt felvetve; nem az volt a kérdés, meg szabad-e adni neki a szabadságot, hanem el kell-e azt ismerni, egyáltalán meg lehet-e tőle vonni, (Igás ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) mert a gondolatot a szabadságtól valóban megfosztani nem sikerült sóba. Hol ez a szabadság elismerésben nem részesült, ott a terjedő gondolat a szellemek titkos társaságává alakúit át és mint titkos társaság felelősség nélkül járta végig az emberiséget. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Annak a nagy elvnek, hogy nincs szabadság felelősség nélkül és viszont nincs felelősség szabadság nélkül, az erkölcsi világrend ezen kardinális elvének megvalósítása: ezt jelentette a gondolatszabadság elismerése. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha a szabadság és felelősség korrelát fogalmak, akkor világos, hogy a felelősségrevonás módja a szabadságnak egyik kritériuma, egyik garancziája. És minő alakot ölt ezen garanczia? Minő alakot kell öltenie a felelősségrevonásnak a sajtóval szemben? Azt hiszem, a felelősségrevonásnak két kritériuma van. Az egyik, hogy ne csorbítsa indirekt úton a szabadságot, hogy érje utói embertől telhető biztossággal a kinövést és kerülje ki embertől telhető biztossággal a szabadság legitim használatának korlátozását. Mert ha a represszió oly módját használjuk, mely nem tud alkalmazkodni az irás szabad használatának minden árnyalatához, mely a konkolylyal együtt a tiszta búzát is kidobja, mely a száraz galylyal együtt az életerős, a törzs táplálására szükséges főágat is lenyesi: akkor a felelősségrevonás e módja épúgy megsemmisíti a szabadságot, mint akár a preventív Czenzura. A felelősségrevonásnak második feltétele pedig az, hogy feleljen meg a megtorlás czéljának, legyen igazi, komoly, biztos, a büntetés erkölcsi czélját megvalósító megtorlás. 315 Szerintem a kormány javaslata először abban a hibában szenved, hogy egészen egyoldalúlag e második álláspontra helyezkedik. Csak az foglalja el eszét, hogy a represszió nem elég biztos és nem elég hatályos, ha a magánegyén ellen elkövetett becsületsértés és rágalmazás az esküdtbíróságnál Nagyafik. Azzal az első gondolattal szemben, vájjon az illetékesség e megszorítása nem veszélyezteti-e a szabadságot, jóformán csak szándékai tisztaságának folytonos emlegetéseivel védekezik. (Úgy van! balfelől.) Ismételve kijelentem, hogy szándékokkal és intencziókkal semmi gondom, azok bírálója nem vagyok, hanem az intézmények várható hat-ísát mérlegelem. (Helyeslés balfelől.) És e tekintetben azokhoz, a miket Hodosy Imre és Győry Elek t. barátaim elmondtak, bebizonyítva, hogy a rendes bíró a sajtóvétségben való megfelelő, a szabadságot nem csonkító ítélkezésre állása természeténél fogva nem alkalmas, alig van hozzáadni valóm. Hisz, minden bűncselekményt lehet preezize kodifikálni, lehet tárgyi tényálladéka ismérveit kódexben megállapítani; de a gondolatot s a gondolatot kifejező szó vagy irás bűnének tényálladékát, akárhány kodifikátor megpróbálta, egynek sem sikerült megállapítani. (Élénk tetszés balfelöl.) A rendes bírói lelkiismeretnek tehát nincs meg az az alapja, a melyen megnyugvással ítélne. S minél lelkiismeretesebb az a bíró, már lélektanánál, nevelésénél, állásánál fogva a törvény betűjének annál szigorúbb alkalmazása fogja vezetni. És így az ő judikaturájával képtelen követni a gondolatnak, az írott betűnek azon végtelen árnyalásait, melyektől annyira függ minden: a bűnösség vagy nem bűnösség, úgy, hogy jóformán minden czikkre külön kódexet kellene alkotni, ha a kodifikáczió terén akarnók a kérdést megoMani. (Élénk helyeslés.) Nem segíthet itt más, mint egy olyan bíráskodás, egy olyan testületnek bíráskodása, mely, mint ezt én is mondom, és azt hiszem, Hodosy Imre t. barátom is nagyon jól tudja, a nélkül, hogy a t. államtitkár úrnak mai felvilágosítására szükségünk lett volna, nem teheti magát túl a törvényen, de a törvény alkalmazásában a közíelkiismeretnek egyszerű szava szerint jár el. A gondolat feletti bíráskodásra az államhatalom a maga külső, hatalmi szervezetében egyáltalában nem képes magának a gondolatnak segítségül hívása nélkül, annak a szabad gondolatnak segítségül hívása nélkül, a melyet, mikor ítélni kell, közlelkiismeretnek nevezünk, és a melyet képviselnek olyan férfiak, á kik a társadalom minden osztályából előkerülvén, az államhatalomtól semmi megbízást nem kapnak, hanem tisztán saját lelkiismeretükből, igenis a törvény korlátai között, — ismétlem, — de saját 40* jnnins 4-én, pénteken.